Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 26-os doboz

„Egy gondolat bánt engemet,

Ágyban, párnák közt hallni meg.., 1"

Könyörög istenhez, s könyörgése szive mélyéből látszik fakadni, midőn mondja :

„Ne ily halált adj, istenem,

Ne ily halált adj énnekem 1*

A szabadságért akar küzdeni, s érette meghalni, midőn az eszme győzött:

„Ott estem el én,

A harcz mezején,

Ott folyjon az ifjúi vér ki szivemből,

S ha ajkam örömteli végszava zendfli,

Hadd nyelje el azt aczéli zörej,

A trombita hangja, az ágyudörej,

S holttestemen át Fújó paripák

Szágnldjanak a kivívott diadalra,

S ott hagyjanak engemet összetiporva. ~

Ott szedjék öäsze elszórt csontomat,

Ha jön majd a nagy temetési nap,

Hol ünnepélyes lassn gyászzenével És fátyolos zászlók kíséretével A költőket egy közös sírnak adják,

Kik érted haltak, szent világszabadság!*

Szegény költő! Mintha csak feltárultak volna szemeid előtt a bizonytalan jövő fátyolos titkai!

Boldog költő! Ki ily szép halált óhajtottál, s ez óhajod beteljesült!

Ma huszonöt éve, 1849. julius 31-én a segesvári csatatéren szembe állt a magyar és az orosz sereg. Amazt a szent szabadság és honszeretet lelkesítő, emezt csak a vak engedelmesség kényszerité a harczba.

Petőfi Sándor is a csatatéren volt, és éppen Bem közelében állt, — mint mondják,