Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 29-es doboz
— Igen, — felelt Petőn, újra mondom, érzem magamban, hogy nem mindennapi embernek születtem! 1840 márczius közepén indult az ezred bre- genzi mars-rutájára. De útközben értesültek róla, hogy az ezredet Zágrábba kömmandiroz- ; táji- Svájczban azonban tifuszos lázt kapott s az ezred-kórházból 1841 január 21-én Javulta«“ távozik. Kupis Vilmos közlegény társának 1 a barátsága enyhítette itteni szenvedéseit, kihez két költeményt irt. Ez hat év* koinná&kodás után káplár lett s később Keglevich Jánosnál gazdatiszt. Petőíit később is meglátogatta, aki szeretettel emlékezett reá. A terhes katonai szolgálat Petőfit megint beteggé tette. Vérköpés vett erőt rajta, s szeptember elején Zágrábban újra kórházba került. A Superarbitrirungs Liste azt mondja róla, hogy „Gyenge testalkat, hajiammal tüdőbajokra és a szivedények tágulására.“ Dr. Römer ezredorvos, aki fölismerte a szenvedő közkatonában a magasabbra törekvő lelket, megkérdezte tőle, ha nem volna-e kedve kiszabadulni a katonaságtól? —- Nekem mindegy, — felelte Petőfi, de máshol sincs mit reméienem! Ennek daczára szolgálatra képtelennek nyil- j vánitják s 1841 február 28-án kiállítván részére a bizonylatot, mely szerint „treu und redlich gedient“ — elbocsátották s nem verte többé a bal ezombját „kard, azaz, hogy panganét.“ Zágrábból Sopronig gyalogolt s onnét Pápára. Sopronban bocsátották el végleg a katonaságtól s „kiaszottan, elviselt katona-ruhában“ fölkereste Pákh és Sass barátait, akik akkor együtt laktak, s büszkén mutogatta nekik obsitját. *— No lám, — mondja Pákh, mégis tettél valamit! — öcsém, ennél többet is tettem, mostam, I söpörtem, sikáltam ott is, ahol nem szerettem; I csak a főzéshez nem akartam érteni; ez alól a ; vén bakák fölmentettek — diák-kóíicznak nevezvén föztömet.*) így végződött Petőfi katonaélete. •) Ferenczi „Petőfi életrajza“,
