Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 27-es doboz

Schätzei Mihály édes szüleitől szép vagyont örökölt és bizonyára e pénzen vette meg 1816. deczetnber 20-án árverésen 27,312 írton Jobbaházi Dőry Antalnétól azt a házat, a mely egyike volt az u. n, „három ház‘-nak, a melyek a mai Széchényi-téri Rupprecht-féle ház helyén állottak. Schätzei háza a mai színház felé nézett, s ebben volt Petőfi idejében a pósta, mellette állott Fleischhacker Ábrahám háza s e mellett a hosszusor elé Burgmann István és Erzse háza. A ház akkori száma 66Ö és vagy 25 különböző szántó és szőlő tartozott hozzá.

Scbätzl Mihálynak tehát pályája kezdetén teljes erkölcsi és anyagi felkészültsége ▼olt ahhoz, hogy idővel a legelőkelőbb és legvagyonosabb polgárok sorába kerüljön. Minden jel arra mutat, hogy nemcsak kiváló jogász, de egyáltalában igen képzett litterátus ember volt, aki tollát is igen ügyesen forgatta. Nincsen rá adat, de majdnem elképzelhetetlen, hogy az az ember, aki már 1822-ben alapítványt tesz egy ev. theologiai jogtanári szék megalapítására, szoros összeköttetésben ne lett volna az akkor oly hires soproni ev. irodalmi iskolával s annak szellemi vezérével, a filozófus-költővel, Kis Jánossal, ügyvédi gyakorlata igen nagy és ami a többi között igen jellemző, két évtizeden át ingyenes jogtanácsosa a soproni orsolyiták zárdájának, amiről egy kiválóan hízelgő és mater Pulcheria, Anna Theresia és Mária apáeák által aláirt bizonyítvány tanúskodik. De hivatásos foglalkozása mellett a gazdálkodásból is nagy részt kívánt magának. Mindig ád és vesz, csereberél és jó-rossz szerencsével spekulál, fiz volt-e oka, vagy más, bizony sok pere akadt jó Schätzei Mihálynak. Az is baja lehetett, hogy sok tekintetben különb volt a polgárok zöménél. Bizonyos csak annyi, hogy már a huszas években minden Írásának hangja és módja igen ingerült és kíméletlen. Nem egyszer volt ezért széksértési keresetben része, de bizony még fiskális pert is akasztottak a nyakába. A meglevő iratokból ugyan nem derül ki, hogy mi lett e per vége, de Schätzei Mihály elkeseredéséről elég fogalmat nyújt az a szokatlan eljárása, hogy 1838. évi január 9-én polgárlevelét egyenesen visszaküldi a városi tanácsnak, vagyis visszautasítja polgárjogát, amelyre minden városi polgár mindig olyan büszke volt. Azóta ügyvédi prakszisát sem folytatja (valószínű, hogy silentiumot kapott) és mint Ferenczi Zoltán igen találóan mondja: „szűkösen élt