Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 35-ös doboz

— (Szarni Tamás végrendelete.) Az elhunyt kiváló író még tavaly, 1907 tavaszán rendelkezett végleg vagyona felett. Egészségi állapota akkor elég kedvező volt, de jobb kezét, mely hónapokkal előbb széllnidés következtében megmerevedett, nem használhatta s igy a végrendeletet tollba mondta. Jelen voltak dr Jeszenszky István közjegyző, to­vábbá Zempléni Árpád költő és ifj. Jeszenszky Sándor. Ez utóbbi kettő mint tanú. Nyugodt, sőt humoros hangulatban volt a végrendelkező, kinek szavait a közjegyző irta. Maga Szana Tamás már napok óta palatáblán gyakorolta kezét az Írásban. Egyre a nevét próbálta Írni bénult kezével, hogy a végrendeletet maga is aláírhassa. Ezt a végren­deletet most temotése napján bontották fel dr Je­szenszky István közjegyző előtt s kitűnik belőle, hogy az elhunyt nemes szivü iró szeretett rokonai­ról, asjután ;a Petőfi-Tárvaságról és a Szépművé­szeti Múzeumról bőkezűn gondoskodott. Házát, mely egyemeletes s a belvárosban, Bástya-utca 11. szám alatt áll, s melyet több éve 90,000 koronára becsültek, legkedvesebb unokaöcscsére, vilinyei Szombathely Antal államvasuti tisztviselőre hagy­ta, ki az ő, valamint neje, szül. Zsiftsák Jusztina és lánya, Ilonka, nevében külön gyászjelentést is adott ki. A végrendelet megemlíti, hogy a házra 14,000 korona bankteher van betáblázva. Műkin­csei közül, melyek Szana Tamás rendkívüli Ízlé­sét hirdetik, a saját mellszobrát, Zala György ki­tűnő alkotását, a Pctőfi-Társaságnak hagyta az elhunyt, emlékéül annak, hogy ő volt a társaság íoalapitója és kezdettől fogva, egész két év előttig, főtitkára. Ez a mellszobor mintegy tizenöt év előtt készült és Szanát férfikora delén ábrázolja, igen jellemzetesen. Szintén a Petőfi-Társaság kapta az iró pompás könyvszekrényét, mely az asz­talos műipar díszes munkája. A szépszámú fest­ményeket és szobrokat — tizenöt darabnak a kivé­telével — ismét Szombathi Antal örökölte. Azt a tizenöt darabot tetszés szerint a Szépművészeti Muzeum igazgatósága választhatja ki. Csupa ere­deti, nem nagy terjedelmű, de finom kabinetképek és plasztikai művek ezek: köztük van Benvenuto Cellini remek gyermekszobrocskája, aztán a hires velencei Favretto, továbbá Mészöly és más jeles művészek alkotásai. Végül nem feledkezett meg az elhunyt hűséges inasáról és ápolójáról, Somodi Sándorról, akinek 200 koronát hagyott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom