Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 40-es doboz

Oly magasztos célt tűztünk magunk elé. hogy apró tűszurások, de sőt aknamunkák fölött is bátran napirendre térhetünk.

Évek hosszú sora múlt el, mióta Nagybányán a »Teleki-Társaság* létesítésének eszméjét két lelkes iradalmi férfiú fölvetette. Szóval és tollal harcoltak ők eszméjük megvalósítása mellett, s most, hogy vágyaink megtestesítését láthatják: jóleső öntudattal tekinthetnek vissza lelkes küzdelmeik hosszú útjára.

Petőfi és Teleki Sándor barátsága.

Hogy megérthessük Teleki Sándor gróf baráti vonzalmát Petőfi Sándor iránt, szükségesnek vélem jellemvonásaikat röviden párhuzamba állítani.

A nagy szellemeket alkotásaikból ítéli meg a világ, a lángeszű irók jellemét is meglehet állapítani müveik után. Petőfi jellemét — aki olvasta müveit — ismeri mindenki. Tudjuk, hogy szinte a gőgösségig önérzetes; senki előtt meg nem hajló dacos; törhetetlen akaratú, a szabadságért rajongó, a hazát imádva szerető ember volt, aki épp oly hévvel tudott szeretni, mint gyűlölni. A lelke izzó láng volt, minden legkisebb érzés forrongásba hozta s annak nyomban kifejezést is adott. Vagy nagyon szeretett, vagy nagyon gyűlölt, a kedélyhangulatok középrezgéseit nem ismerte.

Teleki Sándor gróf bár nem volt olyan világra szóló zseni, mint Petőfi; de müvei után Ítélve, nagyon is számottévő iró és kiváló jellemű férfiú volt. Mint irót lesz még alkalmunk méltatni, most lelki világába szándékozom csupán bepillantani.

Abban a korban, amikor Teleki Sándor gróf megismerkedett Petőfivel — mert csak is erről lehet most szó — szerintem az ifjú Teleki egy valóságos kékvérű bohém volt. Tehát minden szép és jó iránt fogékony lelkületű ; könnyű vérű, egészen a gorombaságig őszinte, mulatós gavallér, aki ezer forintosokat dobált a cigánynak; mokány, kemény gyerek, aki demokratának tartotta magát, de azért tudott mágnás is lenni; jó szivü, igaz barát, a szabadságot és a hazát rajongóan szerető.

Hogy hol, mikor és hogyan, találkoztak, azt az ő stílusára és egyéniségére igen jellemzően, leírja ő maga; adjuk át tehát a szót neki:

Még egy közlemény a modernségről.

— Irta: Fcrencz Dezső. —

A civilizáció, mely nyugaton a népek fiatalságában, fiatalok játéka volt, most arra serkent bennünket, hogy a mi kedvtelésünk ugyanaz legyen, ami az övék ma, mikor elvénült tagjaikat a légfütő egyenletes melegénél kénytelenek fölmelegiteni. Látunk fényt, pompát, tudjuk, hogy van raffinált zene, vakító villanyfény. Tudjuk mindazt, ami másutt van, tehát éreznünk kell mindazt, ami nálunk nincs!

»1846 szeptember 8-án Nagykárolyban voltam, az akkoriban úgy nevezett quartiális generalis megyei gyűlésen. Az időben deákosan beszéltünk, de magyarosan éreztünk, s nem tudtuk még mi az a Gleichberechtigung ?

A városban hire kelt. hogy Petőfi Sándor látogatóba jött barátjához, Risko Ignáchoz s nála van szállva.

Nem sokat törődtem vele s némileg boszantott, hogy olyan nagy dolgot csinálnak belőle.

Vacsorálni mentünk a Szarvas vendéglőbe. Darvay Ferenc, Haray Viktor és többen, kikre már nem emlékszem. Leültünk egy asztalhoz; átellen- ben velünk, a legtávolabbi asztalnál ültek Risko Náczi, Papp Endre, egy ismeretlen és még többen.

Haray vacsorálás közben felém hajlik s azt mondja :

— Az ott Petőfi Sándor.

— Bánom is én! — felelém közönyösen.

Vacsora végeztével feláll Haray s ahoz az

asztalhoz megy, melynél Petőfi vacsoráit és Papp Endre által bemutattatja magát. Petőfi feláll, kezet nyújt Haraynak és élénken beszélgetni kezdenek. Később véletlenül arra tekintek s látom, hogy felállnak s felénk közelednek. Haray tekintetéből kivettem, hogy hozzám hozza Petőfit, felálltam és eleibe mentem.

Haray végezte a bemutatást.

Első szava, melyet hozzám intézett ez volt:

— Ön az első eleven gróf, akivel beszélek.

— Hát döglöttel beszéltél-e? kérdém némi savanyúsággal.

— Az magam is voltam komédiás koromban.

— Na cimborám, velem ugyan nem sokat nyertél, mert magam is csak olyan vad gróf vagyok.-'oJ -* *-r>^ ......— o-~ -----*-•

P

edig mi még át ilem éltük a fiatalság mámorát, hogy aztán a rideg valóság súlya alatt roskadozzunk. Nem természetes fejlődése a rendnek az, hogy egyedül legyünk kénytelenek virrasztani a kávéház márványasztala mellett, vagy a hónapos szobánkban. Mert mi ebbe beleszokni még nem tudunk. A bizonyság erre: ha eloltjuk a villámlámpát, egy női arc szemünk elé tűnik, s ekkor súlyos átkot szórunk a végzetre, mely kiűzte az embert a paradicsomból.

És ha egyszer a férfi otthona a hónapos szoba,

Rám nézett: szemeiből láttam, hogy ezt a feleletet nem várta: kezet nyújtott s a jég megvolt törve.

Asztalunkhoz ült s hosszasan quaterkáztunk együtt.

Pin Darvaynál voltam szállva. Terjedelmes szállása volt, nála szokott a liberális párt — mint akkor nevezték — egybegyülni és tanácskozni. Korán reggel, Risko Náczi és Papp Endre társaságában Petőfi is odajött. A tanácskozás már javában folyt: hogyan s miképpen kellene cselekedni: pártunké gyűlés alkalmával kisebbségben volt,

Petőfi a tanácskozás allatt egy szögletbe vonult, hallgatott és gondolkozott s irónnal jegyezgetett egy darabka papírra.

Az előleges tanácskozás végeztével Darvay — egy eredeti, sajátságos, a maga nemében egyedüli egyéniség — Petőfihez megy s két kolosszális kezét vállára téve jóindulatú mosolylyal mondja:

— Kedves poéta öcsém! hallom, beadtad nekik a kulcsot, mondják, prüszkölnek tőle. Ókosan, nagyon jól tetted, hogy kipoetikáltad őket; a rigmust könv- nyebb tanulni, mint az orátiót; azt meghallgatják igaz, de amazt meg könyv nélkül megtanulják ; add ide kérlek, hadd olvassam el.

— Mit? — kérdé Petőfi habozva.

— Azt, amit tegnap a pecsovicsolcra írtál.

— Nincs nálam.

— Hisz tudod te azt könyv nélkül is *— közbe szól Papp Endre — mondd el!

— Szívesen.

Homlokát összeráncositá, szemei csillogni kezdtek, egyet köhintett s érces hangon rákezdé:

»Hát e falak közt hangozának Nagy szavaid, óh Kölcsey ?«

Xja,pián. 1c mai száma S oldal.