Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 332-es doboz

Zsúp a gyémántnál*

A gyémántnál nagy zsur volt egyik este,

S a tok-sok drágakő mind felkereste.

Smaragd, topái, szaftr, türkiz, rubint,

Opd\ ametiszt, szórni mind, de mind.

Oly ragyogás még nem volt soha tán, Mint ott azon a fényes lakomán.

%

A szobalány, ember ilyent se lát. Édprázó szemmel hordta a teát.

Csöngetnek. Ott kinn zaj, zenebona,

Megsavarodik bent a lakoma.

Jön az inas: „Már ne essék, zokon.

De azt mondja, hogy távoli rokon.1

S nyomában egy rút, durva valaki,

A szárnyas ajtót gőggel tárja ki.

Alaktalan és szennyes; kész utálat,

A szobalány majd elejti a tálai.

Megvillannak a drágakő-szemek.

Ijedten, mind, mind rátekintenek.

S gyémánt, smaragd, szaflr, opál, rubin! Rohanva csókol kezet neki mind.

A szobalány, ahogy kifér a torkán,

Rikolt, sikolt: „Ki hát ez a boszorkány?"

A gyémánt sírva, lopva, ódámén:

„Szerencséllen! hát nem tudod? — A Szén!"

Szávay Gyula.