Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 40-es doboz
vezett irodalmi társaság is a vezércikkek ponyvapetőfijének cultusát terjeszti, nem is sejtve, hogy az eszményítésnek és anekdotizálásnak nincs helye többé a mi világunkban, mely Petőfi személyétől távol áll, eszményeiből kibontakozott s ezért minden eddigi nemzedéknél elfogulatlanabbul, mint élvező és Ítélő áll a művész elé. Kéry Gyulát bízta meg a Petőfi-társaság, hogy kikérdezze Petőfi életének tanúit és gyűjtse össze a rá vonatkozó ereklyéket. Kéry úr bizonyára igen buzgó és igen lelkes ember, — és mégis vétek volt reá bízni a gyűjtést. Miért? Mert Kéry úr, ki egy életen foglalkozik Petőfivel, róla mégis csak a következőt tudja mondani: „Petőfi Sándor, ki a magyar szabadságszeretet örökéletű dalaival tért a halhatatlanságba . . .“ Minek is folytassam ? Ki ne tudná ezek után, hogy milyen iró Kéry Gyula? De hiszen mindegy — fogják mondani — a fő, hogy ügyes, jó gyűjtő legyen. De ép itt a bökkenő 1 Aki közönségeseket ir, közönségeseket lát; aki a költészetet pohárköszöntői phrasisokkal téveszti össze, az nem lehet Petőfi szavainak jó gyűjtője. Ezért nincs is érdektelenebb ember, mintáz a Petőfi, kiknek ismeretségét Kérynek köszönjük. Igaz, hogy Petőfi nem tartozik azok közé, kiknek egyénisége rendkívül nyugtalanító volna — lelke legjava ott van könyvében — ami ezenkívül fennmarad, nem egyeb, mint egy szenvedélyes, lobbanékony, heves, hangos, lelkes, jószivü, sok keserűséget átszenvedett fiatal ember. Volt oly kitűnő költő, hogy a bölcs vagy elmés csevegés, tárcaírókhoz illő készségét meg ne követeljük tőle. De a nagy ember odavetett megjegyzésében is van valami suggestiv erő; nagy hátterei vannak, dallamos utórezgései vannak legkisebb szavának is. De művész legyen, iró legyen, aki ezt meghallja, Eckermann mutatta meg a világnak, hogy a hallgatásnak mekkora virtuositását lehet kifejteni. És Herrmann Grimmet se fogom soha elfelejteni, ki az öreg Marianne von Willemer szavain át megpillantja Goethét. Kéry Gyula látta Petőfi dajkáját, beszélt Sass Erzsivel, Mednyánszky Bertával . . . fölkeresett minden tanút, de hiába 1 Anekdotái úgy hatnak, mint a könyv illustrációi, melyekből közderültségre szeretnék bemutatni nehányat. Van bennem annyi érzék a „pretium affectionis“ iránt, hogy ha valahol — akár a leendő Petőfi-házban is — meglátom Petőfi padját, ágyát vagy szekrényét, érezzem e tárgyak hangulatát. Sőt mi több, megérzem akkor is, ha e tárgyak jó fényképét mutatja nekem valaki; a szegény bútorok rozoga fája, melyet kikezdett az idő, szólna bizony én hozzám isi De ha Kéry könyvében látom ez ágy, szekrény vagy pad apró rajzát s a kép alatt olvasom : Petőfi ágya, szekrénye vagy padja . . . hát nem állhatom meg bosszús nevetés nélkül. E képekből ép az a valami hiányzik, ami a sok ágy közül, ezt az egyet különbözteti meg millió más ágytól s teszi ép Petőfi ágyává. Hiányzanak azok a kis foltok, nyomok, kopások, mindazok a jelek, melyek a tárgyaknak egyéniséget adnak. így van ez a szavakkal isi Én hiszem, hogy Petőfi dajkája nem mondott egy szóval se mást, mint amit Kéry előád, egy csomó tulajdonnév bizonyítja a szavak hitelességét, még a Makovinyi borbély házát se feledi el, ki Petrovicsék szomszédjában a kato3
