Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 29-es doboz

Társainak nem tetszett ez a világosság s egy­szer az egyik, amint Petőfi az olvasásba mélyedt, ágyához surrant s elíujta a gyertyát. Petőfit ez. a komiszság annyira kihozta sodrából, hogy a szuro­nyát vágta a katona után. Szerencsére a szurony nem a baka testébe, hanem csak az ágyába fúró­dott. ' Nagy zenebona támadt ebből, a katonák fel­riadtak, a káplár rapportra állította, a kapitány kétórai kurtavasra Ítélte, de a másik bakát is meg­büntette, s megengedte a „tintanyalónak“, ahogy társai nevezték, hogy takarodó után ezentúl is ol­vashasson. Egyezer egy társa, akit hatórai kurtavasra ítéltek, az emeleti ablakból előtte ugrott lo a kö­vezetre; az ilyesmi nagyon hatott érzékeny szivére. Legborzasztóbb napja volt az, amikor vesszőzésben kellett részt vennie. Ilyenkor két sorba állították őket, mindegyik­nek egy nyesett fűzfavesszőt adtak a kezébe s az el­itéit bajtársnak a két sor katona közt kellett végig­futnia. Ekkor mindegyik rásózott a meztelen ka­tonára a vesszővel s a szerencsétlen hátáról cafatok­ban lógott le a hús. Petőfinek nem volt hozzá szive, hogy ráhúzzon az elítéltre, csak épen hogy meg­érintette a vesszővel. Petőfinek a megélhetésen kivül még más cél­ja is volt azzal, hogy katonának állt be. Az a hír járta, hogy az ezred Olaszországba megy és Kis­faludy Károly lebeghetett előtte, amidőn Petrarka hazájába vágyott. De az ezred Olaszország helyett 1841-ben Zágrábba került, s a szegény költő, aki- pék hajlama volt a tüdővészhez, dr Körner ezred- orvos ajánlatára kiszuperáltatta magát. E Rőmer- nek köszönheti a nemzet, hogy Petőfi a katonaság­nál el nem veszett. És most, hatvanhét év múlva, ama helyen, ahol ő annyit nélkülözött és szenvedett, a város közönsége emléktáblát állított az egykori közvifcéz- nek, a szabadság, szerelem és hazaszeretet legna­gyobb dalnokának. A régi kaszárnya helyén most a polgári iskola áll s ma, azon a nagy napon, amelyen Petőfinek, a pesti márciusi ifjúság egyik hősének. Nemzeti dala cenzúra nélkül megjelent, lelkes ünnepet, ült a soproni magyarság, kegyelettel áldoztak az irodalmi körök és az ifjúság a nagy költő emlékének, akinek mindig egyik legnagyobb büszkeségét képezte, hogy az obsitjába ezt Írták be: ,Treu und redlich gedient. F. E.

Next

/
Oldalképek
Tartalom