Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 25-ös doboz
A leleplezési ünnepély d. e. 11 órakor kezdődött az említett ház előtt. Sok száz főnyi közönség gyűlt ott már akkor össze ; megjelentek a Toldy-kör tagjai, a város elöljárósága; nemkülönben az evang lyceum és a felső kereskedelmi iskola tanuló ifjúsága zászlóik alatt. Kos- sutány Ignácz kir. jogakadémiai tanár, a Toldy- kör főjegyzője mondott lendületes felavató beszédet. Azután Thaly Kálmán tartalmas és lelkes beszédben méltatta az ünnep jelentőségét s átadta a táblát gondozás végett az ág. evang. egyházközségnek, mint a ház jelenlegi tulajdonosának. Ennek nevében Gwither M.Y.kir. tanácsos ígérte meg lelkes beszédben, hogy az egyház kegyeletesen fogja az emléktáblát megőrizni. A theologusok énekkara fejezte be az ünnepet a Hymnus eléneklésével. A tábla vörös habosmárványból készült, négy sarkán arany csillagokkal; hoszsza másfél méter, magassága 80 centiméter. Aranyos betűkkel van rávésve a következő felírás: EBBEN A HÁZBAN LAKOTT PETŐFI SÁNDOR 1843. MÁJUS ÉS JÚNIUS HÓNAPBAN. KEGYELETEK EMLÉKÜL A «POZSONYI TOLDY-KÖR» Este lakomát rendezett a Toldy-kör, melyen közel százan vettek részt Pozsony intelligens középosztályából, a hol dr. Thaly Kálmán ismét élénk óvácziókban részesült. 1900 MÁRCZIUS HÓ 1B-ÉN. Dr. Nagy Olivé)\