Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 26-os doboz

78

DR. IMRIK PÉTER

Följegyezte a történelem: «Hány fiatal szivet, tele sok szép földi reménynyel, sújta le kegytelenül a riadó csata- vész!» Följegyezte: mennyi virágát a reménynek perzselte el az a láng ! Elhamvasztotta az irodalmunknak Európa nagy nemzetei által megcsodált büszkeségét: Petőfi Sándort is, aki Űzetve az «Egy gondolat»-tól, szivének óhajtása szerint ott esett el szintén «a harcz mezején».

Elesett megtalálhatatlanul, mert:

Behantolatlanúl áll,

Mely hamvait födi, a hely.

Hol, merre nyugszik ő,

Nem mondja semmi kő,

Nem mondja semmi jel. (Arany).

De az olyan ember emlékét, minő Petőfi Sándor, nem is takarhatja el a hant! Emlékének megőrzése végett arra sincs szükség hogy sírját emlékoszlop jelölje. Szellemének és szelleme által nemzeti dicsőségünknek fénye átragyog a haza határain. Mert mint a költő mondja: «A derék nem fél az idők mohától, a koporsóból kitör és eget kér; érdemét a jók, nemesek s jövendő századok áldják*. Bizonyságom ebben az a nagy és díszes közönség, a mely a Petőfi Sándor eltűnésének ötvenedik évfordulóján a Szigligeti Társaság által rendezett ezen az ünnepélyen megjelent.

Ki volt Petőfi Sándor ?

Olyan egyszerűnek, mondhatná valaki, szinte olyan fölöslegesnek tetszik ez a kérdés, mintha arra a kérdésre keresnénk a feleletet: ki volt nagy Napoleon vagy mi az a Himaláya? Hál van közöttünk, a ki erre a kérdésre azt felelné: nem tudja? És mégis Petőfi Sándornak emberi és költői alakját szavakban úgy megrajzolni, hogy a ki életéről, vagy műveiből olvasott, azt mondhassa: ez ő! nem oly könnyű, mint első pillanatra gondoljuk.

Avagy előttünk áll-e a Himaláya képe, ha olvassuk, hogy csúcsait örökös hó födi; ha olvassuk, hogy magasságra a többi hegyeket meghaladja? Bizonyára nem. Látnunk kell, sőt fel kell mennünk a tetejére s felfegyverezvén szemünket a látó erőt fokozó műszerekkel, csak ekkor sejthetjük inkább, mint tudhatjuk: mekkora az a vidék, a mely fölött ez a hegyóriás uralkodik.