Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 29-es doboz
_ _____ —T—7-------j -#-u* v/i.vdStUíiK csa k észreveszszük. Nemzetiségiek ezentúl min- | függetlenségiek s Wekerle Sándor, Popovics | ebbéli fejtegetéseket, hallgattunk ilyen Ofen und Pest. — Rajzok a hál’ Isten elmúltakból. — Irta Váradi Antal. Idegen lett a magyar otthon ... A poéta nem nagyított, nem túlzott, a magyar nemzet a saját fővárosában nem tudta megértetni magát a hazai nyelvén, mert »Pesten, Budán a magyar szó — Ritka, mint a fehér holló ! . . .« Mind igaz ez. Ma el sem tudjuk képzelni. A gentry a birtokán lakott, a mágnáglbk külföldön, ha egynémelyik haza is tért, csak igyekezett megint kifelé, mert haj, nem jó világ volt itt »a fokosnak fénykorában«; a polgárember, mesterember, háziúr nagyobbára német, elvétve akadt közte magyar. Ne csodáljuk tehát, ha az első színészek vállalkozása sorra megbukott. Előbb kellett volna megmagyarositani, vagy legalább a magyarságot megillető jogaiba visszahelyezni, aztán megindítani az akcziót, a mely egy magyar városban pártolásra is talált volna. De a színészet révén magyarosítani nem lehetett. Ellenkezőleg. A provokált német polgárság csak azért sem pártolta a neki idegen színészetet, a német direktorok pedig, kiké volt Pesten a hatalom és a dicsőség, minden kitelhető ko- miszságot elkövettek velük szemben. Az idegennek jó dolga volt nálunk. Pest volt a nemet mesterlegények Eldorádója. Estőnkint utcza- hosszat zengett a nóta : »’S gibt nur a’ Ungarland, ’S ist nur a’ Pest...« Persze, mert sehol sem fizették meg olyan jól őket, mint itt, az eszem-iszom hazájában. A német éhenhaló bevándorolt hozzánk s itt meghízott s aztán ellensége lett a magyarságnak; Mikor a tizenkilenczedik század elején megalkották az első nő-egyletet, a nádor felesége, Hermina kir. herczegasszony védnöksége alatt, s gróf Teleki Lászlóné, az elnök, egy sereg magyar uriasszönyt toborzott zászlója alá, ezek tiltakoztak az ellen, hogy az egyesület könyveit németül vezessék, — akkor azon a réven tiltakozott a német többség, hogy ha magyarul vezetik a könyveket, mz tiszteletlenség az uralkodó iránt ! . . .« És a szent butaság e jegyében indul a század, a mely annyira döntő lett nemzeti életünkben. És ennek a határozatnak alávetették magukat a magyar tagokba helyett, hogy egyszerűen kiléptek volna. Pedig a nő-egylet titkára Schediusz Lajos volt, az akadémia tagja és egyetemi tanár. Sehol egy magyar központ, a hol a hazafiak összejöhettek volna, megbeszélendők a jövő teendőit, messze jövőben még a Nemzeti Kör, a Csiga-vendéglő magyar társasága, a melynek központja, lelke : Vörösmarty, deritő eleme Megyeri, Szentpéteri és az ő anekdotáik. Az egész város — elenyésző csekély kivétellel — sült német. így hát persze hogy nem volt kedve senkinek a magyar színházba menni. Az a pár magyar család, a kiben még élt a hazafias érzés, meghozta a legnagyobb áldozatot. Felgyalogoltak nedves őszszel, fagyos télen a Várhegyre, vagy beültek fagyoskodni a Rondellába, mely a mai Petőfi-tér északi oldalán állott, mint a régi Pest erősségeinek utolsó és már nagyon romlandó tanúja. Abban meg majd az Isten hidege vette meg az embert, bundát, lábzsákot vittek magukkal az emberek, pláne mikor a »szépitési bizottság« lebontatta az egyik oldalát s szabadon fújt bele a dunai szél. Ne higyjék, hogy ez mese ; sok egyéb szekatúrában is volt része a magyar színészeknek. A praktikus német publikum távol tartotta magát a színháztól. Hogy mennyire praktikusok voltak, csak egy példát. Volt egy gazdag szappanos, a kinek egész sereg bérházában száz meg száz lakó tanyázott. Minden házának az udvarára kiköttetett egy sovány disznót, a mely éktelenül visított egész nap. Mikor aztán a »partáj«-ok panaszra mentek hozzá, azt felelte nekik : — Tudják, miért visit az a disznó ? Mert éhes. Adjanak neki enni, mindjárt elhallgat. Mit volt mit tenni a lakóknak, a csöndesség kedvéért hol ez, hol a másik adott neki enni, s igy hizlalt föl a derék szappanos évente vagy húsz sertést. Csönd is volt a házban, meg a gazda is örült. Ez az ember árvák atyja volt a városnál és a házait jótékony czélokra hagyta, igy a többi között az Erzsébet-tér és Bécsi-utcza sarkán levőt, a melyben valamikor a Posner Károly Lajos üzlete volt, a városi kórházra testálta. Egyik külvárosi házából mulatóhelyet csinált a Stáczió-utczában, kerttel és tánczteremmel. Mikor megnyitották a régi Pestnek ezt a sokáig nevezetes korcsmakertjét, nevet kerestek neki. Ennek a históriáját Karacs Teréz, a mi kedves és a múlt emlékeit gonddal jegyezgető Teréz nénink, a következőleg adja elő: »Midőn a kicsinosított hajlék megnyitás! ünnepét ülték, a derék polgártársak — a háziur Lapunk mai száma 28 oldal.
