Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 37-es doboz
* (A Petőfi-Társaság felolvasó-ülése.) A Petőfi- Társaság vasárnap felolvasó-ülést tartott az Akadémia kistermében, nagy közönség érdeklődése mellett. E felolvasó-ülést különösen Jászai Marinak, a Nemzeti Színház nagy művésznőjének, a Petőfi- Társaság tagjának székfoglalója tette érdekessé. Az ülésen Ferenczi Zoltán, majd Herczeg Ferenc elnökölt. A napirend előtt felolvasták Beöthy Zsolt levelét, amelyben Beöthy tiszteletbeli taggá való megválasztásáért mond köszönetét. Az elnök ezután bemutatta Füredi Rikárd siremlék-mintáját, amely a Petőfi-család egyesült porai fölé fog kerülni. A gyönyörű emlékmű ékalakban emelkedik a magasba s a felül összefutó szögben Petőfi domborművű képmása látható. Az első felolvasó Ferenczi József volt, aki Tarrsafalvi Albert Kolozsváron élő poétának „Hol az Isten“ című, áhítattal teljes költeményét mutatta be. Jászai Mari asszony székfoglalója következet ezután. A nagy tragika a közönség viharos tapsolása közben lépett a felolvasó-asztalhoz. Székfoglaló dolgozatának „Egy szinészlélek“ cimet adta. önmagáról beszélt elejétől végig s mondani sem kell, hogy a közönség feszült figyelemmel kisérte minden szavát. Elmondta, hogy miképpen tanulja a szerepeit. Amikor a darabot a kezéhez kapja, mindjárt az első olvasáskor azon van, hogy a személyesítendő alakot megfelelő színekkel beállítsa. | Módosítja, formálja mindaddig, amig nem érzi, hogy már-már beleélte magát. És amikor azt hiszi, hogy végre rátalált arra az alakra, amely az iró képzeletében élt, egyszerre ijedten veszi észre, hogy az alak kezd eltávolodni tőle. Ilyenkor kétségbeesés vesz rajta erőt. De nem csügged. Újra kezdi, próbálgatja, boncolja, gyúrja mindaddig, míg rá nem bukkan az igazira. Tehetség nélkül persze meddő ez a munka. De a tehetség egymagában távolról sem elég. A színésznek nagy intelligenciára és műveltségre van szüksége, hogy gyönyörű hivatásának minden tekintetben megfelelhessen. Igen érdekesen beszélte el Jászai, hogy miképpen figyeli meg az eleven életet és les el belőle jellemző mozzanatokat, amiket aztán alkalomadtán, olykor évek múlva, felhasznál szerepeiben. Arról, hogy a szinész teljesen azonosítsa magát a szereppel, szó sem lehet. Ez rövid időn tönkre tenné a szervezetét. A színészben két lélek van, az egyik az eljátszandó alakban él, a másik az igazi én-je, amelynek mindenkor éberen figyelnie kell, hogy a szinész-lélek el ne ragadtassa magát. Közben Jászai egy kissé megcsipkedte a fiatal szmész-generációt, amely magát realisztikusnak nevezi és ennek űrügye alatt Ízléstelenségekre ragadtatja magát a közönséggel szemben. Kedves,