Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 30-as doboz
És ez érzés, ez az égbe rontva Lázadó, bó'sz, forró fájdalom Tartott éltet a merev tagokba, És csupán e kínban élt a hon. így élesztő föl honát a költő', De bujától szíve szakadott És kitört mély sóhaja, a végső : «Lesz-e még, oh lesz-e hajnalod?» És e sóhaj visszacseng szivünkbe, Véle kérdjük : «Oh mi látnokunk, Arad-e még áldás küzdelmünkre ? Eljövend-e majdan hajnalunk? Az a hajnal, melyért mennybe zállva, Megdicsőült lelked epedett? Hatalomnak, üdvnek napvilága Béragyogja-e még népedet ? Nem vár tétlen. Vágya alkotásnak Forr erében, munkál kéz meg agy; A világnak, nagy népek honának Versenyétől vissza nem riad. Csak munkája dús gyümölcsét tőle Ne orozza el az idegen ; S a mit épít: nagyság hirdetője, S ne újabb kor Bábele legyen. S ki honáért törhetetlen fárad És kit sarkal nemes akarat: Hűn segítsék őt a jók, a bátrak ! Gátat néki ne állítsanak ; Oldódjék a pártviszályok átka ! Az erők mind egyesüljenek, Hogy a nemzet kezdjen valahára Új, átélni méltóbb életet. És mint Paribanu tündérsátra Pompaságát sugározza szét A költőnek dús tündérvilága, Mind érezzük fényét, melegét. Szent igéje minden szívbe szálljon, Dalai minden ajkon zengjenek: S lesz még egyszer ünnep a világon, Lesz, hazám, még néked ünneped 1 Koroda Fái.-€? 'll,.-ff- fc* Yf LtY \ Zr
