Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 40-es doboz

I Pel-csai.

A jó öreg korcsmáros, a vén zászlótartó és az ő aranyszívű édes párja együtt nyugosznak már kisebb fiukkal és szeretett kedves unokájukkal, akit annyit ringattak, babusgattak, mikor ágyuk dörgése rázta az ablakokat és vérharmat lepte be a magyar rónát.

Ha igaz, amit Heine mond, hogy titkos gyönyör van a fájdalomban és a sirás édes balzsam, akkor nekik sokat, nagyon sokat adott mindkettőből az igazságtalan végzet.

Mert Petro vies István és a felesége, Hruz Mária, Petőfi Sándor szülei, mintha csak az isten egy haragos pillanatában jöttek volna a világra, életük tavaszából mindjárt a zord, rideg télbe estek ; a jólétből, a csöndes megelégedésből, a boldog családi életből, a lelket tépő, szivet facsaró gondok, nélkülözések, hányódások közé jutottak s a szerető anyát hasztalan vigasztalja vándorló fia a »Távolból«, hogy könnyeit ne öntse, Petrovicsné folyton siratta a fiát, hogy nem iskoláztathatta s nem küldhette neki a pénzt és elemózsiát Pápára, Sopronba, mint ahogyan Selmecre küldötte. Mert ez az egyszerű asszony, aki cselédsorból lett tisztes polgárasszonnyá s egy nemes családból való mészáros hitvesévé, páratlan anya és feleség, erényes és ritka jó lélek volt.

Érzékeny, mint harmat a fűszálon,