Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 26-os doboz
iantti n lim&ycii v cu.ou.£, w __ ___ . viuüwiv muiiujuK szí is, tio^y ivost anácskozások sorát gróf Aehrenthal kül- I suth, aki vasárnap a mérsékelt pártokkal való jlgyminiszter kezdte, aki tiz órakor kihallgatáson I kooperáció mellett nyilatkozott, az események müveinek legsikerültebb részei éppen azért azok, mikor olyan külsőségek sorozatába helyezi be az irót, mint például Vörösmartyt a Csiga vendéglő vacsoráiba, melyekben van sok intim rajz, de tulajdonképpen helyzeteknek a megvilágítása. Az a tehetség, ami például Taine .vagy Carlyle semmiesetre sem volt, de nem is voltak meg a feltételek sem hozzá, hogy ilyen legyen, ö egy fejletlen kultúrának volt a neveltje s ebben a kultúrában, mint pz ő példája is mutatja, a jó kritikusnak reformátor, moralista, felvilágosító és vigyázó szerepe volt egyszerre. ízlésében és kritikai szempontjaiban, ahogy az évek során előrehaladt, kétségtelen, hogy bizonyos konzervativság rakodott reá. Változtak körülötte az irodalmi és a társadalmi élet viszonyai. Akiket ű nagyoknak tartott, Akiknek igazáért küzdött s akiknek fegyvertársa volt, egyenkint elköltöztek mellőle. Az uj irodalom törekvéseit pedig sokszor félretette, bárha eredményeiben mindig megértette. A régi harcos kritikus nem tűnt el belőle sohasem. Mikor régiek és újak azzal vádolták, hogy személyeskedik s nem képes elfogulatlan lenni bírálataiban, tömör és rövid nyilatkozatában kifejtette kritikai álláspontját és helyes kritikai szempontjait. Az irodalmi személyeskedés mibenlétét ekkor magyarázta a következő nyilatkozatában, mely egyúttal magában foglalja kritikus hitelveit. „Én némi önérzettel mondom ki, hogy ne- kém az irodalomban határozott rokon- és ellenszenveim vannak, melyeket mindig ki fogok tüntetni, valahányszor idejét és szükségét látom, anélkül, hogy irótársaiin erkölcsi s munkátok irodalmi hatásukkal nem /okon-jellemét érinteni merjem. Ez elvek és rokonszenvek miatt sohasem fogok pirulni, mert ügyet képviselnek, mert irodalmi meggyőződések és elvekből folynak, mikhez rendületlenül ragaszkodni tartozom, mig idő folytán a tapasztalat, tudomány és elmélkedés az ellenkezőről meg nem győz. S minthogy nálunk, úgy látszik szokásba kezd jönni, hogy ifjú irók és költőcskék adjanak leckét úgynevezett vén irók és tudósoknak, tudják meg hát, mi az irodalmi személyeskedés szoros és tág értelemben. Személyeskedni annyit tesz, mint a személyt oly ügygyei kötni össze, mihez az irodalomnak nincs köze s miáltal az ember könnyen a magánérdekek és viszonyok vitáinak tömkelegébe jut; ez itészetben tekintélyt követelni s oly rokon- és ellenszenveknek engedni, melyek már csak azért sem képviselhetnek irodalmi nézeteket, mert eredményük rendesen következetlenség, elvtelenség, mik által szünetlenül leálor- cáztatnak. Személyeskedni tágabb értelemben sem több, sem kevesebb, mint az irodalmat inkább anyagi, mint szellemi oldalról venni s irodalmi és művészi ügyekben a meggondolatlan és elvtelen pártoskodás frázisát tolni fel közvéleményül s mindezért a hazafi és nemzeti érzés adóját követelni. Az iró személyisége, legyen költő, tudós, vagy zsurnaliszta, mennyiben azt müveiben és irodalmi hatása, szóval közpályájában leteszi, mindig úgy az egész közönség, mint az egyes iró bírálata alá esik. Ez oly régi jog, mint maga a világ s már Horácz megmondotta: „hanc veniam damns petimusque vicis- sim.“ E jogot használatba venni, akár méltány- lón, akár kárhoztatón, oly Írevéssé személyeskedés, mint a legnagyobb mértékben az, midi vaio támadásokkal nem szabad még szélesebbé tenni. Ezért a párt egyes tagjai ellen nem fognak agresszíve fellépni. A bankcsoport éppen megfore joggal a tudomány, ízlés és közügy érdeke ellen visszaélünk, vagy mástól megtagadjuk, mert használata nincs Ínyünkre. Nekem egyedül az a célom, hogy küzdhessek e személyeskedés ellen, mely irodalmi és szinügyeinket illetőleg gyak rabban mutatkozik lapjainkban, mintsem ne akarna meggyökerezni. Igaz, hogy én meggyőződéseimben éppen úgy tévedhetek, mint más, de éppen az bánt, hogy a magyar sajtóban elvek, tehát meggyőződések szerinti eljárást nem találok.“ A kritikus mellett külön keil választanunk Gyulai Pálban még a népirót. Gondosság, mély érzések fele való hajlam, kontemplativ szemlélődés adják sajátos karakterét müveinek, melyek művészi előadásuk által első olvasásra megkapnak. Az első magyar komikus, vagy Az öreg udvarház utolsó gazdájának rajzában a jellemzés biztosságával és az alakok plasztikus rajzával köti le figyelmünket. Verseiben a reflexiv elem a túlnyomó és ebből folyólag az a méla, borongó hang, melylyel lelkének elfogódottságát jelzi. Van néhány verse, melyek a magyar lira szebb termékei közül valók s van ismét néhány olyan, melyek gyorsan népszerűekké válván, országosan ismertekké lettek. Általában Gyulai Pál minden téren érezhető nyomot hagyott hátra maga után. Mint profesz- szor is kiváló volt, aki habár rendszeres előadásokat nem igen tartott, de a beszélgetés formájában egész közvetlenül szólt az irodalmi élet eseményeiről s különösen a maga kortársairól, kiket nagyra tartott, Vörösmartyról, Aranyról és Petőfiről.
