Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 35-ös doboz
Hívatlan dalnok versei PETŐFI ISTVÁNTÓL *). I. Szivem rejtett kis kertében Yirit, egy szép — szép virág : Reá lelkem, síró lelkem — Hullatja gyöngy harmatát. Szirma piros és olly gyöngéd, Mint a tiszta érzelem; Kedves neve, hozzá illő; Neve : égő szerelem. Egyedül áll elcsüggedve Szivem éke, szentsége : Barna Ivánka! — egy zöld ágat Nem ültetnél melléje? II. Fehér őszi rózsát Adtál nékem, . . tudod? S arczodon a legszebb Piros rózsa nyílott. A fehér rózsának Megsárgúlt levele : Sóhajom és könyem S csókom is illette. Sóhaj, köny és csókom! — Forró mind a három El kelle fonnyadnod, Kedves szép virágom. Rövid örömimnek Hervadt bizonysága! Hulljatok könyeim — Hulljatok reája. III. Nem kérem én szerelmedet, Hidd el, hidd el, nem kívánom : Fürge madár nem múlathat Lombja vesztett száraz ágon. A virágnak verőfény kell, S dél hevében enyhe árnyék; Virág vagy te, s életemnek Nincsen fénye s lombja már rég. Ifjú lelked könnyű szárnyán Föl föl röpül a magasba : De lclkemet a fájdalom Súlya földre alá vonja. Csillag vagy te, fényes csillag A mennyország kéklő ívén; Én egy sötét bolygó alak, Siralomvölgy rideg földén. Korunk közt két élet-szak van, Legszebb két szak : tavasz és nyár; Reád tavasz langy fúvalma, Reám az ősz hűs szele vár. Virág mellé zöld ág illik, Zöld levélre hull a hármat; Gyenge virág elhal, elfagy A dérlepte haraszt alatt. Nem kérem én szerelmedet; De ne tiltsd, hogy szeresselek, S mint halvány hold fényes napot, Távolról ne kisérjelek. w) Valahányszor a felejthetetlen Petőfi Sándor után felsoliajtunk (pedig mikor verset olvasunk, sokszor felsoliajtunk utána); mindannyiszor eszünkbe jutott, hogy a halhatlan költő testvére István, ki egykor nehány igen szép dalt bocsáta közre, miért nem szólal meg újra nagy testvére örök hallgatása után V Ez óhajtásunk ime teljesült. Petőfi István arczá- ban jól esik bátyja vonásait felismernünk, dalaiban azon erős érzelmet, a mi Sándort olly kedvessé tette. Szívesen hallgatjuk őt ezután is. Szerk. /óíG . /ír / «£ . y. /
