Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 29-es doboz
Hiányokért minden nemzeti Koveieiesetí- ről lemondani. Honoráriumok. , Irta: Váradi Antal. (Utánnyomás tilos.) Meg né dobbanjon a szivetek, igában görnyedő munkásai a rotácziós masinának, kedves kollégáim. Nem a maiakról beszélek, hanem a múltak mesés honoráriumairól. Hogy mesések, az csak annyiban áll, hogy olyan régen elköltettek yala, mintha mese lett volna a létezésük. Egy régi szerződés fekszik előttem, amely szól a következőképpen: „Alulírottak, Báró Eötvös József, Trefort Ágoston és Szalay László egyrészről s Csengery Antal, mint a Pesti Hírlapnak f. évi julius elsejétől fogva főszerkesztője, következő szerződésre léptek egymással: A) Báró Eötvös József, Trefort Ágoston és Szalay László kötelezik magukat, hogy a Pesti Hírlapba évenkint huszonnégy irányczikket ir mindenik közülök, addig tudniillik, mig Csengery Antal az említett lapnak főszerkesztője maradand, fenntartván azonban magoknak a jogot, a körülményekhez képest, egy évi felmondás után ezen viszonyból kilépni. B) Csengery Antal kötelezi magát, hogy az A) pontban említett közremunkálásért tiszteletdij fejében azon hatezer ezüst forintból, melyből szerkesztői dija áll, ha a Pesti Hírlap előfizetői a kétezer számot meg nem haladnák, háromszáz és nyolczvan ezüst forintot fizet az A) pontban említett három dolgozótársnak, olyformán, hogy a júliusi évnegyedre nyolczvan, az októberi, ja- :huáriusi és áprilisi évnegyedre pedig külön-külön ; mindenikre száz ezüst forintot teend le evégett Gen, nogy meg auunu ken is túlteszik magukat, s hiába német | Heckenast ur kezeibe, kitől az A) alatt említett dolgozótársak a pénzt átveendik. Kötelezi továbbá magát, hogy három ezüst forintot fizetvén neki a kiadó minden előfizető után a 2001. sz. előfizetőtől ad infinitum, a 2001-től a 3000-ig való előfizetők után járandó summát az A) alatt említett dolgozótársaknak szinte tiszteletdij fejében átengedi s evégett ezen summát, amint az előfizetők beérkeznek, Heckenast Ousztáv urnák át is adandja, az említett dolgozótársak Heckenast Gusztáv könyvárus búrnál ezen illetőségük iránt rendelkezendvén. Csengery Antal fenntartja magának a jogot, a körülményekhez képest egy évi felmondás után ezen viszonyból kiléphetni.-! Mely pontoknak megtartására a szerződő felek ezzel magokat neveik aláírásával is kötelezik. Költ Pesten, május 25-ikén, 1845. Szalay László, m. k., Trefort Ágoston m. k., Eötvös József m. k., Csengery Antal m. k.“ A szerződés szövegét Szalay László sajátkezűig irta. Petőfi honoráriumai köztudomásúak'. Iskolakönyvekben vannak már lenyomtatva. Azokat tehát nem részletezem. Annyit azonban hozzá tehetek, hogy Petőfi a legtakarékosabban élt, mert amint egy kis összeget kereken megkapott, azt menten a szüleinek adta, vagy küldte, „Gazdagodjam meg csak! . . — Írja. De hát nem gazdagodott meg soha. A „Honvéd“ czimü költeményéért kapta a legnagyobb honoráriumot. Hatszáz forintot adott érte a kormány. Költeményeinek kiadhatásaért aztán per is keletkezett, melynek előzményei a Fővárosi Lapok s az akkori napilapok újdonság- rovataiban .vannak részletesen megírva. Egy ér-! Mi értjük és méltányoljuk azt a mi tekezleten, mely az Athenaeum irodájában folyt le, Jókai, Arany János, Lauka Gusztáv is megjelentek, hogy arról adjanak véleményt: élőnek' tekinthető-e Petőfi? Mert Aigner Lajos óhajtotta kiadni a költeményeket s 1880-ban, letelvén a harmincz esztendő, a holt költő munkáit közkincsnek kívánta tekintetni. A jelenlevők többsége holtnak mondotta a költőt, az Athenaeum ügyvéde, Sikray azonban azt vitatta, hogy halála bebizonyítva nincsen. Sikray intézett kérdéseket Arany Jánoshoz, aki végül azt jegyezte meg tréfásan : — No, kedves öcsém-uram, most visszaadta nekem a kölcsönt. — Hogy-hogy? =— Hát csak úgy, hogy körösi professzor koromban én examináltam önt s most ön exami- nált meg engem! Azóta Petőfi költeményei százezer példányokban forognak közkézen. Érdekes volna tudni: mikor érik el az egymilliót? Lauka Gusztáv praktikusabb ember volt honorárium dolgában, mint Petőfi. Mikor a hatvanas évek végén megint előszedte a harminczas évekbeli munkáit s újra eladogatta, Vadnai Károly egyszer azt mondja neki: — Te, Guszti! Nem jelent meg ez már valahol? — Az lehet, hogy megjelent. De olyan embert, aki olvasta volna, nem találsz, arra fogadok! Friebeisz, a „Nefelejts“ szerkesztője, aki a régi Csiga-vendéglő szomszédságában lakott s akinél számtalanszor megfordultam, mint fiatal iró, kéziratot vittem neki, vagy tiszteletdijat vettem föl, s ott találkoztam Lauka Gusztávval először, '
