Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 27-es doboz
Petőfi meljöttének hírére a lelkesülő egri leviták tódulnak Tárkánvi szobájába. Izzó- lelkü magyar gyerekek, kiknek arcán mindig kicsattant az areulütött nemzet pirja. A szabadságharcban a tanulópuipitust a csatamezével cserélik meg; Magyar Iskolájuk alaptőkéjét a haza oltárán áldozzák föl. Most is él közülük, aggastyánul is acélos alak, Sebestyén Ferenc, nyugalmazott plébános, Adáeeon, negyvennyolcban honvédtizedes, kinek büszkesége, hogy mint káplárt hívta meg Kossuth Debrecenben ebédre magához, a mikor is boldog zavarában levesestül fordította fői tányérját. Most ő mondogatja a kápolnai ütközet évfordulóján az ünnepi gyászmisét a csata színhelyén. És o lelkes fiuk méltó utódai a Magyar Tudományos Akadémia épületéhez háromszáz forinttal járulnak megvont filléreikből. A kispapok a tüzes versek szerzőjéül valami hatalmas, atléta, bátorszavu lantost képzeltek s meglepetésükre: szerény, mondhatni ese- nevész külsejű ifjú állott előttük. Számosán kétkedtek a személyazonosságban; mindamellett jó- szivvel, diadallal vezették ebédlőjükbe aznap délben. A barátságosan meleg hajlék, kényelem, a nyájas, egyszerű kör, mely ünnepelve fogja körül: apránkint kifejtik jeges burkából Petőfi JángleJkóí: arcán, szemében íelkesedés gyűl, megered nyelve, majd fölpattan helyéről s hűséggel utánozza a részeget, elszavalja Tvás Tc'ózbcn cimü versét. Érdekes, hogy a bor tüzének oly találó énekese nem kedvelte az italt; tán egyszer nézhetett kissé mélyebben a pohárba, de ennek is majd megadta az árát, mert Szendrey Júliának kedvevevéséül ily állapotban mutatták meg akkor valami mulatságon. A bordalok mestere éppen oly kevéssé szerette a bort, mint a semmittevést, hisz minden szabad percét nyelvek tanulásával töltötte. A szavalat hatott s meggyőzte a tamásko- dókat is. Ebéd után kiadatlan darabjaiból szemelvényeket olvasott fel: Honfidal, Végszó , . .- hoz cimü verseit. Petőfi három napot töltött az egri kispapok között, kik minden szabad idejüket kedves poétájuk tanulságos körében töltötték. Valósággal csüggtek ajkán, midőn ő, kinek az élet harcaiból oly korán felesen kijutott, a még alig tapasztalt nemes lelkeknek, hol humorral, hol keserűséggel regélt katonakorából és vándorszinészkedéséből. Nagy derültséget keltett, midőn elmondotta, hogy egyszer valami nem éppen elsőrendű lovagot kellett adnia, de már neki csak puszta hard- lúively jutott, feltalálta magát s botját taszította a hüvelybe s ugv jelent meg a közönség deszkarecsegtető kacagása között a színen.
