Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 41-es doboz

Ezen az alapon tehát nem voltak haj­landók tovább tárgyalni és már-már arra került a sor, hogy Ernst Lajos a gyűjtemé­nyét, mely akkor már teljesen elrendezve foglalta el a nagy üvegtermet, elviteli a Pé- töfi-házból. Az utolsó pillanatban azonban egy újabb megoldási lehetőséggel lépett elő. Kijelentette, hogyha a Petőfi-Társaság kötelességet vállal arra nézve, hogy ő (Ernst) a Petöfi-ház, a Széchenyi-muzeum és a Nem­zeti Szalon körül kifejtett ér­demeiért magyar nemességet kap — örökidőkre hajlamló gyűjteményét a hazafias cél­úak átengedni. Ezt a kívánságát azonban, Hcrczeg Fe­renccel az élén, erélyesen visszautasította a közgyűlés, mire Ernst, a tegnapi napon, gyűjteményét az utolsó darabig, elvit ette a Petöfi-ház nagyterméből. Ezért állnak most üresen a szögektől össze-vissza verve a bordó falak és ezért kellett a rendkívül érdekes museum megnyi­tását néhány hónappal elhalasztani. Sze­rencsére a Petőfi-társaság nem jön zavarba az Ernst kivonulása miatt; bőségesen van anyaga ahhoz, hogy a kiürített termet be­rendezze. Most pedig már véglegesen elhatá­rozta az igazgatóság, hogy szeptember vé­gén, minden körülmények között, megnyitja a Petőfi Sándor halhatatlan emlékének emelt művészi, történelmi és irodalmi jelen­tőségű hajlékot.

Next

/
Oldalképek
Tartalom