Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 23-as doboz
4 1899. Julius 30. A „Szigligeti társaság“ városunk irodalmi társasága is képviselteti magát az ünnepélyen, amennyiben engedve az ünnepélyt, rendező Petőfi társaság meghívásának Segesvárra a társaság több tagja utazik el. A hivatalos képvisel- tetésre azonban a társaság E n d r ő d i Sándort, a társulat tiszteletbeli és E. Kovács Gyula a társulat rendes tagját kérte fel az elnökség. Ezek el is fogadták a képviseletet. A jogász-ifjúság tervbe vette, hogy ünnepélyt rendez ma délelőtt, de miután a jogász- ság nagy része a vakáczió miatt távol van, az itt maradtak nem érezték magukat elég számosnak, hogy impozáns módon tudnák képviselni az ifjúságot és igy az ünnepély elmarad. A színtársulat ünnepe. A kolozsvári Nemzeti Szinház ünnepi előadással áldoz a kegyeletnek. Ma este az .,1848“ kerül színre, amelynek hazafias jelenetei közzé oly találóan van beleszőve néhány jellegzetes epizód a szabadsághős-kőltő életéből. A kolozsvári Nemzeti Szinház intendánsa Nagy B ö 1 ö n y József, a ki egyszersmint ug- rai földbirtokos is, egy specziális emlékünnepet rendez a mai napon Ugrán, ahova a szintársu- lat tagjai ma hajnalban kikocsiztak. B ö 1 ö n y József ugyanis annak emlékére, hogy Petőfi Sándor az 1849. julius 18 ának éjszakáját az ugrai papiakban töltötte e házat egy díszes emléktáblával jelöltette meg, amelyre a következő feliratot vésette: E helyen pihente ki fáradalmait a Nemzet nagy lantosa Petőfi Sándor »SZABADSAG« 4. „Petőfi“. Népies ismertetés. Irta és előadja : Janovics Jenő, a kolozsvári nemzeti szinház tagja: 5, „Talpra magyar!“ Szavalja: Bihari Ákos a kolozsvári nemz. szinház tagja. 6, „Alkalmi szónoklat“, tartja Mahay Sándor ugrai polgár. 7. „Kossuth-nóta“, éneklik a kolozsvári nemzeti szinház tagjai. « B ö 1 ö n y József hangulatos szép költeményét, amelyet Tompa Kálmán fog elszavalni itt közöljük: Az ugrai kicsi papiak. Irta: Nagy Bölöny József. Az ugrai kicsi papiak Beh szegényes csendes hajlék. A födele roskadozó. Yájog fala be-be hajlik. Ilyen ez már reges-régen. Apám mondta, jól emlékszem — Nagy nehezen, olcsón épült Szegény ekiézsia pénzen. De a szegény kis hajlókban Nagy urak ha nem is laktak, — Hogy is jutna ilyesmihez Egy szegény papiak ? — Mégis többet ér ez nékem Bármely díszes palotánál---------Á hítattal állok ón meg Roskadozó vén falánál. Mert e szegény csendes hajlók Egykor oly vendéget látott, Ki lantjával elbűvölte Az országot, a világot! Városunk iskolái. — A községi iskolák összérlesitője. — A mióta Nagyváradon a felügyelő-igazgatói állást szervezték olyan óriási léptekkel haladt előre a tanügy, a minővel - a székes fővárost kivéve — hazánk egyetlen városában sem. — Es ez a laikus előtt is könnyen érthető ; ha a beteget szakavatott orvos veszi kezelés alá kiépül, uj életre kel, — holmi kurozslók keze alatt ellenben — ha még oly csekély baja van is, — elpusztul megsemmisül. A tanügy pedig hazánkban még beteg ember, — hires orvosok kellenek hozzá, hogy petyhüdt ereibe uj életre keltő vért varázsolna meggyógyítsák. És Nagyvárad megtalálta a maga hires orvosát a Réz Mihály személyében, a ki az orvosságot, — habár néha keserű is az, — nagy dózisokban adja be, hogy a beteget minél előbb talpra állítsa ; becsületére legyen mondva sikerült is ez neki, — a melyet legfényesebben igazol a községi iskolák összértesitöje, a mely az összes iskolák egy évi működéséről markáns vonásokban számolva be az elvégzett munka hamisítatlan hü tükrét adja, a mely torz képet nem mutat, s a melyben mindenki olyannak látja magát mint a minő. Ezt a tükröt óhajtjuk mi úgy fölállítani, hogy abba mindenki belepillantva, leolvassa saját személyére nézve a szükséges consequentiát. í Az összértesitő a községi iskolaszék múlt évi működését vázolja első helyen. El van itt mondva, hogy az iskolaszék 8 ízben ülésezett, 6 Ízben rendes, 2 Ízben pedig választó gyűlést tartott. Az egész működésen a szakavatott tudás, a törvények tiszta és félre magyarázás nélküli ismerete vonul végig, — bearanyozva mindez az iskolaszéki elnök tapintatos eljárásával, — a mely tapintat ma már — fájdalom — csak ritka emberek tulajdona! Joggal merjük állítani, hogy az iskolaszék Sipos Árpádban olyan elnököt tisztel, — és ha tiszteli csak Önmagát tiszteli meg, — a minővel Magyarország egyetlen egy iskolaszéke sem dicsekedhetik. Ezután az iskola csoportok jönnek sorra a következő rendben: polgári fiú iskola, polgári leány-iskola, újvárosi fiu-iskola, újvárosi leányiskola, olaszi-i fiu-iskola, olaszi-i leány-iskola, váralja fiu-iskola, váralja leány-iskola és a csillagvárosi vegyes. az 1849-ik év julius 18-ának éjjelért. Lerombolhatja egykor majd e házat A nyers erőszak, durva akarat, De emléke, hogy egykor itt pihentél, Szivünkbe vésve mindig megmarad. Ez emléktáblát fogják ma leleplezni a következő sorrendben lefolyó ünnepség keretében : 1. Délelőttt fél 10-kor Istentisztelet az ugrai ev. ref. templomban, nagytiszteletü Nagy Imre könyörgésével és ünnepi beszédével. 2. Délelőtti lel 11-kor az emléktábla előtt : „Hymnus“. Éneklik a kolozsvári nemzeti szinház tagjai. 3. „Az ugrai kicsi papiak“. Költemény, ez alkalomra irta Nagy Bölöny József. Szavalja: Tompa Kálmán, a kolozsvári nemzeti szinház tagja. Nagy Petőfink volt e háznak Örömmel látott vendége, Midőn szive hárczi tűzben A hazáért lánggal égé. De a hogy a napok teltek, Az évek meg egyre múltak : Elfeledték lassan, lassan E szép napot, a régmúltat. És azóta ez a kis ház Állt feledten, állt szerényen. Ünnepedre nagy Petőfink — E hajlék most áldva légyen ! * Ezenkívül több egylet és magán társaság ünnepel a mai és holnapi napon. élő ajkáról kaptam, nem állott több, mint tizennégy szóbul. Hisz egyetlen egyszer láttam csak 1849. egy szép nyári napján, boldog útja közben, midőn a fővárosból „napkeletre vándorolt“ — Erdődre Juliskájához. Egy a fővárosban lakó lelkes unokabátyám hozta el Gömör- ből, Tompa Mihálytól, Miskolczra, a másik unokabátyámhoz, ki akkor borsodi szolgabiró volt s hevült a „szabadság eszméjéért és annak tüzes nyelvű magyar költőjéért“, aztán alig több, mint másfél óv múlva, a szabadságharcz szent láza közepett, mint képviselő és kormánybiztos halt meg, ifjan, hirtelen, álma közben, Nagy-Szeben bevételének örömhírétől lázas izgul tságba ejtve. Amaz elmúlt szép nyári napon még a mis- kolczi fiatalsággal, melynek vezére volt, Petőfi gyönyörködtetésére örömünnepet rendezett a diósgyőri Hámor festői völgyében. Ött történt, hogy délután a társaság egy része fölsétált a hegyek közé szorított hosszú és széles tó nézésére s valaki azt mondta : — Legény lenne, ki ezt a vizet át tudná kővel dobni.“ Rögtön megpróbálta több erőskaru ifjú. De nem boldogultak. Petőfi is, bár balkezes volt, kedvet kapott, de az ő kövei is, mint a többié túlparton innen pár öllel potyogtak a vízbe. Bosszankodni kezdett. Ekkor a siker vágyától hajtva (itt is különb akarva lenni a többinél) kivett zsebéből egy vaskos ezüst tallérféle pénzdarabot. — Ezzel tán — úgymond — sikerülni fog. Pedig sajnálom, mert ez is a siker jutalompénze ! Istók öcsém nyerte tavaly a nádor tiszteletére rendezett kunsági lófuttatáson. Erre én hozzá léptem, mondván : — Inkább tán ezzel tessék dobni ! Egy régi kétgarasos rézpénzt adtam át neki, melyre egykor fenhéjázólag verték a 30 (krajczár) számot; de a devalváczió csúffá tette, hat krajczár értékre taszítva vissza a kapaszkodót. A költő megköszönte s rövid időn az én vaskos rózpénzem már a túlpart sziklakövecsein csörgött. Megtapsolták s ő büszke önérzettel mondta : — A mit én fölteszek magamban, ha törik- szakad, ki is viszem ! — Nem mindig — súgtam oda szolgabiró bátyámnak — azt hiszem, regényt is jót akart imi s a „Hóhér kötele“ nem ez ! Bátyám nevetve mondta el megjegyzéseimet a költőnek, ki hozzám jőve, vállamra tette a kezét és igy szólt: — Ember vagy talpadon kis öcsém ! Látom, hogy olvasol és ítélsz. Yan gondolatod is. De az szebb lett volna tőled, ha bátorságod is lett volna hozzá, hogy a mit igaznak gondolsz, fennhangon, nyíltan, szemtül-szemembe mondd ki. Elrösteltem magamat, de a leczke javamra vált. Attól fogva mindig törekedtem, hogy akaraterőre tegyek szert s őszinte szókimondó legyek szemtül-szembe azzal is, kinek a szó nem igen kedvez. Vadnay Károly. Első találkozásom Petőfivel. 48. julius elején, apám államtitkárrá neveztetvén ki, családostól felköltöztünk Pestre. Alig érkeztünk ide, fiatal hévvel jártam s nézelődtem a fővárosban, hol senkit sem ismertem. Petőfit látni és megismerni (süldő poéta lévén magam is) volt egyik hő vágyam. Az Olvasó-körbe mentem, hol vele találkozni reméltem. Nem is csalódtam. Körülnéztem a társalgó és olvasó termekben, végre a billiárd-szobába léptem s mivel arczképe hátratett kezével lelkembe volt vésve — azonnal ráismertem egyik billiárdozó- ban kezében a dákóval, melylyel heves és erőteljes mozdulatokkal lökte * hajszolta a golyókat. Leültem oldalt egy székre s néztem őt hal- gatva. Nehány perez múlva be volt végezve a párti s ö a dákót heves erőszakkal ledobta és játszótársának csak fejjel köszönve, az ajtó felé sietett. Dobogó szívvel álltam útját s remegye kérdeztem : — Petőfihez van-e szerencsém 7 Igenelve fejbólintással, kórdőleg nézett rám s nevemmel mutattam be neki magamat. — Á — feleié, hisz ön is poéta. Örülök — s kezet nyújtott. — De most sietek — mondá — Vörösmar- tyhoz készülök. Nem jönne én velem ? E szives szavakra, felbátorkodtam s köszönettel vettem a boldog találkozás reményét hazám két legnagyobb költőjével !
