Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 332-es doboz
2 Elmentek a Pelöfi-szoijorért. Vasárnapra itt lesz Félegyházán. A segesvári Petőfi-szobrot, amelyet habár ideiglenesen is, Félegyháza kapott meg, vasárnap fogják Félegyházára leszállítani. A szobor hivatalos átvétele céljából ma utazott fel Budapestre Porst Kálmán gimnáziumi igazgató, aki egyúttal az ércöntődének járó őrzési, paíinázási és feláilitási dij felét, 33.500 koronát is magával vitte. A város gjég megpróbál a feláilitási, őrzési síb. díjból, amely mintegy 70 ezer koronát tesz ki, valamennyit lealkudni, ha ugyan sikerül. Porst igazgató, a szobor átvételéről a holnapi nap folyamán táviratilag fogja a várost értesíteni, amelyben jelezni fogja azt is, hogy a szobron milyen javításokat, vagy pótiá- ' sokat kell eszközölni, valamint, hogy a városi kocsi, amely a szobrot Félegyházára fogja szállítani, mikor induljon föl Pestre. Az eddigi kilátások szerint a szobor vasárnapra már Félegyházán lesz. Különbejáraíu bútorozott szobát keres szegedi varrónő. — Cim a kiadóban. Egy tanulót koszttal felveszünk. Varga István vaskereskedőnél Félegyházán. A hadirokkantak árubeszerzési szövetkezete, két ügyes fiút tanulónak felvesz. Attila-utca, Bányai féíe ház.