Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 30-as doboz
tóit ideáljához. De a legkülönösebb változatokon át Az „Obsitos“ Irta: Váradi Antal. (Utánnyomás tilos.) Amerre a déli Duna kanyarog, sűrű füzesek között ontva hol szürke, hol az áradástól sárga hullámait: füstölgő gőzösök hozzák-viszik a népet, üres és tele hordókat Tolna fővárosából és fővárosába, amely még vagy egy órányira Van a parttól: az a Béla király városa: Szek- *zárd. írták ezt régente Szexárdnak, aztán Szegvárának. (Mert valami régi mese szerint szeggel zárták le valamelyik kapuiát. Higyje, aki akarja.) A Garay egyik életirója. Császár. Szegszárdnak irja. Ma, úgy tudom, Szekszárd a divat. Nekem mindegy. Én is tolnai sváb vagyok ugyan, de helyi ortográfiában nem utazom. sem klumpában. Ezek csak ifjúkori emlékek. Ott született a Háry János áldott szivü szerzője, Garay János. Négy esztendő múlva lesz száz éve. mert éppen 1812-ben jött a világra. Apja a városi árvaügyek vezetője volt, anyja német születésű leány, Walther Zsu- zsánna. Valami családi hagyomány azt mesélte, hogy a Gara nádor családjából származnak. Ezt bizonyítani Isten uccse nem tudnám, de ők sem tudták. Ellenben bizonyos, hogy Egy Garay, még pedig a János őse. Rákóczi hadnagya volt. Szóval: kurncz famíliából eredt. Az anyja jobban tudott németül, mint magyarul, de a férje folyton magyar beszédre ösztönözte. Törte is vígan a magyar nyelvet. Ezt a kérdést megengedjük, hogy lehet különböző szempontokból is nézni. a gyerekeivel főkép. mert azzal megáldotta az Isten őket bőven. Három leányuk volt, a negyedik, az első fiú: János, a költő. Aztán még két fiú született, Alajos, aki pap lett, s akivel a pécsi lyczeűmban ismerkedtem meg, s a legfiatalabb: Antal. Tehát hatan voltak, három fiú, három leány. S emellett kedves, családias, egyetértő hang, szelídség, szeretet uralkodott közöttük s a kevéssel való megelégedés. Ez volt a Garay-ház levegője. Ez adta meg az alaphangot a Garay János egész életére. Az itt egyszer megpendült motívum végighúzódik egész életén. Apja Pécsre vitte iskolába. Ott, a gyönyörű Mecsek alján, ahol vadgalambok búgnak s a tettyei patak csörgedez, el-elbolyongott naphosszat; mikor csütörtökön diákszabadság volt, fölment a romok közé, még magasabbra, a Mecsek szirthátára, s onnét nézett le a kék ködös messzeségbe, amely az 6 szülőfölde felé veszett el. Soha szebb vidéket Pécs környékénél. Mint egy szárazföldi Nápoly, félkörben van a magas sziklabércz lankás oldalába építve. Fönt, az er- dőkoszoruzott sziklagát, a Mecsek. Attól lépcsősen esik lefelé a hegyoldal, egy-egy utczá- nak, térnek ad.va helyet. Minden utczáról, minden piaczról föllátni, a hegység erdeiébe, s le, a bársonyos völgybe, melynek a közepén százados nyárfák hosszú sora között patak foly, az úgynevezett kanális. Azontúl megint szelíd emelkedésű hegy, a melyen át a siklósi országút fehér szalagja nyil-egyenesen vág át, mint zöld köpönyegen a fehér sujtás. Jobb és balfelé barátságos faluk, községek tornyai, tulnan, messze, idegen hegyek kék orma integet, s a AGllllUllJflijrujj %.w*» »---------- - O" t ik ezt a követelést és hátuk mögött az osztrák reakczió pártjai zugnak, tomboltiszta levegőben a pécsi dóm harangjai zugnak . . . A pécsi harangok . . . Egész életemen végigcseng azoknak a hangja . . . Mikor a négy- tornyu dóm roppant ércz-szive megdobban, s megszólal nagy ünnepek előestéjén a várbeli nagyharang, megreszket rá az erdők csöndje, s megborzong áhítatban a sziklás bércztető. Az Ur beszél. Ezt hallgatta Garay János is, ezt hallgattam én tizenkét esztendeig. Csoda-e, ha ma is visszhangzik tőle a lelkem? . . . „Társai iránt figyelmes és gyöngéd volt — irja Császár — tanárai szerették s gyakran biz- ták meg olyan apró teendőkkel, melyek a diák életében a jutalom és kitüntetés jelei. A negyedik osztályban egy Ízben tanáraa szobájában felejtett burnótszelenczéjeért küldteNAz asztalán kitárva feküdt a nagy titok: a klasszifi- k á c z i ó. A kíváncsiság gyötörte a fiút, belé- pillantott, s első helyen látta a saját nevét, együtt az Elterével. Ketten versenyeztek az elsőségért, s mind a ketten elnyerték. Örömtől éss félelemtől reszketve adta át a szelenczét tanárának, aki kémlő tekintettel fedezte föl a „vétket“ a gyermek arczán. De mert igaz- vallomást tett: nem büntették meg érte“. Mert hát ilyenek a gyermekkor „vétkei“, a melyekért kegyelemből nem büntetnek meg. De hát a jó Jánoska nem is érdemelte meg a büntetést. A világon a legjobb gyerek volt, szünidejében rovarokat, növényeket, ásványokat szedett és rendezett, volt szépen rendben tartott kis múzeuma, egy szóval: jó fiú volt. A történelmet s a poétikát szerette legjobhan. \
