Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 31-es doboz

Ez az uj elem nem más, mint a harag a nemzet stilyedése felett és korholása a nemzet örökölt és megszokott bűneinek, mely majd a szelíd humor, majd a velőkig ható éles kíméletlen szarkazmus hangjain hallatszik, párosulva a lángész fenséges szenvedélyével. Ő is csak fokozatosan kezdi a nép érdekeit védeni, mint kora. 0 is csak lassankint jut a szülőföld konkrét fogalmáról a haza abstrakt és az emberiség legab- straktabb és legfenségesebb fogalmához. O is csak a nemzet szabadságának való talajáról emelkedik a nép- és a világszabadság eszmei magasságára. Ama magas álláspontra, honnan szellemének fénye nem csak a vi- iág minden nemzetének irodalmát, hanem a jövő meg- j mérhetetlen időtengerét is beragyogja. Ama dicső ma-! gasságra, melyet még fajának egyetlen tagja sem ért el, sőt meg sem közelitett a nélkül, hogy nemzeti sajátságait le ne vetkőzte volna.

Petőfi a művészet általános, világpolgárias álláspontján is megmaradt minden izében tőről metszett magyarnak; sőt nem csak megmaradt, hanem a lángész követelő hangján és erejével helyet foglalt és biztosított a magyar faj nemesebb sajátságainak az egyetemesség végtelen birodalmában, a mi neki aztán a világirodalom nagy szellemei között a művészet általános hatalmán kívül némi sajátos egyedi érdeket is kölcsönzött.

Petőfi költészete most már egyaránt árasztja fényét és melegét a világ minden nemzetére: az európai civilizáció legmagasabb fokára jutott emberre épp úgy, mint a khinai kultúra megmerevűlt lelkületű automatjára. Alig múlt el harminc éve, hogy e fenséges eszmék és érzések éneklője bevégezte mythikusan megdicsőűlt halálával ifjú életét; dalaitól és fenséges eszméitől viszhangzik már is a földkereksége. Az ő költészete gyorsában terjedt, mind terjedt valaha egy vallásos vagy művészeti eszme. Az ő birodalma földrajzilag is nagyobb, mint a Nagy Sándoré volt; mert nagyobb mint a görögök mesés világa, mert hiszen nemcsak az északi Thulé legmagasabb csúcsán ismerik e költészetet, hanem az antipódoknál is. Azt a költészetet, mely a Tisza és Duna között levő síkságon született egy félig elfelejtett és halottnak tekintett faj kebelén. És mindez oly rövid idő alatt, mely tulajdonképen alig volt elég, hogy saját faja minden izében megismerje és méltányolja.

Nincs a világirodalomban költő, kinek érzési skálája nagyobb változatosságot mutatna, mint a Petőfié, mert ő egyenlő művészettel játszik az emberi kedély leggyöngédebb és legszilajabb húrjain. Az ő lelke szelíd tud lenni, mint ama puszták szellője, mely pusztákhoz oly vonzalommal és szeretettel viseltetik; de tud haragos és szilaj is lenni, mind e puszták vi- j hara. Nincs szelidebb és vonzóbb hatású ama gyöngéd fiúi szeretetnél, melylyel anyján csüng s melyet egy