Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 33-as doboz
Munkástirsaink! Testvérek! Vigyázzatok! Petőfi Sándor, ki életében s halálában a tiszta magyar fajszerctetnek s a szabadság imádatának lánglelkii apostola \Tolt, ki költeményeiben, tollával és a segesvári esatasikon kardjával is, a magyar haza szeretőkében élt és halt, a haza fogalmán kívül magyart nem ismert. S mit , olvastatok a nemzetköziek szennylapjában? Látjátok Petőfit, mint a nemzetköziség, a világpolgárság után küzdő kalandort! Igen, kalandort, mert a világ- polgárság eszméje, mint ilyen, dőreség. Haza néíkül nincs polgár! Ki haza nélkül való polgárnak hirdeti magát, más, mint kalandor nem lehet. Kalandorok, kik lappangó önüs érdekek szolgálatában az egységes magyar nemzet örömünnepébe meghasonlást, diszharmóniát belopni igyekeznek, kik a magyar gazdasági élet megzavarásában, megrer.ditésében és folytonos eredménytelen munkamegtagadási mozgalmak szitásával a közelmúltban is az ácsokra és kőműves-testvérekre tömegnyomort, keserű kiábrándulást holtak, s e mellett maguk, mig a. jó lelkek sorsa rémes Ínség volt, fényben jólétben élvezték dulásuk anyagi sikerét. Nem látjátok, mindez miért? Hogy a magyar gazdasági élet züllésnek induljon, hogy a hátuk mögött álló külföldi ipar e mellett virulva, hazánkat, mint ipari tevékenységének dúsan fogyasztó piacát, a külföld száméra rabszolgai megliódoltság- Imn megtartsa. Testvéreink! Ne üljetek föl az alakos föllépéseknek! Ti ünnepeltétek március idusán a magyar szabadság jagyogó öromünaepét, tanuljatok hazát szeretni, a hazáért élni-halni Petőfitől, de ne tartsatok március 17-én a nemzetköziekkel, nehogy valaha bárki is arcotokba vághassa, hogy a nemzetköziség csúf jelszava alatt a magyar haza elárulásában, bár félrevezetetten is, parányi részetek f ! Hr .