Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 35-ös doboz

1899. junius 27. »SZABADSAG« 7 * Temetés. Nagy és impozáns alakban megnyilatkozott részvét mellett helyezték örök nyugalomra tegnap délelőtt Grünhut Hen- rikné született Fried Nina hült tetemeit. A holttestet Feketebátorból Nagyváradra szállító vonat elé nagyszámú gyászoló közönség vonult ki, amelynek soraiban ott láttuk városunk és megyénk, sőt a távolabbi megyék intelligencziá- jának nagy részét. A megyéből ott voltak: Ba­logh László orsz. képviselő, Kovács Károly já- jásbiró, Zilahy Lajos közjegyző, Dr. Balogh Elek, Dr. Bechler Áron orvosok, Böszörményi Lajos ref. lelkész, Cziajlik György gyógyszerész, Sternhal Farkas, Lakatos Károly földbirtokosok (Nagyszalonta) Sebes Gyula (Tenke) Stern Fri­gyes földbirtokos stb. Az izraelita sirkert előtt Dr. Kecskeméti Lipót főrabbi mondott megható gyászbeszédet majd a nyitott sírnál egy imát. * Népkönyvtár könyvei. A Nagyváradi Népkönyvtár varaljai osztályának könyvtárosa ez utón kéri a Népkönyvtár olvasóit, hogy miu­tán az olvasási idény e hó végével berekeszte- tik, a náluk levő könyveket e hó végéig annál is inkább beszolgáltassák, mert a legközelebbi bizottsági ülésen neki a torgalomról statisztikát kell a bizottság elé terjesztenie. * Kezdi Juliska a színpadon. Kezdi Juliba a Nagyváradon is jól ösmert primadonna, ki nem régen öngyilkosságot követett el, most már teljesen felgyógyult s nemsokára visszatér a színpadra. * Rózsaszíne betűk. Az elmúlt héten Nagyváradon házasságot kötöttek : Újhelyi Far­kas — Fusch Rozália, Tc.rbuez Márton — Bog- dány Terézia, Mikó Imre — Méder Terézia, Grei­ner Gyula — Schwarez Margit, Rosenthal Dá­vid — Steuer Szeréna, Lázár Elemér — Mikus- kay Erzsébet, Karmazsén Ferencz - Barna Pi­roska és Pálcza Viktor — Bagoly Terézia. Ösz- szesen nyolezan. * Magyar iparoktatási évkönyv. Am. kir. kereskedelemügyi miniszter tegnap a város­hoz intézett leiratához csatoltan leküldte a ma­gyar iparoktatásra vonatkozó statisztikai évkönv 1898. évi főzetét. Az érdekes müvet, mely a magyar ipar fejlődését és a kisipar fellendülését mutatja ki számadatokkal, a városi levéltárban helyezték el. * Heti statisztika. A lefolyt hót nép­mozgalmi adataira vonatkozólag összeállított statisztika adatai szerint Nagyváradon az elmúlt héten született összesen 34 gyermek, 18 fiú, 16 leány; meghalt'összesen 28 egyén 16 fi, 12 nő, szaporodás tehát 6. * A bét halottjai. Az elmúlt héten Nagy­váradon elhaltak: Kohn Béla, Gib Jáno„ Tóth Dajos, Rosol György, Guttmann Andor, Puskás Etelka, Pintér József, Madó Margit, Sós Sán­dor, Mazuch János, Benye László, özv. Winter Jozsefné, Guttmann Rózsi, Tóth Aranka, Fischer Leopold, Erdőháti Gábor, özv. Rosenzveig Edu- írdné, Marosán József, Erdélyi Imre, Herlás Va- szali, Hernicsek János, Ursz Péterné, Balogh Istvánná, Kiss Mária, Halász Imréné, Ványe Lörincznó, Nyéki József és Schubert An- talné. * Fürdőhely a katonaság részére. A bekövetkezett fürdő idény alkalmából a térpa­rancsnokság átiratot intézett dr. Bulyovszky József polgármesterhez, hogy a katonaság ré­szére a rendes nyári fürdőhelyeket jelöltesse ki. A polgármester felhívása folytán a rendőrkapi­tányi hivatal a közszemérem megóvása érdeké­ben a következő helyeket jelölte ki a katonaság részére fürdő-helyekül, ugyanis a közös hadse­regbeli gyalogosok részére a felső-vasúti hid mellett, a baiparton, a honvédség részére a|Ha- dady féle telepnél a jobb parton s végre a mindkét nembeli lovasság részére a füzes fatelep mellett a bal parton elterülő helyen. A polgár- mester intézkedése folytán a fürdőhelyek szoros betartását állandóan ellenőrizni is fogják. * Kolduló gyermekek. Újabban a város­ban a kóbor és kolduló gyermekek nagyon el­szaporodtak: erre rendőrségünk figyelmét fel­hívjuk. A közelmúltban, egyik házhoz két 5—6 évesnek látszó, ilyen kolduló gyermek állított be és valamit hadartak: ..apa megölte a mamát és apa a börtönben meghalt“. — Ázon kérdésre, hogy ki tanitotta őket erre, azt felelte az egyik hogy a „néném“. — A közönséget ez alkalom­mal figyelmeztetjük, hogy a 16 éven aluli kol­duló gyermekek a hatóságnak adandók át, és a Kbt. 66 § szerint a 16 éven aluli gyermekek­nek koldulásra biztatása, kiadósé, vagy áten­gedése közbiztonság elleni kihágást képez és a rendőrség az illetőt szintén letartóztathatja. * Életunt fiatalember. Tegnap este hét óra után egy revolver lövés hangzott el a Sál Ferenoz-utczai 809. sz. ház egyik lakásában A közelben levő házbeliek besiettek a lakásba és ott a pamlagról leesve találtak egy fiatal em­bert, fején erős löseb látszott. A földön egy 8 mm-es buldog revolver feküdt, melyből egy golyó hiányzott, az mely a fiatal ember kopo­nyáját a szó teljes értelmében keresztül fúrta. Miután a fiatal ember hörgött, tehát életjelt adott magáról, a háziak dr. Fráter Imrét, a biharmegyei közkórház főorvosát hívták elő, ér­tesítve a rendőrséget, honnan Veres György ti­zedes sietett a helyszínre. Dr. Fráter bekötötte két oldalt a sebet, azonban a lövés nagyon is jól talált és az ön­gyilkos aligha éli túl az éjszakát. Kilétére és tettének okára világot vet az a levél, amely az asztalon nyitva feküdt és szólt a követke­ZOu.tt . Vorületi Rendörbiztos TJr ! Kerem tuuw , . , . Ságból történt önkiv^.en“> ^ogy eletunt- lelösségre ne vonjanak, mert'"nfiU senkit le­tudta nélkül, egyedül saját kezeimnüG6?^1 tottam végre. A hulla-bonczolás is egészen felesleges, miután ép elmével, megfontolva követtem el tettemet, melyért csak Istennek tartozom számolni. Nagyvárad, 1899 junius 26-én. Taradi ég micskei Baranyi Árpád. A nehezen sebesült fiatal embert lakásán ápolják. Az öngyilkosság hire psakhamar elter­jedt a városban és az előkelő családból való fiatal ember sorsa iránt általános a részvét. Baranyi Árpád atyja élesdi birtokán gazdálko­dott volt és a Sál Ferencz-utczai lakás csak arra szolgált, hogy Nagyváradon megszállóhely legyen. * Nagy vásár. Zug-zakatol azéletaNagy- piaczon. A leszerelt esős idő is kedvez a tegnap megkezdődött nagyvásárnak. Szép napfényes időben jár a város apraja-nagyja az emberrel, a sátrakkal megzsufolt nagy térségen vásárolni, eladni, bámulni. Különösen nyüzsgő az élet a mutatványos bódék körül, a hol a rekedt, éles, kicsi, nagy kintornák éktelen hang „ verseny “-t rendeznek, csalogatva a jó népet a hintázás gyö­nyöreihez és egyéb épületes megnézni valókhoz. A zsebtolvajok is munkára keltek, ámde tegnap alig koronázta siker valamelyiknek is a műm káját, mert a rendőrség valamenynyi gyanús zsebmetszőt, csavargót már jóelöre összefogatott és a vásár tartamára becsukatott. 1899. julius 1-től uj előfizetést nyitottunk lapunkra és tisz­telettel kérjük mindazokat, akiknek az előfizetése lejár, meltóztassanak a megújítás dolgá­ban idejekorán intézkedni, nehogy a lap szétküldésében fennakadás történjék. SZÍNHÁZ. Heti műsor. Kedd: „Carmen.“ Szerda: „Himfy dalai.“ * * Perényi Margit elutazása. Színtársu­latunk volt szeretett soubrettje Perényi Margit a közönség osztatlan sajnálkozása közben hagyja el városunkat ma este. Irigyeljük a debreczeni- eket, akik ősztől kezdve magukénak fogják vall­hatni ezt a talentumos, bájos primadonnát, aki az ö egyéni szerepkörében utolérhetetlen a vi­déken. Komj áthy J ános a debreczeniek élel­mes direktora ugyanis tudomást vevén arról, hogy a primadonna megválik a társulattól, kapva-kapott az alkalmon és rögtön fényes aján­lattal kínálta meg öt. A tárgyalások most foly­nak és minden bizonnyal olyan eredményüek lesznek, hogy a kisasszony nem sokára már a debreczeni színpadon fogja fényes alakításainak sorát bemutatni. * * Megint műsorváltozás. Holnap szer­dán F áy Szeréna asszony közbejött betegsége miatt a kitűzött „Thurán Anna“ helyett „Himfy dalai“ kerül színre. MŰVÉSZET. A jövő század zenéje. (A zeneiskola záróünnepélye.) — Saját tudósítónktól. — — junius 26. Városunk izmosodásának induló zniei éle­tének egy hatalmas és jólesően biztos akkordját hallottunk felharsanni vasárnap délelőtt a polgári­reáliskola tágas tornacsarnokában, ahol akkor a „Nagyváradi zenekedvelők egyesülete“ által lé­tesített és fentartott zeneiskola tartotta meg vános zariíi hangverseny keretében ez évi nyil­Az iskoláná&x’éí­porodott növendékeiből a'a.juár 115 főre felsza- fel egyenként, majd többen a döÓL§prakoztak tor, precziz és korrekt játékkal szolgáltatia^bá- tünő reklámot saját iskolájuknak. Mert tényleg az intézet, amelyet Réz Mi­hály ez a városunk tanügyi dolgainak fáradha­tatlan munkása fanatikus lelkesedéssel, szeretet­tel és odaadó buzgalommal igazgat, már is gyö­nyörű eredményekkel dicsekedhetik ahhoz a pár­toláshoz, a rendelkezésére álló csekély eszközök­höz képest, amelyben az intéző körök részesítik. Ez a hangverseny csak újabb bizonyítókat szol­gáltatta az iskola kitűnő pedagógiai módszeré­nek, az egyenletes tanítási rendnek, a növendé­kek hajlamai szél tudatos felhasználni tudásának. A jelenvolt igen nagyszámú és intelligens közönség, amelynek soraiban ott voltak váro­sunk zenei életének kapaezitásai és tanférfiai is, szinte bámulattal hallgatta a gyermekek pro- dukezióit és a már ismert növendékeknek ez év­ben tanusitottt haladását. A hangverseny pompásan volt előkészítve, a növendékek erősen fegyelmezve, hibátlan mun­kával szereztek tanáraiknak elismerést és az in­tézetnek folyton erősbülö rennomét, amely bi­zonyára azt fogja eredményezni, hogy a követ­kező év elején szülők sokkal tömegesebben fog­ják gyermekeiket az intézetbe küldeni, ahol iga­zán olcsó árért szerezhetik meg nekik a mo­dern korneveltetésének mintegy obiigát kiegé­szítő részét : a zenei műveltséget. Vomáceka József tanítványai. Az intézet legkiválóbb növendékei a Wo­rn á c s k a mesteri tudását dicsérik. Neki van az intézetben a legtöbb növendéke hegedű, cello, zongora és klarinett tanszakon. A hegedűben különösen kiválnak : Fény es Mártha, Feinsilber Irén és V o i t Frno. Fényes Mártha egy filigrán, herczig kis lány korához képest erős, széles, tiszta tónussal és szép jövőt feltételező technikával játszik. Ezúttal Beriothnak egyik gyönyörű vari-» atóját hegedülte és sok tapsot aratott vele.

Next

/
Oldalképek
Tartalom