Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 28-as doboz

VII.

A mult számunkban közölt ifjúsági örömünnepea az „Óimos botok“-at szavaló Petrovics maga is úszott az örömben azon láztól, melyet a nagy úri társaságban okozott, s az ifjúság még jobban bálványozta. Nyakkendő nélkül s ingga- lérja szélesen hajlott le nyakáról (már akkor is úgy viselkedett, mint rajzolva van), s a temérdek virág koszorúból egy virágcsokrot tűzött ki mellére, kalapját félre vágta, s úgy kisértük haza dalok közt a szállására.

Tán ez is, foglaló volt s egy sugár, az üstökös ragyogó pályához.

A dalról jut eszünkbe, hogy midőn sokszor köztünk volt, s a malac bandát hallgatta, felséges kedve támadt; a zenét szerette, de világért sem állt volna be az ifjúsági zenekarba. Midőn mondtuk neki, hogy vegyen egy hegedűt a kezébe, úgy tette azt mellére, hogy majd görcsöt kaptunk a nevetéstől. Ha éjeli zenére mentünk a szép lányok ablakai alá, megtörtént, hogy a legcsendesebb piánóba beledalolt.

Semmi regulát, szabályt nem tűrt; ment a maga utján . . .

Mig aztán Pápáról elköltözött, hogy nyomaira, lantjára szórják egész Magyar- ország virágerdejót . . .

A negyvenes évek eleje volt tehát Pápán a nagy tehetségek időszaka, melyből az országos nevű emberek kerültek ki nemcsak a költészet, tudományos irodadalom, de a politika terén is; utánnuk jött aztán még sok tehetség, kik hazájuknak egy vagy más téren nagy szolgálatokat tettek, de az „üstökösök“ kora 44—45- ben lezáródott.