Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 40-es doboz

A Petőfi-család hamvainak áthelyezése. A Kerepesi-úti temetőben ma kegyeletes és i hazafias ünnep folyt le, amely a törvényhozás, a főváros, az összes irodalmi testületek képviseleté­nek megjelenésével országos ünneppé emelkedett. A Petőfi-társaság ugyanis összegyűjtötte és egy sirba helyezte mindazokat, akik Petőfi Sándornak legkedvesebbjei voltak: szüleit, nejét, fiát és öcscsét, Petőfi Istvánt. A végzet úgy akarta, hogy amig az utódok kegyeletéből az egész család sir ja szentelt emlék­helye lehet a magyar nemzetnek maga a költő, aki valóban mint meteor ragyogott és tűnt el a magyar égről, csak lelkének fényével borulhat szeretettéinek hamvára. Dicsősége árnyékolja be és dicsősége sugározza be az ő szeleteiét honfi­társainak szivébe, családjának tagjai iránt. A szép ünnep lefolyásáról alább adjuk tudó­sításunkat : Az exhumálás délelőtt 9 órakor történt meg. A hamvakat két diszes koporsóba zárták. Az egyik koporsóban Szendrey Júliának és Petőfi Zol­tánnak a hamvait helyezték el, a másik koporsóba pedig Petrovits István, Petrovits Istvánná és Petőfi István földi maradványai kerültek. A két koporsót azután a diszsirhelyhez vitték, ahol dél­előtt 10 órakor megkezdődött a gyásziinnepély. Á kormányt Szterényi József és Tóth János államtitkárok képviselték. Küldöttséggel képvisel­tette magát az Akadémia, a Petőfi-Társaság, a Kis- faludi-Társaság, az egyetemi ifjúság és számos vi­déki egyesület. A fővárost Bárczy István polgár- mester és Boda Dezső főkapitány képviselték. A két koporsót ravatalra helyezték, amelynek két oldalán a Petöfi-Társaság tagjai kezükben égő fáklyával foglaltak helyet. A gyászünnepélyt a „Testvériség“ dalárda gyászéneke nyitotta meg. Azután Pro h ászka Ottokár székesfehérvári püspök a következő magas szárnyalása beszédet mondotta: „Mélyen tisztelt gyászoló és ünneplő közönség! Néhány hét előtt Koltán, a gróf Teleky-parkban jár­tam, jártam a 200 éves somfa alatt, hol Petőfi hőn szeretett neje oldalánál oly gyakran ült s beleolvadt az ín lelkemhe is a halhatatlan ének, melyet e som alatt szerzett: „Még nyilnak a völgyben a kerti virágok, még zöld a nyárfa az ablak alatt“ s bár láttam a kékülő távolán a téli virágot, de körülöt­tem az éiet s a szeretet, a szépség és az erő poézise ünnepelt, a géniusz emlékei mint napsugaras foltok szóródtak szét fenyőgalyakon. virágágyakon, éne-

Next

/
Oldalképek
Tartalom