Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 33-as doboz

Hideg szobádon keresztül szél sivit,

Megfagynál, ha égíí lelked nem hevít;

S ki megfoldná kopott szálú rósz gúnyád . . . Tőled távol, könyez érted — jó anyád !

S ha elmerengsz boldogtalanságodon ,

Nem magadért fáj az neked, jól tudom ! . . . Lelkedet egy szent fájdalom kínozza : Boldogtalan szüleidnek balsorsa.

A költőnek öröksége itt alant:

Szeretettől vérezö szív és egy lant 1 . . . Minden dala egy egy szívből nőtt virág, Melyet a hon szent szerelme rezeg át.

S mindezekért kárpótlásúl a vigasz,

A mért lelke világánál fenn viraszt —

Az: hogv lelki szemeivel messze lát A jövőbe, s olvashatja nagy titkát.

így olvasád : hogy „koporsód zártáig Boldogtalan lészsz s nincs messze odáig.“ Ott állt Írva megóhajtott halálod,

Mit a való olyan hamar beváltott:

„Nem égtél el lassan, mint a mécsvilág — Ismeretlen sírodon nem nő virág.

Kóró födi; s csak az éji- fergeteg Zúgja el ott testvér-búját feletted!“

Petőfi István.