Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 40-es doboz

voíjyj t'CO lUCgöiiUIil Obit lUC^UOÖC/gj Cü XXXV^íj cjj£j~

előtt elfogta Európát, valahányszor egy puska elsült a Balkán szakaclékai között ;

gyei dr. állítása) éppen egy hatfontos ágyút hoztak kijavítva Kereszturról, ezzel szemben látták Petőfit ekkor a faluba, a fogadó felé haladni. De már mintegy félóra múlva, mig Lengyel dr. a sebesülteket kötözte, a leégett falu egyik sütőkemenczéjón ülve pillantotta meg, kívül a lőtávolon, honnan a csata menetét figyelte. Időnként fel-felállt, eltávozott, hogy jobb áttekintést nyerjen, de mindig visszatért s gyönyörködni látszott, miként szedik össze a székely fuvarosok a lecsapódott ágyúgolyókat. Közben jegyezgoteit egy zseb- könyvbe. E tájban vált véresebbé a csata, szaporodtak a sebesültek. A költő ekkor a falu elé ment ki s egy ott elfolyó árok hidfájára dőlve, mintegy félóráig szemlélte a csatát. Tőle nem messze egy hatfontos ágyú lőtte a oroszokat, azok keményen viszonozták a tüzelést, s egy ágyúgolyó alig harmincz lépésnyire hullt le tőle ; a fölvert por őt is eltakarván, hihetőleg szemébe is ment, mert zubbonya ujjával hosszan törölgette. Ekkor a falu vetéskapujához tért vissza s annyira elmerült gondolataiba, hogy feledni látszott a körűié történteket.

Már ekkor ingadozni kezdett a csata sorsa. Bemet újra meg újra visszaverték. Minden törekvése, hogy az orosz gyalogság tömegét megbontsa, hiábavalónak bizonyult. Ágyutüzet zúdított rájuk, — maga Bem mestere volt a tüzártüdománynak s hires czéllövő — hiába. Az oroszok eddig a védelemre szorítkoztak. Most a mindenünnen visszavágtató őrsök jelenthették, hogy a magyarságnak segítségre sehonnét sincs kilátása, mire az oroszok az offenzívat ragadták meg. Támadásuk elől seregünk hátrálni volt kénytelen. Az erdőben, a cserjés között nagy tömeg orosz katona rejtőzött. Ezek most előrohantak, a mieinkre vetették magukat, s még nagyobb zavarodást okoztak az amúgy is megbomlott futó sorokban. Ezalatt az oroszok a jobbszárnyunkat is

.lilOJU-lU;) JLV*—. —

babérkoszoruzott vezérei. Apponyi Albert gróf és társai sohasem fognak fölmentést

megkerülték. Ott szétverték a három század lovasságot s a jobbszárny kevésszámú gyalogságát. A mieink ez oldalon is megfutamodtak.

Lengyel dr. ekkor lóra ült s a falit vetés- kapuja felé lovagolt. Petőfit még mindig ott találta, a hid karfájára támaszkodva s merengve maga elé. Lengyel ekkor kinyújtotta a jobb kezét s figyelmeztetve a költőt, rámutatott a tőlük alig ezer lépésnyire folyó nagy liarczra.

Petőfi meg eo mozdult.

— Pofomság! — mondotta, s ott maradt a hid karfája mellett. Ezalatt teljesen eldőlt a csata sorsa. A megkerült s szétvert jobbszárny után megfutamodott a, balszárny is. Bem és egész táborkara meneküli.

— Be vagyunk kerítve ! Be vagyunk kerítve ! — igy hangzott a kétségbeesett kiabálás, a mialatt a tüzérség a hegynek fölfelé menekült, vegyesen a gyalog;ággá,1, a lovasság az országúton vágtatott Héjjasfalva felé. Nyomukban két ezred orosz dzsidás, mig egy másik orosz lovas-csapat, a futó sereget megkerülni törekedve, a folyó partján vágtatott előre s a Eehéregyháza fölött levő vöigytorkolatnál csakugyan elóbük is vágott.

Petőfi szekere, mely a falu korcsmájában állott, ez időben már nem volt ott az állás alatt. Kocsisa vagy idejében elmenekült, vagy az ellenség zsákmányává lett.

Gyalokay Lajos most igy adja elő a tovább történteket : A mint ő a faluból ki vergődött, rákiáltott a futó katonákra, hogy sorakozzanak. De a veszély felbontott minden fegyelmet. Ekkor ő is jól elrejtett kocsijához sietett s megpillantja e közben a költőt, a mint az országúton hajadonfővel szalad. Utána kiált. A költő megáll s szomorúan visszanéz.

■— Jere velem ! — mond Gyalokay. — Kocsim ott v<xn ív bokrok között .

É3 kezét megragadva, vonja magával.

érdemeket szereznének maguknak a haza körül, soha jóvá tehetni nem fogják,

Petőfi keserűen kaczagva szólt:

— Azt hiszed, van ebben a pokolban olyan bolond, a ki helyt merne maradni ? Kocsisod is elfutott.

S ezzel a rohanó lovasságra mutatott.

— Itt nincs szabadulás. Menjünk a jobboldalra ! Ott talán menekülhetünk !

S látva, hogy Gyalokay habozik, kirántotta kezét a Gyalokay kezéből.

— Itt nincs idő a gondolkozásra. Én megyek, — Isten veled !

Ezzel leszökött az országutról s a hegy felé menekült. Gyalokay többé nem látta.«*)

Tehát arrafelé menekült, a hol a másik orosz lovas-csapat a Küküllő mentén felfelé vágtatva, a buni völgy torkolatánál megfordult s a futóknak eléje vágott, őket bekerítvén. Lengyel azt hiszi, hogy tovább is az országúton menekült. (Holott Gyalokay arról leszökni s a hegy felé menekülni látta.) »Mert midőn ő (Lengyel doktor) Kis-Bun irányában, hol az országút egy magaslatra fut fel, visszatekintett, az ut egyik kanyarulatában a költőt vélte látni, a mint fedetlen fővel, széteresztett ingnyakkal, lengő zubbonyában futott !«**)

Heydte, a ki másnap a fehéregyházai s az országút melletti sírokba a mintegy ezer- harmincz halott eltakarítását végezte, azt beszélte, »hogy a csata után Lüders megtekintvén a csatateret, kilovagoltak Héjjasfalva felé, az említett magaslatig s körülbelül ugyanazon a tájon, a hol Lengyel utoljára látta Petőfit, egy halott feküdt az ut mellett, ki talán föl sem tűnt volna neki, ha nadrága és zubbonya zsebeit kiforgatva s mellette szétszórt írásokat nem látott volna. A halott, a mint lovaglás közben megfigyelhette, szőke volt, hegyes állszakállal; egy dzaidaszurás mel*) Szószerint Ferenczi előadási.

**) Ugyanott-