Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 29-es doboz

Emil.*)

(Béranger).

Szegény Emil, eltűnt, mint röpke árnyék, A kit szerettek a jó cimborák. Minnyájtokat körbe g>üjt vig danája,

E széltől szerteszórt akácvirág.

Tiz éven át bohóságok vezére,

Külvárosok mulattatója volt,

S királyként csapszékböl csészékbe érve, Szegény népünk szerelmiről dalolt.

Mindig gyerek volt, víg, irigylendő víg, Mohón ragadta a gyönyör tova;

Kacagva nézte, hogy mint foly le élte, Mint csapra vert hordó ömlő bora.

Füttyöt hányt az érdemjeles bolondnak, Nevette a biutós szegény urat,

Nem tudta : a Louvre-ba merre járnak,

S szegény népünkhöz hü barát maradt.

De kérditek : csak volt tán jövedelme? Oh!, nem, hisz egy padlásszobát lakott;

S mikor dús ünnepély zajt zajra kelte, Vihar zilálgatá a dalnokot.

Megjött a tél, és nem volt tűzifája, Ablaktábláit jégvirág fedé;

Didergett ő, de jókedvű múzsája Szegény népünk könyjét törülgeté.

A fejdelmek könyüit számba vették,

A népét senki meg nem számolá.

Harci fényét siratta Frankhon akkor,

S hatalmát, mely rendítve dőlt alá.

Szavad, Emil, múltúnkat fölidézve, Mpgszépité a csárdák hangjait,

Azokban lelt menhelyre a dicsőség. . . Szegény népünk imádta bajnokit.

*J Bé -anger e dalt a népköltő Emil Debraux verseinek g\ ííjteménye elé irta.