Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 332-es doboz
♦ I rambusokban Kiskőrös halhatatlan szülöttét. íme, Petőfi lelke járkál közöttünk mindig és mindenütt, ott is és akkor is, ahol és amikor Jókaira emlékezünk, Koren Márton ev. lelkész tettekre kész honszerelme életre hívja nagyjaink szellemét s világitó fáklyaként mutatja az utat, melyen egymásra találhatunk mi mindnyájan, kik egy akarattal valljuk: A haza minden előtt! Itt említjük meg, hogy a Jókai-emlék- tábla költségeire Strassburger Mariska és Gyulai Adám esküvőjén, Kruttschnitt Antal evang. főesperes, soltvadkerti lelkész föl* hívására az ünneplő násznép 3100 koronát adott össze. Ez a tekintélyes összeg minden valószínűség szerint élénk lendületet ad a további gyűjtésnek, ami viszont lehetővé teszi, hogy az emléktábla ünnepélyes leleplezése március 15-én megtörténhessék. Hiszek egy Istenben Hiszek egy Hazában Hiszek egy isteni örök Igazságban Hiszek Magyarország feltámadásában Amen. A Kiskőrösi Football Club mulatsága. Az idei farsangot Kiskőrösöa a helybeli Football Club f. hó 20-án a színházteremben tartott műkedvelő és táncmulatsága nyitotta meg. Este 8 órára zsúfolásig töltötte meg a villannyal fényesen kivilágított termet a kösönség. Az est fényes sikerét előmozdította a club tagjai és a község műkedvelői által előadott színdarab, Herczeg Ferenc négy- feivonásos vigjáiéka, a Gyurkovics leányok. Az előadás kevéssel 8 óra után vette kezdetét s ettől kezdve a közönség állandó derűs hangulatban volt; egyes jó! megjátszott heiyzetjeleneíet hangos kacagással és tapssal jutalmazott. Radváayi ezredes (Szabolcs Jakab) szigorú katonai fellépése, Gyurko- vics Mid (Valentiny Niiiuska) mindenáron férjheztnenésre való törekvése és Kemény Tóni (Hajnal József) bemutatkozása állandó kacagásba hozta a közönséget. Alakításaik a tőlük már megszokott élethüek voltak s egész gyakorlott színészekként mozogtak a színpadon. A darab sikerét biztosította Daruia Juliska kitüüő játéka, weg a többiek Kario- vitz Ilonka, Szabó Irma, Weisz Jolánka, Szaímáry Bözsike, Lsukó Iius, Torna Mancika, Dui János, Mihály Károly, Majoros László, Fazekas Károly és Szabolcs József nívós ösazjátéka. Előadás uián hajnalig tartó tánc következett, ahol ha nem is holtra, de alaposan kitáncolía és kimulatta magát mindenki. r. Felülfizettek : dr. Vékony Gábor, Gottlieb Ignác, Schwarcz Sándor, Thorma Béla, Weisz Testvérek, Schwarcz Károly (Kiskunhalas), N. N. 500—500, dr. Csöngős Antal, Ruhatár, Vágó Salamon 400—400, N. N., Bakos Géza (Csengőd), Tóth András, N. N., Bachmann Frigyes, dr. Földes udön, Koos Ignác, Gombár István, Boldog Testvérek, Grósz Endre 300—300, N. N. 250, Klein Jakab, Gerspán Testvérek, N. N„ Koos Márton, Vig Lajos, Majoros László, Stettner Antal, Fleischer Mihály, S.. Nagy Domokos, ifj. Majoros Pál, Marosi János, Dobó Jenő, Kurjan Sándor, Kálisch Arnold, N. N„ dr. Bergl Mihály, Szabolcs Testvérek, Miklós Kálmán főjegyző (Akasztó), Schwarcz József, dr. Fék Endre, Lukács József, Szekuiesz Mór 200—200, N. N , Grósz István, Permutter József (Ffilöpszállás), Lukács István, ér. Herényi Gáspár, Kudron Lajos 150—150, Schwarcz Oszkár, Heisler Mór, Uuyi Mihály, Franki Sándor, Beítelheim Dezső, Gaál Imre, Martinovics Péter, Réh József, Vágó Jakab, Szikors János, N. N., Laukó Jáaos, dr. Révész István, Tóth Ferenc, Gyuricza János, Gellert Imre, Salamon Gyula, Revalo Pál, 100—100, Stein Ernő (Soltvadkert), Rabinek Dezső, Juhász Tivadar, Jégvölgyi János, Kis Lajos, Teleki Gábor, N. N., Spití:v í . Lt o í* <•> tws <S Sí «.I á s* ;* a* s zer Henrik, Székely K-, Hanka V., Bánszki János 50—50 koronát, melyért köszönetét mond a Vezetőség. * * * Eíuíon mond köszönetét a KFC. vezetősége a szereplőknek igyekezetükért és szorgalmukért, Thorma Bétának jóindulatú technikai támogatásáért, Gaál Imre asztalos áldozatkészségéért, valamint minden rendezőnek és c.ubbarátnak, akik az est sikere érdekében minden lehetőt elkövetni igyekeztek s amely igyekezetükkel a club régi jó hírnevének emeléséhez hozzájárultak. H i R E K. Bízva bízzál! *Ezzel az örökké bátorító két szóval végződik Az ember tragédiája, amelynek Íróját a múlt héten országszerte ünnepelték. S ha nem akarunk elbukni abban az emberfeletti küzdelemben, amelyet még Madách Ádámja sem álmodott meg, akkor olvassuk, sokszor olvassuk el a világirodalom legtündöklőbb díszei közé sorolt drámai költeményt. Bennünket kiskőrösieket, már a Kiskőrös és Járása Pet&fi-számában figyelmeztetett a Petőfi-Társaság kiváló tagja, Nógrádi Pap Gyula, a Madách-centennáriumra. Madách Imre ugyanis Petőfinél csak 20 nappal későbben született: 1823. január 21-én. 1923. év januárjában tehát Petőfi utáa ünnepelnünk keil Madách születésének százados évfordulóját is, de épp ezen alkalom- bél nem érdektelen a két szeilemóriást egymás mellé állítani. Madách Imre három héttel született későbben, mint Petőfi, de csak Petőfit halála utáa tiz évvel, vagyis 1859 ben kezdte el írni azt a nagy müvét, amely Arany János ítélete szerint »hivatva van fényt deríteni az egész magyar költészetre*. Petőfi hamvai már rég ott porladez- íak a fehéregyházai síkon, amikor Madách Imre hozzáfogott máig őtven kiadást elért klasszikus darabjához. Nagyot alkotott Madách az Ember tragédiájával, de ne feledjük, hogy mennyit dolgozott, mennyit irt ö mig eljutott a Par- ncssus legmagasabb csúcsára. Petőfi gyorsabb iramban futotta be világpáiyáját: korábban is kezdte, mert úgy látszik, érezte, hogy korán fogja végezni. Szerencsésebb is volt Petőfi Madáchnál. Petőfi megérte 1848. dicsőségét, de nem látta a nagy szabadságharc bukását: mig Madách telkét mélyen sltöltöíte az a hazafiui keserűség és bánsi, amely 1848. utáa kegyetlenül tépte és mardosta minden magyar szivét. S az általános nagy elkeseredésben sem csüggedett el a kiváltságos lélek, hanem az Ur kegyelméhez fordult, s ott megtalálta lelke nyugalmát. Belátta, hogy az Ember minden törekvése meghiúsul, ha ellöki reagálói a gondviselést és az Isten segítsége nélkül, egészen önerejéből akarja megvívni élete pályáját. Hasztalan a küzdelem az Isten ellen. Nem! Térj meg Ember ! az Istenhez és bízva bízzál! Ezt tanuljuk meg, ha nem akarunk j üres lélekkel elsuhanni a Madách centen- ! Bárium felett. — Jubileum. Bachmann Frigyes máv. főellenőr, a kiskőrösi áiiomás főnöke f. hó 27-én (tegnap) ünnepelte 25 éves évfordulóját annak, hogy a máv. szolgálatába lépett. ebből az alkalomból úgy hivatalnoktársai, valamint tisztelői és barátai — felettes hatóságának képviselőjével együtt — szeretetteljes, meleg ünneplésben részesítették a közszeretetben álló jubilánst. Mi a magunk részéről is tisztelettel köszöntjük a jubileum alkalmából állomásunk főnökét s ; még sok, sok boldogságot s hosszú életet kívánunk az örökifjú jubilánsnak. — Eljegyzés. Molnár Leó kisszáilási ; J tanító tegnap (szombaton) tartotta eljegy- | j zését Kövét# Gizellával, Kováts Gyula járási i ; irodatiszt kedves leányával. Gratulálunk. — Tisztújító közgyűlés A Kiskőrösi Olvasó Egylet múlt vasárnap d. u. 4 órakor tartotta évi rendes tisztújító közgyűlését. Az első közgyűlés határozatképtelen volt, a mostanin megjelentek határoztak — választottak. Egyhangú felkiáltással lett elnök Bachmann Frigyes máv. főellenőr, állomásfőnők, aleinök Saíáry Endre főszolgabíró, titkár Zsigmond Ferenc polgáriisk®- lai tanár, háznagy Solti János igazgaió tanító, könyvtáros Feierstahler Ferenc áll. tanító, pénztárnok Mendelényi Ede ny. igazgató ajánlatára AAendeíényi János ev. tanító, iskola-igazgató, aki azonban ezen állásáról utólagosan lemondott. Választmányi tagok: Varga Sándor adóügyi jegyző (26 szavazat), Meder Gy. József kir. járásbiró (25 szavazat), dr. Tepliczky Aladár ügyvéd (25 szavazat) Szabolcs Gyula polgáriiskolai tanár (24 szavazat), Szilágyi Frigyes állami elletni- iskolai igazgató (24 szavazat), Bíró Dezső főkönyvelő (22 szavazat). Dúl István kovács- mester, a Keresztény Iparos Olvasó Egylet elnöke (21 szavazat), Strassburger Ferenc pénztárnak (21 szavazat), Bukovszky Jenő közigazgatási jegyző (20 szavazat,) Koren Márton ev. lelkész (19 szavazat), Stettner Antal nagykereskedő (19 szavazat), Revalo Pál vezetőjagyző (sorshúzás utján 17 szavazat). Póttagok : Kiss Gábor polg. iík. igazgató (17 szavazat), Mendelényi Sándor polg. isk. tanár (17 szavazat), Lengyel József r. kath. plébános (15 szavazat), dr. Biró Bálint ügyvéd (sorshúzás utján 15 szavazat). —- Esküvő. Társadalmi életünk egyik igen kedves hölgytagja : Strassburger Mariska, Strassburger Ferenc takarékpénztári pénztáros és földbirtokos leánya e hó 18-án esküdött örök hűséget az evangélikus templomban Gyulai Ádáin soltvadkerti földbirtokosnak. Az esketési szertartást — melye» az ifjú menyasszony barátnői és tisztelői teljes számma! vettek részt — díszes és előkelő násznép jelenlétében s Keren Márton és Blázy Lajos lelkészek segédletével Kruttschnitt Antal főesperes, soltvadkerti lelkész végezte. — Petőfi polgári iskola. A kiskőrösi polgári i*k. igazgatóságának előterjesztésére a vall. és közok!, miniszter elrendelte, illetve — készséggel hozzájárult, hogy Petőfi Sándor, Kiskőrös község nagy szülöttének emléke, az itteni polgári fiú- és leányiskola elnevezésében is megörökiitessék s igy községünk ezen intézetének hivatalos elnevezése .Kiskőrösi Petőfi polgári fiú- és leányiskola* lett. — Állampénztár! altisztté nekveztéle ki Ba István eddigi államp.napibéresszolgát. — Elszámolás, a Petőfi Sándor születésének 100 éves évfordulója alkalmával a Petőfi szobor-alapra eszkösölt helyi gyűjtés eredményéről. Bánszki Lajos és társa gyűjtőivén 6300, Ócskái János és társa 5910, Jarjabka János é# társ* 3900, Sílanka János és társa 10400, Szenochrádszki István és társa 10588, Kriskó Mihály és társa 3780, Litauszki Pál és társ« 13140, Jancsovics Pál és társa 8340, Legéndi Pál és társa 4172, Pecznyik András és társa 9760, Du! Endre és társa 9080, Bs János es társa 3460, Daruia György és társa 6020, Kutyi- fák Pál és társa 6920, Pazderayik Pál é# táré* 1440, Só# István és társa 5829, Amb- rus András és társa 3290, Valach István és társa 2500, összesen 114.829 korona. Keit Kiskőrösön, 1923. évi január hó 24-én. Szentpétery tie. főszolgabíró. — Gazdag űri Kaszinó. A kalocsai L'ri Kaszinó 60.000 korona évi tiszteletdij- jal egyhangúlag megválasztotta kőnytárosává dr. ifj. Garags István kir. törvényszéki jog- gyakornokot. — Petőfi-bélyegek — 10 és 25 koronások kaphatók a helybeli m. kir. posta- hivatalban. A megküldött sorozatos Petőfi emlékbélyeg elfogyott — de valószínűleg a szegedi postaigazgatóság fog még nehány sorozatot küldeni. Minden kiskőrösi lakosnak kötelessége, hogy a Petőfi kultuszt istápoló bélyegeket vásárolja, mert azzal nem- czak hazafiasságot, de egyszersmind jótékonyságot is gyakorol. Megjeier forgalmia Állandóan a Legújabb Carter, Bui Prof. Szfink történetek, bűnös stb feszítő szép Szabolcs Testv kimérve és szép dar kap Sole mányi J Ugyanott eg fiú tanulón Nemzeti N Szombaton Kisme Vasárnap ja Kisinel csodálatos tört''' Rasid szultán ide Egy hold és két h< ültetés D szabadkézi Bőv. Sinkovicz F ízletes h kaphán Cím a kia Ker$tisig€ rangú sa poszta s kap Kelsmen Já. Egy hold szölíő e 2 t B ővebbet Sövén KxzxBU=nra.!Z.zaariabsaia)KxcaK3; Levél h» megbízható 4000 K flieté Jelentkezni lehel 12 kötetes világi e 3 Bővebbet Jó házból v tánc felvesz Huszi El< fi térit haszon-, gémfa, ugj tergerendí más Ne ^tekinti?' udvaréban T