Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 26-os doboz
Petöfi-ház. — Prolog. — Zord úti gyászu, zivataros éjen Elsülyedtél csillagként a mélyben! Vak sötétség födte a világot, Nem láthatta senki se halálod . . . Csak amikor eloszlott az éjfél És egünkre már vissza nem tértél: Akkor tudtuk, te tündöklő csillag, Hogy lenn hamvadsz rejtekén egy sírnak ! Óh, e sirt nem látta senki, senki . . . Mégis mind, mind dicsőségét zengi! Feltámadtál abból diadallal, Népeket megrázó dalaiddal. Csodanóták zengték be a földet — Nem dalolt igy senki te előtted! Áhitatta! hallgatta agg, gyermek És a leikök dús kincsekkel telt meg. Amily fájó volt élted, halálod, Őrökléted oly fényes, oly áldott : Nemzetednek im’, kicsinyje-nagyja Egybefog, hogy kincsed visszaadja’ Lányok, ifjak dalva összeállnak S a dalok bús, csavargó fiának,
