Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 32-es doboz

1897. augusztus 1.

BUDAPESTI HÍRLAP. (212. sz.)

3

állapotát, s ezzel megy bele e nagyszabású ünnepbe, melyet nem hivatalos közegek, de maga a nép rendezett, s épp ezért nagyszerű volt.

A mai ünnep örökre felejthetetlen lesz a résztvevők előtt. A nép nagy költőjének tiszteletére megmozdult maga a nép, s a székelység legtávolabbi faluiból elküldte a maga képviselőit.

Gyönyörűen kelt föl a nap az erdős hegyek mögül, erős sugarai hamar szétoszlatták a Küküllö vize fölött gomolygó hajnali párázatot és sugár- özönbe vonták Segesvár tornyait, az erdőket, völgyeket, az egész emlékezetes sikot, hol ma 48 éve csillámló fegyverekkel szemben állt egymással két sereg. Mikor az ércapostolok tornyában, mely az egész város fölött dominál, elütötte a hat órát, a város egyszerre megmozdult. A különböző házakban elszállásolt magyar küldöttségek a nagy piacon, a magyar kaszinó előtt gyülekeztek. Innen be lehet látni a város föllobógőzott részét. Biz az szegényes. Az állami épületeken és iskolákon, meg azokon a házakon, a hol magyarok laknak, van egy pár nemzeti zászló. A szászok nemcsak zászlót nem tettek ki, de hideg közömbösséggel visszavonultak mindentől. Sőt leeresztették függönyeiket, bevonták salugátereiket, még a közönséges kíváncsiság sem tudta őket rábírni arra, hogy az ablaknál megjelenjenek s a piacon gyülekezőket nézzék.

A küldöttségek egy kis vicinális vasút apró nyitott kocsijain a vasúti állomásra s onnan a nagy vasúton Fehéregyházára mentek. Érdekes volt ez az elindulás. A gályákkal, nemzeti zászlóval díszített kis vonatok lassan indultak el a néma, részvétlen városból s e pillanatban a két vonat utasai mint egy adott jelre levett kalappal hatalmas hangon elkezdtük énekelni: Isten áldd meg a magyart! így mentek végig a városon a kis vonatok, fölrázva a szászokat, a kik függönyök mögül lesték a magyarok tüntetését.

így haladtunk a segesvári állomásig, a hol a nagy vonatra átszálltunk s a fehéregyházi emlék felé haladtunk. A vonaton állva, gyönyörű látvány tárult elénk. Magunk mögött hagyva a várost, lassan nyomultunk be a segesvári csatatérbe. Az öreg honvédek mutogatták, mint egykori szemtanuk a történelmi nevezetességű helyeket.

Innen lőtte le Bem apó Skariatint, itt látták Petőfit délelőtt az erdöszélen Írni, itt kapaszkodott föl Szkurka huszár kengyelvasába, itt szállt le s emitt volt a kukoricás, melyben a kozákok minden valószínűség szoriut Petőfit lekaszabolták. Itt esett el hősies tusa után Zeyk Domokos, miután a kozákok közül tizenhármat levágott. Amott rejtőzött a csata után a mocsárban Bem, mig a huszárok éjjel meg nem találták.

És miközben e helyeket könyes szemekkel néztük, a magas hegyoldalból hidegen néz le ránk' a Skariatin emlékét jelző sárgára festett kőoroszlán.

Megérkeztünk a fehéregyházi állomásra és lassan felmegyünk a hegyoldalra, a hol a kardot tartó turul lebeg a magas kőoszlop fölött. És a mint szétnéztünk a messze elterülő völgyben, szivünk földobog a megindulástól. A székelyein! Jönnek a székelyek! A fehéregj'házi állomásra egymásután öt hosszú föizászlózott vonat robog be, összesen ötezer emberrel. S mialatt ez a tömeg egymás sarkát taposva siet föl, helyet foglalni az emlékkő körül, a székely-udvarhelyi országúton megjelenik egy ezer székely szekérből álló Menet, mindegyiken 5—6 ember. Minden szekéren zászló és mezei virágokból font koszorú, asszonyok, lányok fölviiá- gozva, fölpántlikázva, kicsi gyerekeiket is magukkal hozva.

Valami százhetven székely falu volt itt képviselve. Szekereiket lent hagyják Fehóregyházán és minden falu a maga zászlója és a falu nevét jelző, fölvirágozott táblája körül sorakozva, fölsiet a hegyoldalba és ott példás rendben sorakozik az emlékkő körül, a papok és jegyzők vezetése alatt. Ez nem afféle pénzen összecsöditett, értelmetlen tömeg volt, mint a minőt Kolozsvárott láttam az oláh memorandumpör alkalmával ; abban bukaresti pénz tartotta a lelket. Itt minden ember tudta, hogy ünnepelni jött ide, itt minden ember ismerte Petőfi költeményeit, a maga pénzén jött el, vagyis minden székelynek a vállán ott lógott a tarisznya, benne az elemózsiával.

És e derék székelyeket a lánglelkü Ugrón Gábor, a székely király mozgatta meg, ö hozta ide az egész Udvarhelyt, de ezenkívül jöttek Maros- Tordából, Torda-Aranyosból, Csik megyéből, Háromszék megyéből, s szent áhítattal állták körül az emléket vegyesen. A sápadt pestiek, pozsonyiak mellett a sovány, üde, magas és izmos csíki székely, a képviselöház diszmagyaros küldöttségének tőszomszédságában a vastagnyaku, zömük háromszéki székely. Ugrón Gábor maga is kocsin jött velük a hegyeken keresztül.

S a mint ott néztük a székelyek közeledését, egyszerre mintha a hegyek is megelevenedtek volna. A kiknek a kocsikon se jutott hely, asz- szonyostul, gyerekestül gyalog jöttek el. Az oszloptól mérföldekre szállt tekintetünk, s a kígyózó hegyi ösvényeket, az erdők tisztásait mind tele láttuk emberekkel. Szinte félelmes volt a nagy tömegeknek ez a közeledése.

Abban a pillanatban, melyben a székely- udvarhelyi dalosok Hymnusz-éneke fölcsendült, 10—15.000 zekés atyafi lehetett a csatatéren. Egy nagy kiáltás vonult végig a tömegben és mindenki levette a kalapját, pisszenés sem hallatszott s a szép dallam lágy hullámokban szállt szerte az emlékezetes téreken. Azután elsőnek Sándor László, Nagy-Küküllőmegye főispánja mondta el az emlékkő történetét, utána pedig Szász Gerö kolozsvári ref. lelkész mondott nagyszabású, rapszodikus, költői emelkedettségü beszédet. Ősz feje, hosszú szürke szakálla körül és feje fölött összehajoltak a régi székely honvédzászlók, melyeket öreg honvédek tartottak s fokozták a jelenet hatását.

Petőfi Sándor neve előtt — úgymond Szász Gerő — hajtsátok meg zászlótokat. Ez a név nem szimbólum csupán, mely tanit, oktat és emlékeztet a múltakra; ez a név a teremtés, mely figyelmünket elkötelezi a jövendő századokra. Petőfi abban a korban született, mely a nemzeti lét elpusztulása és az újjászületés kínszenvedése között vergődött. Apokaliptikus idők. A csodák korszaka. Ő énekelte: „Isten csodája, hogy még áll hazánk!“ Isten csodája! De él, de van, de lesz mindörökké. Mert földjébe beledobta szivét, ezt a lángoló vulkánt, mely fölmelegiti mind az idők végéig. Mezeinket, rónáinkat, halmainkat, szikláinkat nem tapodta meg, hanem égbe rontó lelkének szárnyain fölemelte az örökkévaló világokba és megszentelte.. * A segesvári mező nem a vég, hanem a megdicsőülés kezdete, — fejezte be beszédét a szónok. Nem kripta, hanem Pantheon. Templom, melyben egész Magyarország leborul és áldja azok emlékét, a kik vérüket ontották érette.

Végül a főispán a megyének adta át az oszlopot megőrzés végett, miközben megemlékezett arról, hogy a fehéregyházi románok testvéri szeretettel segédkeztek a magyaroknak az előmunkálatoknál. Ekkor a székely trombitás zenekarok meg- karsantották a Bákóczy-indulót, s az egész had egyszerre szétterült a völgyben és siető léptekkel Segesvárra igyekezett.

Festői, érdekes látvány volt ez nagyon. Az egyes Emke dalkörök, az udvarhelyi és enyedi kollégium diákjai folyton énekeltek s minden csoportnak megvolt a maga zászlaja, vagy régi 48-as, vagy ipartestületi zászló, vagy újonnan készült lobogó. A kocsitábor is kimozdult Fehéregyházából s a székelyeket jellemző szilaj vágtatással, egymás elkerülésével indult Segesvár félé. Országút, vasúti töltés, gyalogutak mind tele voltak néppel.

Ez alatt Segesvárott a szász polgármester (s ez volt a szászság részvétének egyetlen jele) ki- doboltatta, hogy a szoborleleplezés idejére az ösz- szes boltokat csukják be. Délelőtt 11-töl délután 2-ig tehát minden üzlet zárva volt.

Nagy-Küküllőmegye szókháza a Segesvár város közepén emelkedő hegyorom élén áll, előtte kis tér, erre állították a szobrot. Messze lelátszik a völgybe, de fájdalom, mert négy hiba, háttal fordul a csatatér felé s fél szemmel a megyeház egyik ablakába néz. Lehet, hogy igy nagyobb perspektíva nyílik a szoborra, de az összhatásnak határozottan kárára van.

A vármegyeház minden ablaka tele hölgyekkel, a szobor körüli bástyafokot meghívott vendégek töltötték be, lent pedig a város minden terét és útját, a honnan föl a szoborra lehetett látni, megszállták a székely atyafiak.

A szoborra a mai napig az ország minden részéből 461 koszorú érkezett, nem számítva a

székelység magafonta sok ezer koszorúját, a melyeket mind a szobor talapzatára raktak. Köztük volt a Budapesti Hírlap óriási babérkoszorúja is.

Pont tizenkét órakor megdördültek leüt a magyar iskola udvarán a székely mozsárágyuk, mert a szászok a tizenegy mozsárágyujokát is megtagadták, s azt is Udvarhelyről kellett hozni. A mozsárdörgés jelentette, hogy fönt megkezdődött a szoborleleplezés ünnepe.

Bartók Lajos mondott hatásos beszédet.

Gloria victis! — kezdette. — Dicsőség a legyőzőiteknek! Ti győztetek, a kik elestetek! S Tied az örök dicsőség, nemzet ébresztő költője, nép talprariasztó dalnoka harc előtt, bajtársuk a csatatéren, osztályosuk a halálban, közös sírban, föltámadásban, halhatatlanságban!

Nem Petőfi dicsősége öregbítéséről, hanem a nemzetéről van szó. Szobor és ünnep már ahhoz nem tehet. Taroljon az idő körtiltunk mindent pusztává : Petőfi neve oly magasságban fog emelkedni Európa nagy nemzetei előtt, mint Pompejus oszlopa az afrikai sivatagon. . . Nem, nem a fiú Petőfi dicsőségének : az anyanemzetnek örömnapja ez. És lelkesült örömünket a legmagasztosabb ünneppé varázsolja a hely, hol a nagy ember szentelt emlékének áldozunk. . .

Bartók hatásos beszéde után a főispán átadta a szobrot Somogyi alispánnak, szóval a Segesvár közepén álló Petőfi-szobrot nem a város, hanem a megye gondozására bízta.

Csodaszép volt azután a székelység elvonulása a szobor előtt. Elöl ment Ugrón Gábor, utána tódult a tömeg. Mikor a szoborhoz értek, Ugrón megállította őket, Pósa Lajos föllépett a pódiumra s leírhatatlan hatással elszavalta Petőfiről szóló versét (melyet mai számunkban közöltünk). A székely asz- szonyok föltartották gyermekeiket, a nép levette kalapját s a vers után Pósa ruháját csókolgatták és őt zajosan éljenezték.

Pósa oly dörgő hangon szavalt, hogy lent a városban is meghallották s a székely mozsarak elkezdtek durrogni.

A szobortól aztán a nép elszóledt, minden utca, minden tér tele volt velük. A szekértábor a város három pontján volt felütve, előkerült a kulacs meg a tarisznya s nagy falatozás volt.

Az intelligencia számára két helyen volt ebéd, az egyik 500, a másik 300 terítékkel. Az 500-as teríték a városházán, ez volt a hivatalos banket. S bár a városházán volt, a szász polgár- mesterhez itt sem volt szerencsénk.

A tósztok sorrendjében érdekes, hogy a főispán a királyt köszöntötte fel, utánafpedig mindjárt Apáthy képviselő a 48-as honvédeket, majd Hilibi Gáli Domokos, Kis-Küktillö alispánja, a budapesti Írókat és művészeket.

Ugrón Gábor nem jött el erre a lakomára, ő folyton székelyei közt járt. Gyulai Pál se mondott sehol beszédet. Pósával a banketten még egyszer elmondatták a versét. Azután felolvasták az üdvözlő táviratok százait. Jókai Móré igy szól:

Üdvözlet, hála a lelkes hazafiaknak Petőfi

emlékének megörökítéséért. Isten áldása legyen Erdélyen, hol a dicső költőnek hamvai nyugszanak. Kihullott vérétől, megmaradt szellemétől nemzetünk felvirágozzék!

A szoborhoz egész nap sok szász és oláh vándorolt, úgy titokban, sétaképpen. A székely nép zenekarai mellett vígan járja szerteszét a csürdün- gölőt, s az alkonyat közeledtével ki vonatokon, ki gyalog, ki kocsin távozik, kezében és kalapja mellett a csatatéren szedett mezei virágokkal. Pompás renddel mindvégig az egész, a székelyek nagyszerűen viselték magukat.

Debrecen, jul. 31.

A debreceni hírlapírók délután 6 órakor nagy közönség jelenlétében megkoszorúzták Petőfinek a kollégiumban levő szobrát. Bankó Pista daltársulata a Himnust énekelte. Utána Kohányi Gyula szerkesztő hazafias emlókbeszédet tartott. Délután Petőfinek Temetésre szól az énék cimü költeményét adta elő a daltársulat, Kovács Kálmán elszavalta Petőfi egy költeményét és Balogh Ferenc köszönetét mondott a hirlapiróknak a hazafias szép ünnepért, végül a Szózatot énekelték. A város képviseletében Komlósy főjegyző, Király Gyula tanácsos és Csóka Sámuel jegyzők voltak jelen.