Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 38-as doboz
Petőfi-Társaság. A szokatlanul korán beköszöntött szezon irodalmi életét a Petőfi-Társaság nyitotta meg a múlt vasárnap tartott első fölolvasó ülésével, melyen a Petőfi-ülések hűséges közönsége szorgalmasan megjelent és színültig megtöltötte az Akadémia termét. Az ülésen, Herczeg Ferencz íávollétében, Ferenczi Zoltán elnökölt, aki szép megnyitó beszédben üdvözölte a Társaság tagjait és vendégeit, majd a folyó ügyekről tett jelentést, tudatva azt is, hogy a Társaság Petőfi-ereklye gyűjteménye ismét egy érdekes darabbal gyarapodott. Az az iskolai elbocsátó okirat ez, melyet Petőfi Sándor az aszódi gimnáziumtól nyert s amelylyel a selmeczi gimnáziumba való fölvételre jelentkezett. Az érdekes bizonyítványból, melyet Koren igazgató professzor állított ki, kitűnik, hogy Petőfi, akkor még Petrovics Sándor, Aszódon első eminens diák volt. A fölolvasások sorát Bodnár Zsigmond nyitotta meg, aki az ő ismert hullám-elmélete alapján <■ Korunk női törekvéseiről» tartott érdekes szabad előadást. Vértesi Arnold rendes tag Tóth Jolán vendégtől olvasott föl néhány meleg érzésű, nőies hangú verset. Ezután Szávay Gyula mutatott be egy pompás nóta-bokrétát a «Szép Ilonka» czímű daljátékból, melyet Vágó Gézával írt (zenéjét Szabados Béla szerzetté) s amely a Király-szinház egyik legközelebbi újdonsága lesz. Az üde, magyaros ritmusú dalok nagyon tetszettek a közönségnek s megfelelő zenével a színpadon sem fogják eltéveszteni hatásukat. Egy tréfás dalt, melyet az udvari bolond dalol, a szerző szívességéből lapunk más helyén bemutatunk olvasóinknak. Az utolsó fölolvasó Abonyi Árpád volt, aki «A nagy csillagász» czímű, pompás szatírával tele érdekes elbeszélését mutatta be a közönség nagy tetszése és zajos tapsai közepette. \Kl