Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 35-ös doboz

Koiidiiljaiiak meg a vészharangok.

(Debreczen.)

Konduljanak meg a vészharangok,

Nekem is egy kötelet kezembe!

Reszketek, de nem a félelemtől;

Fájdalom, és düh habzik szivembe'.

Fájdalom, mert düledék hazámra Uj viharok közeledtét látom,

Es düh, és düh, mert tétlenkedünk, mert Nem szakad le szemünkről az álom.

Pillanatra felriadt e nemzet S szétnézett, mi zaj van a világban.

De a másik oldalára fordult S mostan alúszik a legjavában.

Ébredj, ébredj, Isten verte nemzet,

A ki ott az elsők közt lehetnél,

S kárhozatos lomhaságod miatt Mindig hátul és alant hevertél.

Ébredj, hazám, mert ha most nem ébredsz.

Soha többé nem lesz ébredésed,

S ha ébredsz is, csak annyi időd lesz,

Mig nevedet sírkövedre vésed.

Fel, hazám, fel, százados mulasztást Visszapótol egy hatalmas óra.

Mindent nyerni, vagy mindent veszteni:

Ezt írjuk fel ezer lobogóra.

Olyan sokáig tengődtünk már mi,

Hogy volt is miénk, nem is, ez az ország; Mutassuk meg valahára, hogy már Senkinek sincs semmi köze hozzánk.

Vagy ha végzés, hogy el kell enyésznünk, Irtsanak hát ki ezen világból,

A haláltól, nem tagadom, félek,

De csupán a becstelen haláltól.

Haljunk meg, ha nem szabad már élnünk, Haljunk meg oly szépen, oly vitézül,

Hogy azok is megsirassanak, kik Eltöröltenek e föld szinéről.