Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 26-os doboz

2

Budapest, péntek

PESTI NÄPLÖ,

1800. juius 14.

193. szám j

És ezen a dicsőségen felül, amit a világ előtt szerzett a magyar névnek: mennyi hálával tartozunk Petőfinek azért a nagy, korszakalkotó történelemért, amelynek megcsinálásában az ö hazafiul ihletének, fajszeretete rajongásának, önfeláldozó bátorságának olyan oroszlán- rész jutott! Shakspere — bármennyire nemzeti költő volt — müveivel nem folyt be hazája történetébe; Goethe a maga «tisztán emberi» szempontjának magasából egy pillanatra se szállt alá, hogy darabokra tördelt nemzete aspirációit megismerje és lángelméjével azok diadalát segítse elő. Petőfi egész egyénisége és költészete a haza- és szabadságszeretet isteni revelációja, mely egy elnyomott nemzet igazáért való küzdelemnek alárendel minden egyebet: az egyén egész világát, vágyaival, érzéseivel, a nehéz küzdelem árán elért boldogság pazarul kínálkozó gyönyöreivel. Nemzeti költő, nemzeti apostol és nemzeti vértanú egy személyben; akinek öröksége nemcsak az az ötszáz, szebbnél-szebb költemény, hanem az a szép valóság is, amelyet ma büszkén nevezünk a megujhodott Magyarországnak.

És hasonlítsuk össze a mi Petöfi- kultuszunkat a németek Goethe-kultuszá- val! Azaz — ne hasonlítsuk össze, hiszen mi szegény kis nemzet vagyunk, akik egyéb téren se tudunk annyit áldozni a nemzeti nagyságnak és méltóságnak, mint a müveit Európa legnagyobb nemzete. Lám a hamburgi Derby- dij 100.000 márka; ami Szent István- dijunk csak 40.000 forint!

Hogy a «freie deutsche Hochstift» mennyiért vette meg a frankfurti Goethe- házat, azt nem tudjuk. De azt tudjuk, hogy a Szent István-dij egyévi összege körülbelül elég lett volna annak a dohány-utcai háznak a megvásárlására, amelyben Petőfi nejével és Jókaival élete utolsó éveiben lakott. Volt is szó róla valamikor. Közéletünk kiváló ferfiai buz- gólkodtak benne évekkel ezelőtt. A dolog elaludt, de most mintha a félszázados emlékünnepre való készüinast. Dolgozhatott kényére, ellátták könyvvel; sétálhatott, amikor tetszett, a bástyákon; udvarolhatott, mert néhány gáláns asszony, mint Luynes hercegnő, Villiers grófné, De Friguiére és de la Roche bárónék az időben szintén a Bastille-ban laktak. Luynes asszony és Staal asszony, aki akkor még leány volt, államköltségen újonnan kárpitoz látták szobájukat, ami nem is olyan csoda, ha tudjuk, hogy a fogház kormányzója az utóbbi hölgybe fülig szerelmes volt. Sőt az sem csoda, hogy bálokat és koncerteket rendeztek és vendégeket fogadtak a városból. Szóval a fogházparancsnok udvariassága kifogástalan. Igazán mindent megtett, hogy vendégei felejtsék a vesztett szabadságot és ne epedjenek el miatta. Luynes hercegnének megengedte, hogy Guiche grófhoz, aki fogoly volt, pásztorórákra járjon, amikor tanuk nélkül, csak magukban lehettek. Két vidéki gentlemannek, akik kártyajáték közben összevesztek, megengedte, hogy párbajt vívjanak, sőt maga is szekundált.

Hogy a leirt kellemes életre szert tegyenek, volt ezernyi ezer alkalom és ok. Már említettük, hogy Pompadour és Dubarry bőven osztogatták a pecsétes leveleket, amely megnyitotta a Bastille kapuit. Egy kortárs írja, hogy a miniszterek, sőt az udvaroncok is, ha beleszerettek valamely szép asszonyba, alkalmatlan feleségüket és az alkalmatlan férjet a Bastille-ba küldték. Igazán fölösleges aggodalmaskodás a régensség és a XV. Lajos korában, hisz a házastársak, úgy kívánta a divat, az előkelő életmód, nem állotlödés zaja felébresztené. Nem a régi Petöfi-házat akarják ugyan megvenni többé, de komolyan van róla sző, hogy a főváros előkelő helyén díszes Petöfi- házat építenek. Vajha megvalósulna a terv. Ma már bízunk benne egy kissé, mert birunk egy oly ígéretet, mint a Wlassics miniszteré, akinek lelke fogékony minden iránt, ami hazafias és nemzeti.

A főváros tehát valahogy jóvá teszi a régi mulasztást. De menjünk csak a vidékre. Keressük a Petöfi-kultusz nyomait az Alföld nagy metropolisában. «Oh Debrecen, ha rád emlékezem!» énekelte róla egykor a költö. «Oh Debrecen, hogy emlékszel reám ?» énekelhetné ma, ha ötven évvel halála után kérné számon a gazdag várostól az emléke iránt való kegyeletet.

Ott van Kohó, a Petőfi paradicsoma, ahonnan a boldog szerelem legszebb dalai röpültek világgá. A kastély, melyben nejével lakott, ott áll ma is, meg- ifjult díszben ; de történetének legnagyobb büszkeségét nem hirdeti falairól egy ke- gyeletes betű sem. Elég, hogy a száraz gályáivá! búsan gyászoló «Petöfi-fát» nem vágta ki kertjéből a kertész csinosító kése. Aki «kívülről» tudja, hogy ez alatt a fa alatt mennyit álmodozott egykor a költö hazája nagyságáról, az megtalálja kegyeletének oltárát amúgy is.

És így tovább. Bejárhatnék sorra Petőfi életének nevezetesebb emlékhelyeit: a Petőfi-kultusznak valami megragadó, állandó nyomát nem találjuk sehol.

De ne panaszkodjunk. Tekintsünk inkább hálával a kies Erdélyre, mely a maga szegénységében olyan kegyeletes, hü őre nemzeti emlékeinknek, s szomorú várromjaival, gyászos csatatereivel, «korhadt fakeresztjeivel» annyi bús regét mondhat nekünk a régi dicsőségről. Ott van kincses Kolozsvár, amelynek szellemi életében egy ember buzgősága megteremtette a «Petöfi-muzeum»-ot, hogy irodalmi téren megbecsülni való sikerrel szolgálja a nagy költő kultuszát, bárha munkájáról egy nehány irodalombaráton kivül alig vesz tudomást a magyar közöntak útban egymásnak. A példák azonban mindennél világosabban mondják el, hogy mi mindennel lehetett megérdemelni a Bastillet. Char- pentier nyomán összeállítunk egynéhány esetet. XIV. Lajos uralkodása alatt egy Marguerite Carita nevű asszonyt azért csuknak el, mert gyanúban van, hogy a dán király ellen összeesküvést szit, egy irót pedig azért, mert jan- zenista és mert tiltott könyvekkel kolportál. Ha valaki akár nyilvános helyen, akár otthon az államról, a királyról, minisztereiről, a királyi szeretőről tiszteletlenül nyilatkozik, megy a Bastille-ba. XIV. és XV. Lajos alatt a foglyok legnagyobb része efajta vétkekért vezekel. Kivált Pompadour nem tartott mértéket a pecsétes levelek osztogatásában. Charpentier jegyzékében untalanul ilyeneket olvasunk : Ghassau ur rágalmazta a kormányt, a királyt, Pompadour asszonyt, Richelieu herceget, amiért kapott háromévi fogságot és örökre inter- náltalott Páristól ötven óra járásnyira. Magny ur, titkár a flandriai jószágigazgatóságnál, mert történetet irt Pompadour asszonyról; Bergeron lovag, mert verset irt Pompadourról és azt megküldte neki, tízezer frankot akarván zsarolni ; egy párisi patikus, mert lázitott Pompadour ellen. Akit rossz katolikusnak tartottak, az a Bastille-ba került, de oda került a janze- nista és a quietista is, ha ráfogták a herezist. Az irók igen könnyen juthattak a Bastille-ba. Az a kor igen erkölcstelen, de azért passzióval üldözi a lasciv könyvek Íróit és terjesztőit. Elég volt tudni valamely erotikus munkáról, hogy az illető pecsétes levelet kapjon. Világos,

ség. És ott van Segesvár, amely felé rövid idő alatt másodszor fordul Petőfi emlékéért hálával az ország figyelme; ez a kis német város, melynek csekélyszámu magyarsága mintha csak a fenyegetett faji önérzet görcsös ragaszkodásával tapadna azokhoz a meg nem jelölhető porszemekhez, melyekkel a legnagyobb magyar költő és hazafi összeomlott teteme szentelte meg a földet lábai alatt.

A nemzet egésze azonban még nem rótta le méltó kegyeletét Petőfi iránt. A sírját kereste mindmostanáig, mintha csak arról akart volna bizonyságot tenni, hogy Petőfi tüneményes halálával jobban rászolgált a nemzet hálájára, mint tüneményes életével.

Budapest, julius 13.

Miniszterek utazása. Egy estilap azt jelentette ma, hogy a kiegyezés perfektuálásá- ról való tárgyalásoknak folytatásuk lessz, s hogy Lukács miniszterrel együtt, aki ma Bécsbe utazott, Széli Kálmán miniszterelnök s az osztrák kormány tagjai holnap Ischlbe utaznak a királyhoz. E híreket a félhivatalos Búd. Tud. következő közlése cáfolja meg :

Lukács László pénzügyminiszter tegnap este magánügyben Bécsbe utazott, de már holnap reggel megint Budapestre visszatér. Az a hir, mintha Lukács László Bécsben való tartózkodása a kiegyezés perfekcionálásával összefüggene, s hogy Széli Kálmán miniszterelnök is e célból Bécsbe s onnan Ischlbe megy, teljességgel alaptalan. Hiszen a kiegyezés végrehajtása teljesen rendben van s ha Széli Kálmán miniszterelnök holnap Budapestről néhány napra távozik, ez csak azért van, hogy Rátáira, menjen, ahonnan egyébiránt a kormányzási ügyeket folytonosan vezeti s ahova valamennyi ügyiratot utána küldik. Rátótról a miniszterelnök megint Budapestre jön és isclili utazás egyáltalán nincsen tervbe véve.

Megemlítjük itt, hogy a kiegyezési javaslatokat Budapestről ma küldötték el Ischlbe királyi szentesítés végett. Megerősítik azt a mai jelentésünket, hogy legelsöbben a vám- és kereskedelmi viszonyok rendezéséről, meg a fogyasztási adókról szóló javaslatokat fogják szentesíteni. A bank- és valutajavaslatok szentesítése és kihirdetése csak az Osztrák-Magyar Banknak szeptembef első napjaiban tartandó közgyűlése után fog megtörténni.

> Pártszervezkeftés. Az országgyűlési függetlenségi és 48-as párt a nyári szünet alatt több helyen fog szervezkedő népgyülést tartani. Igv — mint a Kel. Ért. jelenti — a zirci választópolgárok kívánságára legközelebb Zircen lesz népgyíilés. E kerühogy az ilyen ok csak ürügy, mert ezen az okon egész Párist, sőt az egész olvasó Francia- országot el kellett volna csukni, annyira közkeletű volt a pornográf irodalom. Nehány meg- okolás abban a korban éppen komikus. Egy könyvárus leányát elcsukják, mert patika- . szerekkel vetéltet el nehány asszonyt és leányt, egy más leányt, mert gyermeket emészt el; egy világi papot, mert szoknyás; egy mást, mert asszonyokat csábit bűnre, egy abbét, Bouillon hercegné és Lecouvreur Adrienne miatt ; egy dragonyos kapitányt, mert az olasz komédiában botrányt csinált. A Richelieu herceg korában nem igen igen hiszszük el az ilyen megokolást, bár a kor hősét is háromszor fogadta vendégül a Bastille, egy Ízben éppen asszony, egy a királyi házból származó hercegnő miatt, amikor apja csukatta el. Az a kor a Bastillet panaeeának, csodaorvosságnak tartotta. Odacsukták a bolondokat, a hisztériásokat, a nyavalyatörösöket, a vallásos rajongókat és a hamiskártyásokat. Néhanapján igazán szép, de kissé talán vegyes társaság lakozott falai között.

A forradalom azonban, a derék Tournay és a még derekabb Maillard bárdja, már hanyatlásban találta. Csak hét jelentéktelen foglya volt, azok is testi vagy lelki betegek. Mindazonáltal az utolsó kormányzó, a becsületes de Launay fejével lakolt hivataláért. A Grévy- téren a diadalmas forradalom agyonütötte s lándzsára tűzte fényes, kopasz fejét. Ezzel a Bastille mindenestül a múlt lomtárába jutott.

..y ^ <&' - w--1 ■ - ,. _ Junius, g