Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 32-es doboz

FESTI HÍRLAP f9!ö. április 29., péntek. 15 — (Egy amerikai festőnő drámája.) Kómá­ból táviratozzák: Az olasz hatóságokat titokzatos bűntény földerítése foglalkoztatja. A nápolyi öbölben a halászok egy fiatal hölgy meztelen holt­testét húzták ki a tengerből a miüt héten. A holt­testről scakhamar megállapították, Hogy az Miss Raid amerikai festőművésznővel azonos, aki az év eleje óta Nápolyban tartózkodott és ott tanulmá­nyokat folytatott. Hogy öngyilkosság történt-e, vagy pedig bűntényről van szó, azt a rendőri nyo­mozás nem tudta kideríteni; annyi tény* Hogy a művésznő igen visszavonultan élt. Az öngyilkos­ságot valószínűtlenné teszi az, hogy Miss Raid igen vidám volt mindig és épen néhány nappal halála előtt egyik barátnőjének különböző ter­vekről beszélt, amelyeket maga elé tűzött. Baleset pedig azért nem tételezhető föl, mert a holttestet meztelenül találták és nem igen hihető, hogy ru­háját a hullámok lesodorták volna testéről. Az olasz hatóságok ennélfogva azon a véleményen vannak, hogy a festőnő bűnténynek esett áldoza­tul. A tengeren ugyanis kirándulásokat szokott tenni és ilyen alkalommal történhetett, hogy gyilkosa csónakon követte, aztán a nyílt tengeren valamikép megölte. A holttesten erőszaknak sem­mi nyoma sem látszik, ebből azt következtetik, hogy a gyilkos méreggel oltotta ki életét. Miss Raidnak két nővére él Newyorkban. Hátraha­gyott okmányaiból kitűnik ,hogy évi harminchat- ezer lira járadékot kapott és hogy milliós örökség várt reá. — (Megőrült a vártán.) Párizsból távira- tozzák: Toulonban a 4. gyalogezred egy katonája amikor vártán állt, hirtelen megőrült és tombolni kezdett. Az őrült katona szuronytszégezve neki­rontott egy tisztnek, aki hirtelen félreugrott. A tiszt segítséget hivott, de jó időbe telt, mig az őrült katonát megfékezték és megkötözve kór­házba szállították. x Legfinomabb pehely-paplanokal, ágynemüeket készít Slockbauer Gusztáv, Hatzenberzer utóda, Buda­pest, IV., Párisi (Zsibárus) utca 3. — (Házasság.) Tisza István fia, ifj. gróf Tisza István, csütörtökön eljegyezte gróf Csáky Kálmán leányát, Ilit. Marosdéesei Déchy Iván április hó 30-án, déli 12 órakor vezeti oltárhoz a Szent István baziliká­ban özv. Bötzer Perencné leányát, Paulettet. Deutsch Frigyes, a Bischer Gusztáv utódai cég beltagja, minden egyéb értesítés helyett _ ez utón tudatja, hogy folyó hó 28-án özv. Gervainé, Lazsánszky Klárával házasságot kötött. — (Halálozás.) Grósz Henrik hirlapiró, a Szent-János kórházban, harmincegy éves korában, csütörtök délben meghalt. Grünfeld Vilmosné, szerdán, rövid szenvedés után, hatvankilenc éves korában meghalt. Az el­hunytban Grünfeld Miksa fővárosi bizottsági tag édesanyját gyászolja. , x A zöldségtermesztés kézikönyve. Bouche J. után átdolgozta Kardos Árpád. Ara 2.— korona, ajánlott bér­mentes küldéssel kor. 2.35. Kapható Légrády Test­vérek könyvkiadóhivatalában, Budapest, Yáci-körut 78. X Diana sósborszesz a leghatásosabb háziszer, mindenütt kapható 44 fillérért. IRODALOM. * (A Petőfi-Társaság Vigyázó-pályázata.) A Petőfi-Társaság a gróf Vigyázó-pályázatra be­érkezett 158 lirai költeményről már döntött a Petőfi-Ház könyvtári termében tartott ülésén. A bíráló bizottság tagjai voltak: Lőrinczy György, Sas Ede és Harsányi Kálmán. A bizottság egy­hangúlag úgy határozott, hogy a dijak a Vág ritmusai cimü (jeligéje: Mesélnek a vizek) dal­ciklus szerzőjének adja ki. A szerző nevét rejtő zárt levél felbontatván, kitűnt, hogy a dalciklus szerzője: Sik Sándor kegyesrendi szerzetes, ta­nárjelölt a piaristák budapesti rendházában. Volt a pályaművek közt több, figyelmet keltő költe­mény is, melyek közül a birálók dicséretre mél­tatták az Örök élet cimü, jeligéje: Az én zsoltá­rom (szerzője: Peterdi Andor). A hetedik sZoba cimüt, jeligéje: Semper idem é§_ Nézem a kezem cimüt, jeligéje: Ágnes. A bizottság elhatározta, hogy a dicséretet nyert müveket is fel olvastat ja a társaság ülésén, ha szerzőik levélben jelentkez­nek Kéry Gyulánál, a Petőfi-Társaság titkáránál (Budapest, VI., Bajza-utca 21. Petőfi-Ház). * (Mikszáth-ünuepély.) Szép ünnepséget ren­dezett a Deák-téri ág. hitv. ev. polgári leányiskola önképző köre Mikszáth Kálmán 40 éves Írói jubi­leuma alkalmából. Az ünnepségen megjelent az ün­nepelt iró is, akit Scholtz Lajos, az iskola igazga­jyr«Tcíl'zÁíb r/Yvifl V^lo ATLol* az üdvözlésre. II. József császár — úgymond — azt az elvet hangoztatta, hogy a magyar nőket kell elnémetesiteni, akkor Magyarország is német lesz. Az 6 elve az, hogy meg kell tartani a magyar nő­ket magyaroknak, akkor nem kell félni az ország elnémetesedésétől. Azért jött erre az ünnepélyre, hogy meghallgassa azt, amit az igazi magyar ér­zésű kisleányok produkálni tudnak. Az önképző kör nevében Ihrig Erzsébet alelnök üdvözölte az ünne­peltet. Az ünnepélyen ügyes zongorajátékkal közre­működtek Perlesz Renée, aki egy magyar fantáziát adott elő, azonkívül Gaszt Lili, hegedüszámmal pe­dig Wolf Alice. Vályi Ida, Radó Lili és Poll Kata magyar dalokat énekeltek; Nagy Margit, Reitet Ella és Ihrig Margit kedvesen szavaltak, azonkívül néhányan Mikszáth Kálmán műveiből olvastak fel részleteket. Mikszáth az ünnepély után az önképző­kör kis alelnökének, Ihrig Erzsinek, külön is mon­dott néhány köszönő szót a meleg ünneplésért s azután nagy készséggel állott rendelkezésére az alá­írásokat kérő fiatal leányseregnek. Egyházi élet. Egyházmegyei közgyűlés. Miskolcról jelen­tik, hogy az alsóborsodi református egyházmegye szerdán Miskolcon közgyűlést tartott báró Vay Elemér főispán, egyházgondnok és Sólyom Gyula esperes-helyettes elnöklésével a református fel­sőbb leányiskolában. A gyűlés imával kezdődött, azután az egész gyülekezet a templomba vonult, ahol az uj esperest, dr Tüdős Istvánt, beiktatták. Az eskütétel után Tüdős szép beszédet mondott. A templomi ünnep után a leányiskolában folytat­ták a gyűlést és belső egyházi ügyeket intéztek el. Déjben a Korona-szálló nagytermében bankett volt. Táviratok. Albán fölkelők győzelme. Szaloniki, ápr. 28. Hivatalosan megerősítik azt a hirt, hogy a lázadók Diakovát megszállották, egy fél zászlóaljat lefegyvereztek és a hatóságokat elűzték. Az ipeki lakosság esküvel fogadta, hogy a fölkelőkhöz csatlakozik. Az arnauták elhatározták, hogy Mitrovicát is megtámadják. Smyrnából szál- litóhajót várnak ide tartalékosokkal. Ma egy zász­lóalj indul Üszküb felé. Este vagy holnap reggel döntő harc lesz Kacsanik mellett. A német választójogi javaslat. Berlin, ápr. 28. Az urakháza mai ülésén a választójogi javaslat második olvasásban került tárgyalás alá. Gróf Behr előadó jelentése után Beihmann-Hollweg miniszterelnök emelkedett szólásra. Visszautasitja azon felfogást, mintha a kormány magatartását valamely párt iránti na­gyobb vagy kisebb előszeretet határozná még, mint­ha a centrum kiküszöbölése kivántatnék a közép­pártok javára. Ez távol van a kormánytól. A kor­mány kötelességének tekinti, hogy a képviselőház határozatának maradandó konstrukturát adjon. Ezért különösen a hármas felosztású kerületek dol­gában megjelölte azokat a határokat, amelyeknek' megtartása az államkormány számára a törvény sorsával elválaszthatatlanul össze van kapcsolva. E kérdésnek a kormányra nézve elfogadható meg­oldását jelenti Schorlener javaslata. Ami az egész választójogi reformot illeti, az urakháza állásfog­lalása ahoz az indítványhoz, amely a titkos válasz­tás bevezetésére vonatkozik, döntő jelentőségű lesz. Schorlener javaslata szerint a hármas felosztás oly községekben történnek meg, amelyek nem számlálnak többet 10,000 lakosnál. 10—30,000 la­kosú községekben két hármasfelosztásu kerület minden további 20,000 lakos után egy uj hármas kerülhet szerveztetik. Báró Landsberg azt mondja, hogy a titkos választásba bele kell törő,dni különben a javaslat kudarcot vall. Ebből az okból pártja a hármas­felosztás dolgában és lényegében csatlakozni fog a képviselőház határozatához. Kirschuer főpolgármester kifejti, hogy pártja a javaslathoz ebben a formában az indirekt választás miatt nem járulhat hozzá, valamint azért sem, mert a titkos választói jogot nem viszi ke­resztül. Ezzel a törvénynyel a szociáldemokráciá­nak a birodalomgyülési választásoknál könnyű dol­ga lesz. Wallraff, gróf Oppersdorf, Schorlener, Hillebrandt és gróf Wartenburg felszólalása után az általános vitát berekesztik. A részletes vitában a javaslat első három sza­kaszát vita nélkül elfogadják. A közvetett válasz­tásra Vonatkozó negyedik szakasznál Reinicke a közvetlen és titkos választás mellett benyújtott javaslatát indokolja, amelyet azonban elutasíta­nak, mire elfogadják a bizottsági szövegezésben a negyedik szakaszt és a tárgyalás folytatását hol­Vl o 1 o i ő Ír Az angol .pénzügyi törvényjavaslat. London, ápr. 28. A felsőház csütörtökön délután kezdte meg a pénzügyi törvényjavaslat tár­gyalását. A karzatok majdnem teljesen üresek vol­tak és a felsőház tagjai is csak gyér számban jelen­tek meg. Lord Creve felkérte a házat, hogy fogadja el a javaslatot, amelyet az alsóház már. mindhá­rom olvasásban elfogadott. Landsdowne lord ki­fejtette, hogy a peerek tavaly csak azért tagadták meg hozzájárulásukat a törvényjavaslattól, mert a választókra akartak apellálnL Kiutasított orosz zsidók. Kiev, ápr. 28. (Saját tudósítónktól.) A kor­mány utasította Trepov főkormányzót, hogy küld­jön ki külön bizottságot a kiutasított- zsidók tartóz­kodási jogának újra való megvizsgálása végett. Tre­pov ennek ellenére önhatalmúlag a zsidók hátrá­nyára döntött a kiutasítások ügyében és még ujabt kiutasitási rendeleteket is adott ki azzal, hogy a kiutasításokat lehetőleg még ma hajtsák végre. A kormányzó e rendelete folytán már a kora reggeli órákban kozákok, csendőrök és rendőrök járták bt a zsidók lakta városrészt és dobpergés meg trom­bitaszónál hirdették ki a kormányzónak a zsidók kiutasítására vonatkozó rendeletét. Alig három órával később a csendőrök és a katonák' végrehaj­tották a kormányzó parancsát és a nőket és aggokat sem kiméivé, a kiutasított zsidókat irgalmatlanul kitoloncolták a városból. Közgazdaság. ■Ah cyork. Táviratok, Amerikai tőzsdék zárlatai* ópr. 28 ápr. 27. ápr. 26, locobuza 1137. Hű1/« 1177, májusra 1137. 1147« 115»/, júliusra 1097, 110— 1097, szeptemberre — —— — decemberre ___ ___ — —■ májusra 68— 68»/, 087, júliusra 71— 717, 71»/. szeptemberre 707, 717, 717, májusra 106’ 1077, 108*/, júliusra 1011', 1027. 1017, májusra 577, 58»/, eov. Búza Tengeri Chicago. Búza Tengeri Newyork, ápr. 28. Gyapot Newyorkban helyben 14.85 (15.05 tegnap), gyapot máj.-ra 14 50 (14.65), gyapot jul.-ra 14.44 (14.51), gyapot New-OrleadSban helyben 14'/, 14’',), petróleum stand white Newyorkban 7.75 (7.75), petroleum stand white Philadelphiában 7.75 (7.75), petro­leum Rafined in Cases 10.15 (10.17), petroleum Credit Balances at Oü City 1.35 (1.35), Chicago, épr. 28. (Zárlat.) Zsir máj.-ra 12.20, (teg­nap 12.27), zsir jul.-ra 11.97 (12 07) szallonna short clear 13.62 (13.62), sertéshús júliusra 21.25, (21.57), A bécsi gabonatőzsdéről, Becs, április 28. (Saját tudósitónktól.) A lanyha amerikai jegyzéseknek ma csak annyiban volt befolyásuk az itteni piacra, hogy a külföldi búzáért 5—10 fillérrel alacsonyabb árakat kértek. Egyebekben az irányzat meglehetősen gyér forga­lomnál tartott volt és számottevő árváltozás egyik cikknél sem állt ele. Csupán a tengeri és a zab ol­csóbbodott 5—5 fillérrel. A bécsi értéktőzsdéről. Becs, április 28. (Saját tudósitónktól.) A mai előtőzsdénelc a lanyha newyorki jegyzésekkel, a kontinentális piacok túlnyomóan gyenge magatar­tásával, az Albániából érkezett komoly hírekkel és az Ironage ki nem elégitő heti jelentésével az ame­rikai vasipar helyzetéről kellett számolnia, mindez azonban csak a kulissza-értékek könnyű gyengülé­sét vonta maga után, a piac szilárd alapirányzatát azonban egyáltalán nem érintette. A korlátértékek iránt tovább is élénk vételkedv mutatkozott. Az érdeklődés előterében ismét a keleti vasút részvé­nyei állottak, melyek njabb nyolc koronával emel­kedtek. Magasabb árfolyamokon vásárolták továbbá a Lloyd, busthieradi és dohány rész vényeket, vala­mint egyes építési értékeket. A járadékokban nem volt forgalom. A deli tőzsdén a gyengébb irányzat jobban előtérbe lépett. Alpesi bányarészvényekber újabb eladásokat eszközöltek. A járadék és devist piac nem változott. 2 óra 30 perckor zárult: Osztrák hitel 664.50 Magyar hitel 823.50. Anglo-bank 314.50. Unió bank 593.50. Laenderbank 498.75. Osztrák-magyai államvasut 748.75. Déli vasút 119. Dohányrészv 406. Alpesi bányarészvény 744.25. Rimamurány vasmű 672. Májusi járadék 94.35. Magyar arany jár. 113.80. Magyar korona 92.40. Török sorsje gyek 245.75. Német bir. márka 117.50. Bankegvo sülét 541. Osztrák korona 94.25. n o pt o

Next

/
Oldalképek
Tartalom