Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 26-os doboz

vm uHuviu w ____

v

ének köszönhetik. A nép szembe akar helyezkedni azokkal, akik osztályönzésből------------------------------------------------------------~— ——--------------—

g

yár elem fészke.“ Hazaáruló! Qyalázza a nemzetet! — kiáltották rá a riporterek, akik azt várták volna, hogy az Alföldről legalább is olyan véleménynyel legyen Gyulai Pál, mint a franciák „Provence daltelt mezőiről“. Gyulai Pál kritikusi működése igy indul meg a lehető legnagyobb gyűlölet, rágalmazás és vádakozások közepette. A hírlapok és hirlapi kritikusok pártokat képviseltek, melylyel szemben ő azt hirdette, hogy kritikára szükség van, de csakis az olyanra, melynek szigorú elvei és meggyőződései vannak. A szigorú elveket alkalmazni is kellett. Színházakon, irodalmi vállalatokon, akadémián, lapokon és könyveken. Ahány iró csak volt akkor Magyarországon, igy lett az ő ellensége. Hazaáruló és nemzetgyalázó! ez a neve sok ideig és még az olyanok is, mint Jókai vagy Egreasy Gábor, meggyanúsítják a hazafiatlanság vádjával. Van nagyon sok szégyenletes és kicsinyes motívum a Gyulai ellen hadakozó ellenfelek modorában, de van viszont sok bámulatra- méltó és tiszteletregerjesztö vonás az ő állhatatosságában. Szigorúbb erkölcsű, de amellett mél- íányosabb és igazságosabb kritikusa nem volt a tizenkilencedik századnak Gyulai Pálnál, de miután a kicsinyesek állandóan azt kiabálták, hogy üldözési mániának a betege és tele van irigységgel minden valamirevaló talentum iránt, készpénzül vették a következő korok is ezeket a rágalmakat s az újabb nemzedék, mely nem olvasta és nem ismerte őt, hajlandó volt holmi ortodox észjárású, elavult, szürke elméletek harcosának látni őt, kinek hirhedtségét kolerikus véralkata és beteges kötekedései tették, holott minden volt, csak ilyen nem.

Jellemének yolt azonkívül egy olyan ycAz egyesült reakciósok meg vannak rémülve s mentegetőzésre adták a fejüket.

nása, mely szintén páratlanná tette őt a magyar irodalomban. Petőfi azt vallotta, hogy vannak dolgok, melyekért a világ legnagyobb értekeit sem cserélné el, ezek az ő „szentséges elvei.“ Gyulai Pál viszont azt cselekedte, hogy a maga Igazságosaknak elismert elveiért képes volt a legmesszebb menő áldozatokig elmenni. Any- nyira élt benne a kultúra tisztelete és a magyarság becsülése, hogy rosszhiszemű szót életében soha le nem irt. Képes volt összeveszni legjobb barátaival, magát kitenni az ellenfelek állandó támadásának és gunyjának, de az igazságtól el nem tántorodott soha. Éhez nagy erkölcsi bátorság és a fériiuság méltóságérzete kellett. Ráadásul pedig fanatikus hívese annak a meggyőződésnek, hogy európai nívóra csak akkor emelkedhetik a magyarság kultúrája, ha a munkásokat nem a meg nem szolgált személyes siker. hanem a legjobb törekvések szelleme hatja át. Egy szóval ö világirodalmi mértékeket állított fel s ebből a magasságból nézett le az elébe kerülő termékekre. A nemzetiséget néni a fokos emlegetésében látta, hanem a nagyertékü alkotásokban, melyek a kulturális élet bármelyik terén megnyilvánultak. Volt emellett bátorsága hozzá, szembeszállnni a legcsökönyösehb előítéletekkel. Görgeit legelőször ő vette védelmébe s a Kossnth-kultu'sz legnagyobb divatja idején volt bátorsága hirdetni, hogy emberek és események felett a politikai pártállás érdekcélzatai szerint ítélni nem szabad. Igazán csak ekkor zúdította magára a sajtó által feldühősitett tömeg gyűlöletét, de ö ilyenkor ahelyett, hogy meghátrált vagy megijedt volna, még bátrabbá lett és elismerésnek vette ellenségeinek üvöltözéseit.

Ámde, hogy a lármás és szenvedélyes harértői közé tartozott.

cokat megvívhassa, kellett olyan tulajdonságokkal bírnia, melyek öt vezéri pozíciójában, megtarthatták. Éles itélőerő, a nyelv biztos kezelése, művészi előadás, a műalkotások lényegének biztos felismerése voltak kiváló erényei. Alig volt eset, hogy bírálatában tévedett volna, akár Jókairól, akár Katonáról, Vörösmartyról, Kemény Zsigmondról vagy a leghíresebb külföldi Írókról irt. Az irói jellemzésnek valóságos mestere volt, de művészi és mesteri tökéletességre emelkedett az olyan bírálataiban is, melyeket például színészekről vagy színésznőkről irt. A Ristoriról szóló tanulmánya beillik a legkiválóbb európai kritikák mellé. Ami e téren erőssége volt, magasabb szempontból tekintve, gyengeségét alkotta, mikor embereket és korokat kellett jellemeznie. Kiválóan értett ő ahoz, hogy miként kell felismerni az egyes müvek gyöngeségét vagy jelességét, esztétikai érzéke és éber judiciuma ebben a tekintetben ritkán csalták meg, de az ember, mint valamely korszak képviselője vagy produktuma, már ke- vésbbé tudta inspirálni. Sem rendszere, sem fantáziája, sem elég éles analitikai tehetsége nem volt hozzá, hogy az embert szenvedélyeinek, érzéseinek és a reáható tényezők komplexumából kifeileszsze. Vörösmartyról vagy Katonáról szóló életrajzai lebilincselők ma is a művészi előadásmód közvetlensége és az alakok beállítása által. De ami hatásos bennök, ezek a momentumok artisztikus voltuk által ezek. A korszakokat és az Írókat is csak külsőségeikben látja s amit legnagyobb mértékben ismert el, például Kemény Zsigmondnál, hogy ő a hőseit mindig lélektani vonatkozásukban fogja fel, ez hiányzott benne leginkább. Eme