Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 35-ös doboz

— (Szana Tamás temetése.) Impozáns rész­iét nyilatkozott meg ma délután Szana Tamás Író­nak, az Uránia-szinliáz igazgatójának temetésén. Az Uránia előcsarnokában diszes ravatalon volt az el­hunyt koporsója, a molyet a koszorúk egészen el­borítottak, A gyászszertartás idejére összegyűltek a ravatal körül az elhunyt tisztelői, barátai, az iroda­lom és művészi körük képviselői. Olt voltak a többi közt: Molnár Viktor közoktatásügyi államtitkár, Berzeviczy Albert, az Akadémia elnöke. Wlassics Gyula, Dcssewffy Aurél gróf. a főrendiház elnöke, Rákosi Jenő, Belithy Zsolt, Herczeg Ferenc, Szalag Imre, a Nemzeti Muzeum igazgatója, Kämmerer Ernő miniszteri tanácsos, Heinrich Gusztáv minisz­teri tanácsos, az Akadémia főtitkára, Vajda Ottó nyugalmazott miniszteri tanácsos, Gopcsa László miniszteri osztálytanácsos, Endrödi Sándor és Fc- renczy Zoltán ,a Petőfi Társaság alelnökei, Varadi Antal dr. főtitkár; a Nemzeti Szinház részérői; Somló Sándor igazgató, Tóth Imre főrendező, Víz­vári Gyula, Kovács Mihály; Tolnay Ákos, az Urá­li ia-mükereskedés igazgatója, Hegedű slstván egye­temi tanár, Glück Frigyes, Kiss József, Khipathn Jenő, Ágai Adolf, Ballagi Aladár, Kenedy Géza, Bársony István, Szávay Gyula, Kéry Gyula, Ham- vay Gyula, Slrausz Adolf, Pékár Gyula, Finály Gá­bor dr., Vértesy Arnold. Szokolay Kornél, Létmányi Nándor, Bátz István dr., Jakab Ödön, Ligetit,y l’adó, Pósa Lajos, Luczenbacher Béla dr. és igen sokan mások. A gyászszertartás délután negyedfél órakor kezdődött. Pelri Elek református lelkész megható imádságot és búcsúztatót mondott. Utána Pékár Gyula a Petőfi Társaság nevében búcsúztatta el a halottat. Az eszmék harcosa voltál — mondotta a többi közt — szív nemességé s lélek fenköltsége: a te­remtő c kettős egység gazdag adományával ruházott föl, melynek apostoli .szerepre kellett szánnia 'ré­gedet. Az is voltál: apostol az elmúlt század utolsó harmadának ama szürke évtizedeiben, mikor az esz­tétika remetéjeként Te egymagyad ápoltad az Örök­szép oltárát. Ez oltár mellől Te emelted föl először kiáltó szózatodat- a közönyösökhöz, mint eszmék agi­tátora te mutattál először korodnak utat a művésze­tekhez. Elődeid olasz vére a reneszánsz Itália ra­jongó hevét adta nekünk benned, a Cinquecento olasz rajongása keltett általad magyar müvészéletre minket. Es hogy most válnunk kell Tőled, hálával eltelten nézünk szét lelked hagyatéka: szorgalmas életed úttörő munkái között.

Next

/
Oldalképek
Tartalom