Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 23-as doboz

2-ik oldal

60 szám.

látott. S ez sikerült is neki. Varázs hatású beszéde a következőleg hangzott:

Ünneplő gyülekezet! Férfiak és nők és ti székely atyafiak, kik mindnyájan jó gyermekei vagytok a magyarok hazájának ! Halljátok meg szavamat e szent sir hantjai fölött. Most ötven éve ezen a téren esett el Petőfi Sándor. Záporként hullott a golyó, mennydörgés volt az ágyuk szózata, harci paripák patkói csattogtak meghalt vitézek homlokán, a szurony villogott, a kard csergett, a vér ömlött és e szörnyű jelenetre szemfedőként borult a népszabadság, megtört remények gyászos fátyola. Ilyen volt a Petőfi Sándor temetése; együtt, egy napon, egymást csókolva és egymást átölelve esett el a szabadsággal. Mert a mi ezután történt, az nem volt egyéb, mint egy szétmarcangolt nemzet halálos liör- gése. De mikor pora elvegyült a hazaföld porával, e drága kincset szárnyaira vette a halhatatlanság és szállt vele bércekről völgyekbe, völgyekből rónákra s miként a nap tüzét sugarakra töri a levegő, hogy mindenüvé, mindeneknek nyújtson éltető melegéből, aként e drága kincset is parányokra osztotta az örökkévalóság, hogy e hazának minden újszülöttje az első lélekzetnél belehelje a Petőfi Sándor szellemét. Nem siratni jöttünk annak halálát, ki milliók lelkében él. Dicsőségünket, jöttünk bekiáltani e világba, mivelhogy ő a mienk. Jöttünk, hogy megtiszteljük őt az ő emlékezetében; mert soha senki sem volt tisztább, mint ő. Hálálkodni jöttünk a Gondviselésnek, hogy őt nekünk adta. Ki az, a ki nincs itt? Lantod nem tört ketté nagy szellem. Bűvös hangjára ime most is megmozdult a föld és ide küldötte gyermekeit. Szász barátaink üdvözöllek! Mivel müveit nép vagytok, meghódoltok a nagy költő emléke előtt és legyetek üdvözölve ti is szerb ajkú barátaink, kik

A való versenyt fut merész reményiddel S miként a palota, a gunyhó is büszke.

S a porba hullt zászló, mit véreddel festél, Most magasan lobog, egész nemzet védi : Megsokasodtak a régi kor honvédi Kit messze kerestél, kit egykor elvesztél Itt van körüled, a dicső hon, a régi.

S ezt köszöni e hon kihullott vérednek,

A mi soha nem hull el, élő dalaidnak Szabadság virági porodból erednek ;

Lelked sugáriból csirái fakadnak Dalaid diadal neked egy magadnak.

Sírod csak keressük, de lelked köztünk él ;

Utt leljük lantodnak minden pengésében, Unokáink tudják, mit mi tudtunk régen,

Hogy drágább vagy nekünk édes mindenünknél, Soha a magyar szó nem zengett oly szépen.

Mag volt, mit elhintél : erdő lett belőle,

Szabad és egyenlő testvér minden polgár.

E jelszóval haladt nemzeted előre.

E jelszó lángjával égett minden oltár,

Ez a hármas jelszó hirdeti ki voltál.

E földtekén alig van már más földdarab,

Hol e hármas jelszót még hiszik és vallják.

De ez az egy haza menhelyül megmarad S újra felzenditi, hogy a népek hallják.

S kövesse erős tett, mit mond szent akarat.

A mig e kicsiny nép, kit magyarnak hinak Szabadság és emberszeretet őre lesz.

Sok küzdelme lesz : mert ellent sokan vivnak De el nem fog bukni, soha nem csiiggedez. Szabadság nemtője mindig mellette lesz.

Nemtő (felragadja a Petőfi-szobor talapzatára fektetett nemzötiszin zászlót e felirattal : „szabadság, egyenlőség, testvériség“ s Petőfi szobra felé nyújtja.)

Ragadd e háromszinü zászlót érckezrdbe.

Mely élve emelte, halva is megvédte.

A jövendő várát ezzel te veszed be,

S ha mi el lágyulnánk, te ércszobor, védd te. Legyen veled együtt halhatatlan élte.

két csillagot tűztek á magyar égboltra: Dam- janicsot- és Petőfit. Hát a román testvérek hol vannak ? (A székelyek kiáltják: Itt vagyunk ám mi!) Ily hamar elfeledték volna, hogy kezeikről a jobbágyság bilincseit az ő lángja segítette leolvasztani ? Szabad népet legméltóbban ékesít a hála; — hol vannak? De ti székely véreim itt vagytok; ő titeket nagyon szeretett. Forró ölelését ugy-e még most is ér- zitek ?

Édes szavát, melylyel emléket emelt a székely vitézségnek, úgy-e. még most is halljátok ? Lantja nem varázsolt nektek szabadságot, mert ti szabadok voltatok akkor is. De eljött, hogy veletek harcoljon. Vére itt vegyült össze a székelyek vérével; lelke itt ölelkezett székelyek leikével. Élete az egész nemzeté volt; utolsó lehelete, a tietek. Dicsősége a müveit világ tulajdonába ment át. — Ki az, a ki nem ismeri őt ? Hol tanultatok szerelmet, erényt, kötelességet, bátorságot és gyöngédséget, önfeláldozást és haragot, ha nem az ő dalaiból ? És mi ébresztette eddig szivetekben a 'hazafiságot, ha nem az ő tüzes csatadalainak sorai ? Úgy száguldottak, mint egy lovassági roham; s e csatadalok nyomán győzelmek fakadtak. Az a nemzet, mely az egész világot fölforgatta, s a romokon uj és szebb világot hozott létre, mely a szabadságért legendákat és jogaiért hőskölteményeket irt a történelem lapjaira; ez a nemzet a Kossuth Éajos és Petőfi Sándor nemzete vol . Hálát adunk gondviselő édes atyám, hogy nekünk adtad őt. Hozzád képest tiinedező párák vagyunk mindannyian. De a te hatalmadtól függ, hogy a párázatból harmatcsepp legyen, vagy förgeteg. Te akartad atyám, hogy nemzetünk megtermékenyítésére a Petőfi dala harmatcsöp és ellenségeink pusztításátaz ő vészkiáltása förgeteg legyen. Áldassék a te jóságod és bölcsességed mindörökkön örökké. Ámen.

A gyújtó hatású beszéd befejezte után szűnni nem akaró éljenzés töltötte be a leget, mely csak akkor csillapult le, a mikor Bársony István Petőfiről és nejéről szóló költői lendületű felolvasásába fogott. Utánna Somló Sándor szavallta el nagy hatást keltve Endrődi Sándornak ^Petőfi* cimü szép költeményét.

Ez után Szász Gero szavallta el Petőfihez irt gyönyörű, zajos tapsokat és éljenzéseket keltő költeményét

A műsort a kolozsvári dalárda lelkesítő csatadala zárta be.

A műsor lefolyta után következett a küldöttségek felvonulása, s a szebbnél szebb koszorúk elhelyezése.

A Ház nevében Ta/lián Béla koszoruzta meg szép beszéd kíséretében a Petőfi sírját. Zeyk József báró a főrendiház koszorúját tette a sírra. Zsilinszky Mihály államtitkár a kormány nevében szép koszorút tett a sírra.

Nemsokára százakra menő koszorú borította a hősök sírját, a Petőfi emlékoszlopát. Volt ott koszorú, melynek virágait a Kárpátok erdőiből szedték, volt ott koszorú melynek virágait az alföldi bársonyos rétekről hozták, s volt ott koszorú, melynek virágai a magyar tenger mellékén termették, szóval : volt ott koszorú az egész hazából . . .

A szobornál.

Az emlék-oszlopnál megkezdődött ünnepély a várban, a szobornál folytatódott, hova az ezrekre menő közönség a csatamezőről zeneszó mellett vonult fel. Legimpozánsabb volt az ünneplő ötezer székely felvonulása, kik dörgő éljenzéseikkel megrázkódtatták a levegőt. Az egész Segesvár kigyült ennek a hatalmas felvonulásnak a megbámulására.

„ BR ÁSS OMft GYET HÍRLAP“

A szobornál, melynek környékét elegáns hölgy-közönség lepte el, Bartók Lajos felolvasta Jókai remek beszédét. Nagy lelkesedést keltett az agg; költő beszéde.

o o

Ez után a már koszorúktól lepett szobor megkoszorúzása következett. Koszorúkat helyeztek a szoborra lelkes beszédek kíséretében: Jlyés Bálint a negyvennyolcaskor nevében, Bársony István az Otthon nevében, Veczel j György a budapesti ifjúság, Szekeres József ! a kolozsvári egyetemi ifjúság, Zseni József az Országos Nemzeti Szövetség nevében stb.

Ott díszelgett a szobor talapzatán a | számtalan sok koszorú között Fiume polgárságának hatalmas ezüstkoszoruja is, világos bizonyítékául a fiumei polgárság hazafias ér- | zésének.

Lakoma.

Délben a városházán fényes lakoma volt, j melyen kétszáznál többen vettek részt. Több i hazafias szász polgár vett e banketten részt, j Számos, szép feiköszöntő hangzott el. Fel- j köszöntötték a királyt, a kormányt, a Petőfi- | társaságot, a magyar szabadságot, a magya alkotmányt, a küldöttségeket, Segesvár városát és polgárságát. Ez utóbbi köszöntőre Segesvár hazafias polgármestere, Waldbran Frigyes magyar nyelven válaszolt éltetve a j magyar hazát.

A kedélyes lakoma, melyre több sürgöny érkezett, 4 órakor ért véget a legjobb hangulatban.

Még mielőtt a vendégek elutaztak volna, a szászok és szerbek fölkeresték Bariba Miklóst s köszönetüket fejezték ki a róluk mon- j dott szép szavakért*

Hét órakor elutaztak a vendégek, s a gyönyörű segesvári ünnep ezzel véget ért.

Lezajlott a lélekemelő, magasztos ünne- | pély. A fehéregyházi csatamező ismét csendes lett . . . Kigyultak az égen a fénylő csillagok s mindenikéből egy-egy szabadsághős | tekintett le a koszorú borította honvéd-sirra, a virágerdőtől koszoruzott Petőfi-szoborra.

Lenézett Petőfi is ... . lenézett a többi I hőssel együtt, s aztán az égi lelkek összesúgtak. Beszélgettek egymás között a dicső na- I pókról, a szabadságról .... Igen a magyar szabadságról, melynek ciprusfája Petőfi szellemének győzelmével örökre gyökeret vert a magyar hazába.

Öröm tölté el az égi hősök lelkét, öröm, hogy ez a sok vihartól sújtott nemzet Így felvirult. . .

Öröm tölté el a nemzet lelkét, hogy nagy : fia emlékét ily impozánsul megünnepelte.

A remegő csillagfényben fehér lepelben kikeltek sírjaikból a szabadságharc hősei s clszáilottak messze ... fel az égbe ... s mikor megint visszatértek, a hírnév és dicsőség csillagainak sugáriból font koszorút hoztak magukkal s oda tették azt a többi koszorúhoz . . . oda tették a Petőfi sírjára . . .

Aztán kialudtak a csillagfáklyák, sötétség lett.. . De egy csillag fenn maradt az éjben, egy nagy fényes csillag — a Petőfi csillaga .. .

—e. —a.

A mi ünnepünk.

Távol az ország szivétől, a vadregényes kis Erdély délkeleti sarkában, hegyektől ko- szoruzva, völgybe rejtve, áll egy ódon város. Nemzetiségi viszálykodás dúl három-féle nyelvű lakói között. Kettő egy ellen támadt: oláh és szász a magyar ellen. Ez a város Brassó.

Két tűz között van itt, e határszéli városban a magyarság. Egyedül álló szirt a vihar korbácsolta tajtékzó tenger közepette.

De ez a magyarság fel tudja fogni hivatását, átérzi, hogy az idegen nemzetiségi