Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 29-es doboz
Petöfl Sopronban. Mától fogva emléktábla Jelöli Sopronban azt a helyet, ahol egykor Petőfi szenvedett a „pusztaság vidékén“, ahogy ő a katonaéletet nevezte. Szomorú hónapokat töltött Petőfi, akkor még Petrovies Sándor, Sopronban. A selmeci bizonyítvány rossz volt, apja kitagadta, ő Pesten az utcán, egy épülő ház alatt, elszökött apjától s statisztának állt be a Nemzeti színházhoz, itt eltűntén kesergő szülei felismerték, hazavitték, aztán Salkovics Péter tagositó-mérnök rokonához került Ostfiasszonyfára, ahol egy kis leányba beleszeretett, szerelmes verseket Írogatott hozzá, amiért aztán itt is kiadták az útját, apja dörgedelmes levelet irt neki, mire a szegény ifjú mindenkitől elhagyatva, végső nyomorában önként beállt katonának. Nagy, nyurga ifjú volt s két évvel idősebbnek vallotta magát, csakhogy bevegyék. 1839. szeptember 6-án lépett be a Goliner-féle 48-ik gyalogezredbe, amely később, 48-ban, mint Ernö- ezred, oly hősiesen védte meg zászlaját a véres mannswörthi csatában. Mint önkéntest vették be, hat évre sorozták, Moulholland volt az, ezred parancsnoka. Az első századhoz osztották be; 21 frt bandgeldet kapott s főtörzslapja szerint 1821-ben született, valóban pedig 1823. jan. 1-én, Kiskőrösön, foglalkozására nézve Student s 1841. január 31-én Zágrábból bocsátották el obsittal, mint tüdőbetegségre hajló invalidust. Petőfi tehát sárgapitykés, zöldhajtókás közlegény lett, hogy senkire se szoruljon, liánéin a maga emberségéből éljen meg. De-milyen keserű élet volt ez ama óriási ambíció mellett, amely az ifjú költő lelkét betöltötte. Orlay és Szeberényi diáktársai azt mondják, hogy mélyen érezte nyomora helyzetét, de büszkén viselte sorsát, sőt még mosolygott is fölötte. Egyszer az utcán találkozott egy volt aszódi iskolatársával, Hankovszky Miksával, aki egy fűszeráruval megrakott lcis kézikocsit húzott. A költő kérdésére elmondta, hogy inas egy füszerkereskedésben. — No, öcsém, — mondta Petőfi — sajnállak, nekem is rossz dolgom van, de mégsem cserélek veled.
