Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 38-as doboz
Kálmán, az író, a tudós az. a ki a Rákóczikor történetével felgyújtja a mostani nemzedékeket. Az írók. költők tehát joggal állanak az ünneplők élére s a Petőíi- Társaság, mely az ünnepnyitás szerepét magára vállalta, derekasan teljesítette a magára vállalt kötelességet. Azok a képek, melyeket fölelevenitett, a bujdosó fejedelem nemes és fényövezte alakja, melyről Pékár olvasott föl, a Lampérth versében megszólaltatott Mikes Kelemen és a regéci kis harang, mely a Szávay 'drámai jeleneteiben cseng, továbbá En- drődinek és Herczegnek a nagy fejedelmet dicsőitő szavai egyaránt meghatották a hallgatóságot. A kis ünnep irodalmi szereplői szívhez szóló énekes deákjai voltak a Rákóczi uj temetésének. * A mai gyűlést érdekes tárgysora, előkelő szereplői, roppant hallgatósága egyként a Rákóczi-ün- neplés méltó előhangjává avatta. Az Akadémia föl- olvasó termében óriási közönség szorongott, hogy tanúja legyen az irodalom meghódolásának történelmünk e legnemesebb, legtisztább és legdicsőbb alakja előtt: szép hölgyek, lelkes ifjak, ősz írók hallgattak a kiválasztottak ékes szózatát a fejedelemről és tár- . sairól, ki már indul bujdosásából, keserű számkiveté- séből hazafelé. Az elnöki asztalnál Herczeg Ferenc elnök, Endrödi Sándor alelnök, Szarta, Tamás első titkár és Jakab Ödön második titkár ült. Megnyitót En- drődi Sándor mondott, a kuruc- dalok ihlett költője, a kuruc korszak rajongó rekonstruáló ja. Beszédje apoteózisa volt a nagy fejedelem tiszta önzetlenségének, minden áldozatra kész honszeretetének, ma- kula nélkül való jellemének. A hogy a taps Endrödi beszéde nyomán elült, Zempléni Árpád szavalta el Petőfi gyönyörű költeményét hazánk szentjéről, a Rákóczi-1. Az első fölolvasó Pékár Gyula volt, a ki a maga kalandos képzeletét követve Rákóczi Ferencet Franciaországban kereste föl. A versaillesi napokról, XIV. Lajos udvarárról, a fejedelem fogadásáról és kedvteléseiről Szathmáry Király Ádám nemes apród följegyzései tanították ki Pékár Gyulát, a ki ezen kívül szorgalmasan átkutatta a kor gazdag memoár-irodalmát, a Madame levelezését, Saint-