Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 27-es doboz
(18) BUDAPEST I 1907. Augustzua 18 kissé lesoványodva. Mulékony betegsége mellett ép frisseségben tartotta fenn vidám kedélyét, mely szikrázott az elmésségtől... Epen valami francia színdarab fordításával foglalkozott. Igen bőbeszédű volt. Folyvást elménckedett sanyarú helyzete s színészi mivolta furcsaságai fölött Kifejezéseiben a kora érettség jeleit láttam feltűnni. Bizonyos akaraterő, függetlenségi ösztön, az önállóságra törekvés vágya nyilvánult szavaiban, melyeken önkéntelenül átcsillámlott a szülőitől örökölt zsenialitása ... Meggyőződésem, hogy szerencsésebb körülmények között, naggyá fejlődhetett volna !... Védangyala megszánta hányt-ve tett életét--------s az anyja »özvegyi f ályolával vette magához«, örök megnyugo- vásra, az édes atya őrködő szelleme... Petőfi és atyám, magukhoz méltóan, egyenlő eréllyel és lelkesedéssel küzdötték végig szabadságharcunkat: szóval és tettel, tollal, mint fegyverrel szolgálva a haza szent ügyét! Az ország szivének fölszabadítása mindkettőjüket a fővárosba vonzotta. Budavár bevételének örömére együtt ülték meg május 21-ikén, atyám lakásán, az áldomást. Ez alkalommal vettem Petőfi utolsó kézszoritását és bucsucsókját. Petőfi és atyám ez estén határozták el, hogy ha az orosz invázió nagyobb veszéllyel fenyegetné hazánkat, mindketten a Bem táborába mennek, mint akinek rettenthetlen hadvezéri képességében és tán- torithatlan haza- és szabadságszeretetében leginkább megbíztak. 1849 julius hó elején indult Petőfi a nagy útra, melyre oly hőn vágyott s amelyet oly határozott bizonyossággal előre megjósolt. És mintha előbb végbucsut akart volna venni azoktól, a kiket legjobban szeretett; nagy szabadsághősünktől, Damjanichtól, s ifjúkori legjobb barátjától, Orlaytől. Útközben Orlaynál állapodott meg Mezőierényben. Itt érte utói atyám, aki utána sietett. Velük volt Kiss ezredes,— a későbbi debreceni intendáns — kinek kocsiján atyám megérkezett. Az idő sürgetett. A végveszély közel volt... Atyám rávette Petőfit, hogy egyelőre hagyjon fel a beteg Damjanich látogatásával és siessenek egyenesen Erdélybe. Petőfi nyomban beleegyezett. Néhány perc múlva a Kiss ezredes kocsiján, útban voltak. Petőfi, — mint atyám utóbb elmondta, — az egész utón csodálatos, lelkesült kedélyállapotban volt... Tyrteuszi szellem ihlette, folyvást rímekben beszélt, döntő csatákról, diadalokról verselt... Költeményét »Egy gondolat bánt engemet: Agyban, párnák közt halni meg !...» idézte hangosan, ezerféle változatban ... Exaltációjában Bemet Schakespeare fölé emelte ... E miatt atyámmal — először és utoljára az életben — csaknem komoly összetűzése volt. Petőfi lelkesedése nem ismert határt. »A szabadságharo dicshimnuszát nem festhette, apotheozisát nem írhatta meg ragyogóbb színekkel emberi halandó mint Petőfi, ez átszellemült útjában !...« jegyezte meg atyám. Petőfi nem tartozott többé a halandók sorába !... Bemet Marosvásárhelyen érték be. — Az öreg hadvezér rendkívül megörült érkezésüknek. Apai szeretettel ölelte keblére bálványozott fiát. S megparancsolta neki, hogy azonnal készíttessen magának »őrnagyi« ruhát, miután Petőfit már két hó előtt e rangra emelte. — Ily egyenruhában akarja őt maga mellett látni, — mondá. Egyszersmind megbízta atyámat, hogy azonnal rendelje meg, legjobb Ízlése szerint, valamelyik vásárhelyi szabómesternél Petőfi számára, az őrnagyi attilát. Atyám e megbízatásban a Petőfi fényes erkölcsi elégtételét látva, a legnagyobb örömmel sietett teljesíteni Bem parancsát. Petőfi őrnagyi ruháját egy nap alatt elkészíttette, s másnap Petőfi után vitte azt a Segesvár előtti honvédtáborba, mely akkor már a csata megkezdésére, fegyverben állt, s így az egyenruha fölvételére Petőfinek nem lehetett többé érkezése ,., Könnyű vászonzubbonyban küzdötte végig a csatát. Bem, a végzetes napon, julius 31-ilcén, a Segesvár előtt kibontakozott, túlnyomó ellenségesh aderővel szemben, hősies elhatározással s az önfeláldozás és erkölcsi fenség magasztos nyugalmával vezette élet-halál harcra kis seregét: szabadságharcunk eme csodákat miveit félisteneit! Petőfit maga mellé vette. Atyámat a Damaszldn ezredes hadosztályához rendelte. Atyám, távozásakor, figyelmeztette Pe tőfit, hogy — miután nincs lova, — ne menjen gyalog Bem után, mert a csata hevében nem tudja őt követni. — Bármi történjék, én az öregtől el nem maradok ! — válaszolá határozott elszántsággal Petőfi. Ezek voltak utolsó szavai atyámhoz. Atyám még látta, a harc folyamán hogy Petőfi egyedül követi a visszavonuló honvédeket. Majd az üldöző kozákok elől egy parasztkocsira kapott fel, mely mellette vágtatott a honvédek után... A következő percben Petőfi leugrott a kocsiról, melyet az utánuk száguldó kozákok már annyira megközelítettek, hogy lándzsájuk hegyével őt csaknem elérték... Ekkor, az országúiról letérve, a magas kukoricaszárak közé menekült, hová az egyik kojzák előreszegzett lándzsájával utána tört... E pillanattól fogva Petőfi alakja örökre eltűnt az emberi szemek elől... Végkivánsága teljesült, miként látnoki lelke megjósolá ! »A holttesteket egy közös sírnak adták, Kik érted haltak, szent világszabadság /« Egressy Ákos. Wellmann expedíciója. — Léghajóvá l az északi sarkra, — A tudományos kérdések közül, melyeknek megoldása, illetve megoldása érdekében folyó kutatások, törekvések nagy port vernek föl, csak kettő van, amely állandóan foglalkoztatja a nagy közönséget, amely iránt még a laikus tömegek is folytonos érdeklődéssel viseltetnek, és ez : a kormányozható léghajó felfedezése és az északi sark elérése. A repülés vágya az ember
