Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 30-as doboz
Budapest, május 20. ' Ä képviselőim munkarendje. A sürgősségi szakasz hatálya a költségvetési vitát ugyancsak meggyorsítja. A tárgyalás alatt álló kultusztárczán kívül még az igazságügyi, a honvédelmi és a pénzügyi maga Bajza kárpáttá: csak azzal védekezhetett, hogy a szerkesztő kívánja így. Ezért s sok másért nem voltak ló barátok s Bajza csak évek múlva, egy ünnepélyes alkalommal nyújtott kezet Garaynak, mikor az a Kisfaludy-tár- saság ünnepi ülésén „Zrínyi Iloná“-ját olvasta lel. Ékkor nyújtott békejobbot neki s azontúl szelidebb volt a viszony, mintha Bajza is érezte volna, hogy mennyit mulasztott akkor, mikor a fiatal poéta lelkét nem vette a szárnyai alá. Máskép cselekedtek Vörösmarty és Toldy. Fölismerték Garay értékét és a lehető legnagyobb jóindulattal támogatták. Közben sokat betegeskedik, szegény, örök munkában görnyedő poétánk. Az övéi aggódnak a sorsa miatt, de ő vidám hangon nyugtatja meg őket: „Az ily firkász nép még a halálnak sem kell!“ Nem sokára aztán megjelenik egy kis szentimentális halálvágy a verseiben, jeléül annak, hogy a költő — szerelmes. Gyönyörű teremtés volt, aki szivét meghódította. Pap Mártha, jómódú kereskedő leánya, akinek szülei a Hal-téren laktak. Ma már csak a helye van meg a térnek és a háznak. Életirója azt mondja: „A szép görög leány i— igy nevezi őt a költő — néniének Vajda Péter udvarolt. (A Petőfi által megénekelt természet-imádó, a szabadság dalnoka.) Együtt látogatták Vajda Péterrel a családot. Az ismeretséget szerelem, a szerelmes időket házasság követte s a következő évben a Pap-család kettős menyegzőt ünnepelt. Márthának szép fekete haja és halavány arcza volt. Orra gyöngéden hajlott, szája kicsiny és piros, mint a cseresznye, Alakja nyúlánk s minden tagja a legszebb velet gróf Apponyi Albert vette át. A minisz- ! terek köszönetetiiket fejezték ki a díszpolgári oklevélért. A küldöttség a minisztereket zajosan megéljenezte. arányban. Müveit, nemes szivü és gyöngéd kedélyű“. Ekkor, 1835 elején, Garay éppen huszonnegyedik évét töltötte be. Greguss azt Írja Garayról: Benne szeretetreméltó összhangban központosult mindaz, amit szép léleknek szokás mondani. Rendkívüli tehetség, szorgalom és tanulmány párosultak benne hazafi-lelkesedéssel, nyájas háziassággal és méltányteljes szerénységgel. Ez Garay. Senki ennél jobban le nem irta. Benne van e szavakban az alakja, lelke, munkássága és modora egyaránt. Szülei soká nem akartak beleegyezni a házasságába, mig első gyermekének születése minden haragot eloszlatott. Ekkor irja Szeg- szárdra, szüleinek: „Tudom, kedves szüleim, megosztják velem ezt az örömet. Különben hogy is volnának szüleim? Vagy hol van azon apa és anya, ki nem örül a nagyapai és nagy- anyai névnek? Én oly boldog és öröm-részeg vagyok, hogy még csak azt írhatom alá: engedelmes fiók, Muki“. Azok a szegszárdi levelek! . . . Mennyi öröm, mennyi bánat van azokban leírva s örök emlékül éltévé, késő esztendőkre? . . . S aztán azok a látogatások otthon . . . Nekem úgy beszélték tolnai atyámfiai, hogy egy ily látogatás alkalmával tették figyelmessé arra a katonaviselt hazudozóra, aki Szegszárdnak ismeretes korcsmái alakja lett, s azt mesélte, amint mondták: amit akart. De elhitték neki! Garay tehát megragadta az alakot s körülvette a ni- belungi versforma ünnepélyes tónusával, hogy annál kómikusabb legyen az egész. S a jókedvű diák, aki minduntalan „szörnyet prtisszente rá“ után az egybegyülekezett hírlapíróknak azt mondani, hogy a kihallgatáson elsősorban tár- czája szakkérdéseiről volt szó — jegyezte meg a tudósító. — Szabad kérdeznem, vájjon a vá-i lasztói reform ügye is szóba került-e? | — az maga Garay, a szegszárdi diák, aki két részből álló elbeszélő költeményében örökítette meg a nagyot mondó obsitos bakának, s huszár-: lovának furfangosan kieszelt kalandjait. Azóta sokszor jártam lent Szegszárdon, hol, átutazóban, hol rokonokat látogatni, egyszer ódát is olvastam a Garay-szobor leleplezésén,; Elfeledtek engem ott végkép, még a nevemet sem tudják. Miért is tudnák? A nyert palya- dijat, — édes anyám intenczióinak megfelelően — alapítványul tettem le, melynek kamatából évente a Garay János ünnepén, édes anyám nevére, aki a költőnek nagy tisztelője volt, —. mint a tolnamegyei asszonyok mindnyájan —; egy koszorút tegyenek le a szoborra. Én, lelkemben és emlékezetemben egy másikat helyezek oda: a kellőleg nem méltatott, a korán elfeledett. de feledése hamvaiból uj tűzre kelő öreg poéta borostyánfüzérét. Tolna szobrot állított neki. Életében küzdött, szenvedett, most ércz-alakja dominálja Szegszárd főterét. Életében sok keserűséget okoztak neki. Hja, de ha poétának születik valaki, akkor elébb meg kell halnia, hogy érdeme szerint méltassák. Ha nem hiszitek: gondoljatok Reviczkyre. De elég, ha Garayt említem, , Ha egyszer megint lemegyek a Béla király ősi városába, bejárom a kedves helyeket, amelyeken ő járt és álmodta az Árpádok époszát, meg a Kontót. S elkiáltom a Bartina oldalában lebegő szellőknek az „Obsitos“ históriáját, akiről meg vagyon irva, hogy: „Mátyás király sem nyert tán több éljent a Dunán, Mint amenyit Háry János, az obsitos, magán! . . .“ . - ___.* . • . ....i,,.,. _ ....... . *
