Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 40-es doboz

/.

J '

I /

I ’ : i ! . • .’.L.,' / B ' i ■ ' ;

Temetés.

Temettünk ana. Petőfi családját. A jó öreg koresmárost, meg a legjobb anyát, a feleségek feleségét, a költő fiát és azt, a kihez egyik legszebb költeményét irta: István öccsét. Népes temetés volt és mégis könyezetlen-. A köny, mely értük omlott, régen lepergett, régen fölszáradt. Évtizedek suhantak már el azóta a világ fölött és ama sírok fölött, melyek elsőül adtak szállást ez örök emlékű és halhatatlan halottaknak. Most nem vegyült sirás a hantok dübörgésébe. Hiszen azok, a kiket ma sírba vittünk, élnek közöttünk, örökös ismerőseink, állandó kedves vendégeink gyanánt. Ki gondolt ma arra, hogy azokban a koporsókban porlandó csontok vannak? És kínok a képzeletével ne játszott volna olyas gondolat, hogy a koporsókban nem emberek gyarló maradványát, hanem édesen zengő dalokat visznek? A költő legbensőbb, legigazabb, legboldogabb és legfenségesebb dalainak tárgyát.

Mégis ez a temetés különösen megható és bánatos volt. Miként maga a mai őszi nap, mely sötét és szomorú, az ég, mely felhős volt, s a levegő, melyből köd és pára permetezett alá. Mintha a természettel egy nagy lélek borongna fölöttünk, kinek nem adatott meg, hogy csontjai