Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 28-as doboz

Mire nagyon különös nrcot vágott; elébe nyújtotta mindkét kezét, szétter- jeszlve ujjait s így kiáltott fel :

— Hát nem látja ?

— Mit ? kérdé Nagy Sándor.

— ti át azt, hogy — megnemesedtem ! Csak nem tehetem azt, hogy az ifjúságba egy Petrovics Sándor oltsa be a — nemességet ? ; . . .

Aztán a vendég tanácsolt is neki radikális kúrát, a naire Petrovics erős hahotával kacagott fel, mondván még mindig

nevetve:

— No, még csak az kellene, hogy az öreg Gekcné engem kenjen — fenjen.

Petrovics Sándor ritkán ment társaságba, többnyire magányosan ; elzárkózott volt és bizalmatlan ; de a kit szeretett az meg volt szeretve. Egyes költeményeiről, melyek kiszivárogtak, ajkon voltak, — ujongva beszélt az ifjúság; de ő ezzel nem sokat törődött. Vidámság ritkán tükrözött arcáról, nagy gondolatainak élt, melyek akkor forrtak agyában, lelkében. Istenitette a bort, de meg nem itta; a diákok korcsmájában, hova eljártunk gugyira és borra, nyalánkságokra, soha sem láttuk ; pedig Trüm korcsmáros szerepeit embere volt az ifjúságnak.

Dacos volt, s még sokszor tanáraival szemben is. Azért szombatonként, midőn délelőtt 10 órakor a tanárikar ítéletet tartott a Szenior szobájában a hét bűnösei felett s a kapu alatti falon lógó fekete táblán rostély alatt ki voltak írva a nevek, — ott volt a Petrovics név is. Ha erősebb volt a vétség, az utoljára jött, s ez volt oda Írva : „Hallgat“ s utánna avagy elébe az illető diák neve, kinek sorsa felett döntöttek, sokszor bezárás, néha — kizárással is.