Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 31-es doboz

Ötven éve holnap, elröppent fél­százada az örök időnek, ^ mikor ^ a nagy dalnok vérével és élte felál­dozásával pecsételte meg hazája iránt lángoló nagy szeretetét és emléke ma is gyújtó fónyszikra gyanánt él a magyar nép szivében. Palotáktól a legkisebb kunyhóig ismerik szeplőtlen nevét s költemé­nyeinek elterjedésével, melyekben szabadságot, egyenlőséget, testvéri­séget hirdet, a halhatatlanság ^ bo­rostyánja fonódott immár dicsfény­ben ragyogó homlokára. A magyar nép imádja, isteníti s ma és holnap — eltűnése napján — felrázza aluszékoayságából a hol­tak mezejét. Megzendül a dics- hymnusz a fejéregyházi síkon és a nagy szellem látni, tapasztalni fogja, hogy nem hiú küzdelem volt, miért ifjú éltét feláldozta ötven év előtt, mert a hálás utód soha el nem enyésző imádással fogja körül ne­vét a tisztelet glóriájával s a kerek nagy földön, hol csak nép él, mely szabadság után eped, vezérszövet- nekül tekinti a magyar haza Isten leikétől ihletett dalnokát. Porrá lett a test, elvegyült ott a segesvári csatatéren hamvasztó föld porai közzé, de a porból a halha­tatlan szellem az öröklét fényes csarnokába szállott fel változbat- lan fényre, örökkétartó dicsőségre. Nemzetek sepertethetnek el a földszinéről az enyészet sodró vi­hara által; jöhet népvándorlás, mely uj alakot ad a mai világnak ; he­gyek omolhatnak össze s völgyek emelkedhetnek hegyekké : Petőfi Sándor él és élni fog örökkön- örökké, el nem múló idők véget- lenéig !

Next

/
Oldalképek
Tartalom