Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 31-es doboz

Petőfi hazafias költészete.

II.

Petőfi hazaszeretete a költészet egész lángjával ölelte föl korának hazafiui és politikai kérdéseit. így »Erdélyben« című költeményében a hazafias elmélkedések és általánoskodások magas régióiból leszáll a való élet körébe, hogy izgasson, lelkesítsen ama pozitív jelentésű kérdések mellett, melyek a nemzet lelkét e korban oly nagyon foglalkoztatták. Erdély és Magyarország uniója évtizedek óta buzgó óhajtását képezte azoknak a honfiaknak, kik a jelen és jövő nagy küzdelmeiben az összes nemzetet kivétel nélkül egy zászló alá gyűjtve akarták látni, kik az egyesülésben látták amaz erőforrást, mely a nemzet harcát az osztrák beolvasztási törekvések ellen sikeressé teheti. De az ellenséges törekvésű hatalom, melynek a divide et impera volt jelszava, a maga huza-vonájával e vágy és óhajtás teljesülését folyton meggátolta, miáltal a nemzetet felingerelte, elkeserítette. Ez ingerültséget fejezi ki Petőfi, ki most már a nemzet érzéseinek közvetlen tolmácsolójává lett, a maga fájdalmának és elkeseredésének hangján. A költő érzéseinek külső kifejezőjéül a vihart állítja oda, mint akárhány esetben az emberi lélek titkainak legmélyebb ismerője : Sfiakspeare. Felszólítja a vihart, hallgasson el, hogy az emberek őt meghallhassák, vagy ha el nem hallgat, akkor tulkiáltja oly hangon, hogy:

Egy nemzet és két ország hallja meg,

Mi bennem titkon fórra.

Es mi az, mi eddig a költőben titkon fórra s mit most magából kirepít, mint volkán az égő köveket?

Az fórra bennem, az fájt nekem,

Hogy egy nemzetnek két országa van, hogy E két országos nemzet a magyar!

Ez tette lelkem pusztává, a bánat Pusztájává, hol egy tigris lakik :

A vérszemü, a lángszemü harag.

Oh e vad állat, hányszor verte el Magányos éjjim csendét, a midőn Besüvöltötte puszta lelkemet.

Van-e a költő lelkének isteni haragja erősebb vonásokkal és fenségesebb hangon kifejezve, mint itt, a zsoltár-költészetnek a végtelen isteni harag velőt- |