Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 41-es doboz

A Petőfi-ház. (Appónyi Albert grófné Petőfiért.) Nagy kultuszminiszterünk, Apponyi Albert gróf fennkölt gondolkozásu felesége, aki rövid magyarországi honossága alatt már elsajátította nyelvünket és szívvel, lélekkel velünk együtt érez, ez együttérzés­nek ma igazán nemesen megkapó példáját adta. Értesülvén arról, hogy a Petőfi- Társaság megvevén Fószty Árpád Bajza- utcai házát a Petőfi-ház céljaira, de kellő anyagi erők hiányában egészen kifizetni nem tudja, mozgalmat indított a főváros előkelő hölgytársadalmában, a szükséges összeg egybegyűjtésére. E nemes célzattal hívta ma össze a grófné a főváros előkelő hölgyeit a vár­megyeház dísztermébe, ahol a Petőfi-ház célját és Apponyiné lelkesítő tervét Herczeg Ferenc, a Petőfi-Társaság elnöke ismer­tette költői szárnyalásu beszédben. Elmondotta, hogy a társaság harminc év óta gyűjti a Petőfi-emlékeket, melyek hely hiányában ládákban hevernek. Esz­ményi szépen festette le, hogy minőnek tervezik a Petőfi-házat, kertjében az Alföld flórájával és mindazokkal a virágokkal, amiről Petőfi csak énekelt. Az épületben a Petőfi-szobák mellett lesz egy terem Jókainak is, Petőfi nagy kortársának, aki évtizedig volt lakója a Bajza-utcai háznak. Okos és hazafias terv, hogy külön termet kap »Március 15-dike» is, a szabaddá lett gondolat és saját emlékeiből. Herczeg Ferenc után Ferenczi Zoltán, a Petőfi-ereklyék gyűjtője és őre ismertette lelkes szeretettel azokat az ereklyéket, me­lyek a Petőfi-ház kincseit fogják alkotni. Kétség sem lehet az iránt, hogy a szép terv ma elhintett magja, a lelkes honleányi keblekben termékeny talajra talál és Petőfi háza mihamar állni fog ! A szép és nagyfontosságu értekezlet igy folyt le :

Next

/
Oldalképek
Tartalom