Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 23-as doboz
2 »SZABADSAG« 1899. julius 30. ország érdekeit és az uj statútumok által sem érvényesülnek teljesen Magyarország igényei. Belátják most, hogy talán még jobb lett volna egyelőre a bank privilégiumot csak rövid időtartamra meghosszabbitani, szavukon fogva ezzel a bankot és az osztrák kormányt, melyek a rövidebb határidőt kezdetben ajánlották. Most miután a megállapodások bevógződtek, az a nézet kerekedik fölszinre, hogy a pénzügyi politikának lesz a föladata a következő tiz óv alatt arra törekedni, hogy Magyarország érdekei kellőképen legyenek képviselve a bankban s ilyen irányban változást előkészíteni. Petőfi halála. — A leghitelesebb leirás. — Petőfi halálának körülményeiről a hatvanas évek óta különböző szemtanuk különfólekép Írtak. Valamennyi közt a leghitelesebbnek Lengyel József leírását fogadták el. Érdekesnek tartjuk a halhatatlan költő halálának félszázados évfordulója alkalmából közölni a tudósítást, melyet Lengyel 1860-ban a „Vasárnapi Újság“ fölhívására irt és küldött a lap szerkesztőségébe. A tudósítás igy hangzik : Székely-Keresztur, aug. 25. 1860. 1849 julius 30-kán éjjel Petőfi Sándor Szó- kely-Kereszturon Varga Zsigmondnál hált, kinek megígérte, hogy másnap az álladalom számára átvett lovait Bem tábornok utján az illetővel megfizetteti. Julius 31-kón reggel 6 órakor indult el Petőfi az Uj székeién volt főhadiszállásra, de már akkor a tábornok és táborkar útban volt Segesvár felé, hol akkor Lüders orosz tábornok állott 18 ezer ember és 48 ágyúval. Petőfi szekeren jött s minket csakis Héjjasfal- ván ért be. Reggel 7—8 óra között hallottuk az első elöcsapati aprófegyvertüzelést s közben egy előőrsön állott 6 fontos ágyú hangját. Nemsokára előszáguld egy csapat huszár s a szokott formában jelentik, hogy Fehéregyháza felső végén előbb néhány kozák, később egy század előőrsra bukkantak, a kozákok megfutottak, a gyalogságot részint levágták, részint elfogták, az ágyú pedig egyszeri tüzelés után elvonult. Ez kissé különösnek tetszett előttünk, de meggondoltuk azt, hogy a támadást nem ez oldalon, hanem Maros-Vásár hely fölött — hol Kemény Farkasnak kell vala támadnia — viv- ták. Csakhamar leérkeztünk Fehéregyházához, hol a csapatok felállítása után azonnal megkezdettük a támadást. A legelső lövést egy 6 fontos ágyúból Bem tábornok tétette, ő maga czólozván lóhátáról s ez ejté el a kómszemlólő kozák tábornok Sa- káritint. Ezen jó előjel, a fiuk ingre vetkőzve kezdettek dolgozni ütegeik mellett. Fiuknak mondom, mert a velünk volt 14 ágyú legénysége kevés kivétellel 14—16 éves fiukból állott. Minden lövésére az orosznak a mieink hárommal feleltek, s oly hévvel tüzeltek, hogy csakhamar hót ágyunk elrepedt s hátra kellett vinni. Fehóregyháza még 1848 őszén le volt égetve, s igy mi a romok között foglalónk helyet, ón hivatásommal — a sebesültek kötözésével — elfoglalva. Petőfi egy sütőkemenczére ülve belémerült a csatatér és táj szemlélésébe. Mi lő távol on kívül valánk. Többször láttam öt kelyóröl távozni, de mindig visszakerült s gyönyörködni látszott, miként szedik össze a székely fuvarosok a nem messze lecsapott golyókat. Délután 4 óra felé a csata öldöklőbb kezdett lenni, a sebesültek szaporodtak. Épen egy kassai fuvaros fölkarját metszém ketté — melyet egy golyó szétzúzott — mikor Petőfi mellettem elhaladott, s a Fehéregyházán alól elfolyó patak hidjának karjához dőlt. Itt állott mintegy félóráig elmerengve. Tőle mintegy 200 lépésre dolgozott egy 6 fontos, s lőtte az országút mellett felállított orosz lovasságot. Hihető sok kárt tett bennük, mert nem soká rá is erősen kezdtek tüzelni, s egy golyó Petőfitől alig 30 lépésnyire ütött a földbe, a felvert föld és por őt is ellepé, s hihetőleg szemébe is jutott, mert azt zubbonya szárnyával hosszasan törölgette. Ekkor helyét megváltoztató, felénk közeledett s hátát a falu kapuzábjához vetve nézte a csatát, és elmerült gondolatiban, még pedig annyira, hogy a csakhamar hallatott iszonyú zsibaj, orditás, egy tömeg tele tüze sem volt képes figyelmét azon helyre vonni, hol ez történt. Én mellette futottam egy helyre, hogy annak okát megtudjam, s mig kérdem tőle „mi baj őrnagy ?“ ő nem felelt semmit. Előttem csakhamar kitárult a vész egész nagysága. Tőlünk alig ezer lépésre azon perczben bontá meg két ezred dzsidás a tömmeggé alakult zászlóaljat. A huszárság verekedett, de mit tehetett alig 300, annyi ellen. Rákiálték Petőfire, oda- mutaték az eseményekre O oda maradt, s csak annyit mondott „Potomság“. Csakhamar az egész arczvonal megfutott. En rámutaték a balszárnyra, hol a tábornok is futott. Petőfi szemét odavető, szónólkül megfordult s futni kezdett. Én is csakhamar helyemre érve, lovamat kézügyre kapva ráültem s száguldottam. A huszárság már mind elfutott volt, a tüzérség ágyúit odahagyá, s melyek a balszárnyra voltak állítva a gyalogság egy részével az erdőbe menekültek. Mi futottunk az országúton felfelé. Engem helyismeretem rövidebb utón vezetett. Utánnuk a két ezred dsidás. Mikor a faluból már jól kijöttünk, láttuk, hogy a mig e két ezred támadott, egy más ezred a Küküllő mellett halad felfelé egyenes vonalban, s mikor már Fehéregyházát mintegy fél mórtföldre elhagyta, jobbra fordult, s egyenes szeglegetet képezve igyekezett átvágni az országutat, s igy volt ideje e körön kívül hatolni, de a gyalogságból csak az menekült, aki tartalékba volt állítva, azok, kik tűzben voltak, bekerítettek. A kik a körben maradtak, azok 60 - 70 sebesültet kivéve, mind elestek. Engem lovam a körön kívül segített. Petőfi gyalog volt, s igy a körben benne maradt. Égy dombra érve, visszanéztem s Petőfit hittem felismerni. A helyet, hol láttam, e pillanatban is annyira élénken képzelem, hogy rá tudnék mutatni, s valahányszor előtte elmegyek, önkénytelenül felmerül előttem akkori alakja, a mint fedetlen fővel, széteresztett ingnyakkal, lengő zubbonyával futni láttam. Ennyi, mit saját szemeimmel láttam. Leirom azt is, mit aztán később hallottam. A sebesültek és halottak összeszedésével egy régi ismerős nyug. hadnagy Toldi is meg volt bízva. Tőle tudom, hogy azon a helyen, hol Petőfi eleshetett b. Heydte rendező a halottak eltakarítását. Egy alkalommal a báróval találkozva, a beszédet a csatára vezettem, s tudakozódtam tőle Petőfiről. Tőle halottam, miszerint igen jól emlékezett, hogy egy hegyes álszakálu szőke egyént látott az országút mellett egy mellén kapott dsida szúrás miatt elesve, s mint monda, hogy talán neki ez alak fel nem tűnt volna, ha mindkét nadrág és zubbonya zsebeit kifordítva nem látja, s abból egy csomó ősszeirogatott papirt kihullva nem lát. A helyet, hol ez lehetett, megmagyarázva bizonyos valék, hogy Petőfi volt, mert az alig volt 100 lépéssel idóbb, hol utolszor láttam, Sírja felől is megbizonyosodtam. Ez a fehér- egyházi határ felső felén lefutó patak partjára ásott közös sírban van, hová 134 más pajtásával közös sírba temettetett. A sirhalomra arra járó székely utasok soha sem feledik, egy-egy kődarabot vetni, s ha azt évente rendesen ki nem egyengetnék, eddig óriási halommá lett volna. Ennyi mindaz, mit Petőfi utolsó perczeiről tudok. Ezen tőlem hallottakat beszélték el nejének is, ki azon a télen B. S. társaságában idáig utazást tett s miután ennyit hallott, meg- nyugpdott benne s innét visszatért. Én, ha érdekelve lett volna, szívesen ajánlkoztam vala, a helyet, hol elestét hiszem, meg' mutatni, de a nálunk töltött nap kellemes változatai, a kedves kis nőt annyira elfoglalták s igénybe vették, hogy ezt tőle nem is vár- hatám. Mit utolszor láttál élő szemeiddel Romhalmaz volt égő városoknak üszke. Most palotasorok, szemeidnek hidd el. A való versenyt fut merész reményiddel S miként a palota, a gunyhó is büszke. S a porba hullt zászló, mit véreddel festél. Most magasan lobog, egész nemzet védi: Megsokasodtan a régi kor honvédi Kit messze kerestél, kit egykor elvesztél Itt van körüled, a dicső hon, a régi. S ezt köszöni e hon kihullott vérednek. Mi soha nem hull el, élő dalaidnak Szabadság virági porodból erednek : Lelked sugáraiból csirái fakadnak Dalaid diadal neked egy magadnak. Sírod csak keressük, de lelked köztünk él; Ott leljük lantodnak minden pengésében, Unokáink tudják, mit mi tudtunk régen, Hogy drágább vagy nekünk édes mindenünknél, v Soha a magyarszó nem zengett oly szépen. Mag volt, mit elhintél: erdő lett belőle, Szabad és egyenlő testvér minden polgár, E jelszóval haladt nemzeted előre. E jelszó hangjával égett minden oltár, Ez a hármas jelszó hirdeti ki voltál. E földtekén alig van már más földdarab, Hol e hármas jelszót még hiszik és vallják. De ez az egy haza menhelyül megmarad S újra felzenditi, hogy a népek hallják. S kövesse erős tett, mit mond szent akarat. A mig e kicsiny nép, ldt magyarnak hinak Szabadság és emberszeretet őre lesz. Sok küzdelme lesz : mert ellent sokan vinak De el nem fog bukni, soha nem csüggedez. Szabadság nemtője mindig mellette lesz. Nemtö (felragadja a Petőfi szobor talapzatára fektetett nem- zetiszin zászlót e felirattal „szabadság-, egyenlőség, testvériség“ s Petőfi szobor felé nyújtja.) Ragadd e háromszin zászlót érczkezedhe. Mely élve emelte, halva is megvédte. A jövendő várát ezzel te veszed be, S ha mi ellágyulnánk, te érczszobor, védd te. Legyen veled együtt halhatatlan élte. Petőfi Sándor. Holnap lesz ötven éve, hogy a magyar nemzet lánglelkü lantosa: Petőfi Sándor a segesvári csatasikon befejezte életét és költészetét. Halála méltó volt életéhez : dicső volt az, | dicső volt ez. Mig élt: költészet volt minden Írása, költészet minden cselekedete, egész élete. Észmó- nyi czélokért való hevülés és azok szolgálatából állt egész élete mindhalálig. A segesvári csatasikon alussza örök álmát. Halóporát nem tisztelhetjük, mert sirját nem ismerjük. Csak költeményei maradtak fönn. azok előtt hódolhatunk meg. , És meghódol, ime az egész nemzet és megindul az országos mozgalom, hogy a nagy költő emlékére mielőbb felépüljön — a Pe- tőfi-ház. Ez országos mozgalom alkalmából a Bem- | Petőfi körkóptársaság buzgó titkára: Hegyi | Ödön fonográfon összegyűjtötte Petőfi még élő iró kortársainak, kik vele ismeretségben voltak, visszaemlékezéseit, kiegészítve ezt társadalmunk vezető fórfiainak mondásainak. Ez érdekes fonogrammokat a körkép társaság a Petőfi-társaságnak ajánlotta föl, mely azt ereklye-gyűjteményében fogja megőrizni örök időkre. A körkóptársaság az eddig összegyűjtött fonogrammokat átengedte közlésül a „ Szabadság“ -nak, hogy ennek révén is megismerje az ország közönsége azokat az érdekes epizódokat és emlóksorokat, melyeket Petőfi halálának öt- j venedik évfordulója alkalmából Jókai Mór, Gyulai Pál, Vadnay Károly. Szász Károly (mint Petőfi kortársai) és Kossuth Ferencz mondtak a fonográfba. Petőfi halála. Mintha most is előttem látnám azt a dél- czeg alakot, azzal a lángoló, sugárzó arczczal, a daczos fejjel. Mintha most is hallanám a hangját, azt a szívből jövő, szivig ható hangot, amely hü kifejezője volt lelke indulatainak. Minden igaz Volt nála. Szerelem, barátság, gyűlölet, harag; rajongás a hazáért és a szabadságért. Semmi sem volt hamis, semmi sem mesterkélt. I
